Rendkívüli: A HÖK állásfoglalása

Kedves Hallgatók! Az alábbiakban szeretnénk nyilvánosan kifejezni a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának álláspontját az intézmény tanulmányi osztálya vezetőjének, Gazsi Oliviának levele kapcsán. A tegnap megjelent segélykérő facebook-poszttal kapcsolatban szeretnénk egyértelművé tenni, hogy a Hallgatói Önkormányzat határozottan és egyhangúlag kiáll Gazsi Olivia mellett, és egyetért az általa megfogalmazott aggályokkal és felvetett problémákkal.

Read More

Camp America 2024

A Camp America program, illetve az American Institute For Foreign Study (AIFS) 1969 óta működik. Évente több mint 8000 fiatalt közvetít 25 országból az USA több száz nyári táborába. Magyarországon 2018 óta a Meló-Diák Hálózattal együttműködve biztosít lehetőséget a fiataloknak a J1-es kulturális csereprogramban való részvételre.

Read More

Megjelent ünnepi lapszámunk

Kedves Olvasóink! Nagy örömmel osztjuk meg Veletek a Figaro 2022/23. tanévi utolsó lapszámát, amellyel Ligeti György neves 20. századi magyar komponista, egyetemünk Wesselényi utcai épületének névadója előtt tisztelgünk születésének 100. évfordulója alkalmából. Őszintén reméljük, hogy sikerült olyan tartalmas, a mester életútját és munkásságát többfelől megközelítő anyagot hoznunk Nektek, amiben mindnyájan megtalálhatjátok a hozzátok leginkább illő kapcsolódási pontokat Ligetivel.

Read More

LIGETI 100 – Bécs, Hamburg, Stockholm és Budapest zeneakadémiáinak közös koncertje

2023-ban többek között hangversenyekkel emlékeznek világszerte a 20. század egyik legnagyobb hatású magyar zeneszerzőjére, Ligeti Györgyre születésének századik évfordulója alkalmából. A Zeneakadémia is több rendezvénnyel készül az évben, közülük az egyik kiemelt esemény az a nemzetközi zenekari projekt és koncert volt, amely az Erasmus Blended Intensive Programme részeként valósult meg április végén.

Read More

FOCUS on You – tehetségprogram fiatal zenészeknek, hogy megmutathassák zenéjüket a világnak

A FOCUS on You változatos programjaival jogi ismeretekkel, forrásteremtéssel és a közösségi médiával kapcsolatos tudás megszerzésében nyújt segítséget, a 2022/23-as tanév második felében három online workshop keretében. Az események minden olyan előadóművész és zeneszerző számára nyitottak, aki elmúlt 18 éves, de még nem töltötte be a 35. életévét.

Read More

Elhunyt Szakcsi Lakatos Béla

Szakcsi Lakatos Béla zeneszerző és zongoraművész, a magyar jazz ikonikus alakja 80. életévében elhunyt. Személye összefonódott a hazai jazz fejlődésével és kiteljesedésével, távozása pótolhatatlan veszteség – nyilatkozta a művész halálát elsőként hírül adó szervezet, a Magyar Jazz Szövetség. 

Read More

Népművészeti Junior Prima Díjat kaptak a Zeneakadémia jelenlegi és volt hallgatói

Tizenkettedik alkalommal ismertek el a díjjal sikeres, fiatal koruk ellenére példamutató munkássággal és szakmai tapasztalattal rendelkező népművészeket. Az öt tagból álló zsűri a szakmai szervezetek jelölései alapján választotta ki azokat a harminc év alatti fiatalokat, akik saját területükön belül a legeredményesebbnek bizonyulnak. Fontos szempont volt a döntés során, hogy az alkotótevékenységen kívül melyik jelölt fordít nagy figyelmet a fiatalok képzésére, saját tudásának átadására – így járulva hozzá az adott hagyomány, mesterség fennmaradásához.

Read More
Loading

Kortárs zene

Latest

Népzene

Latest

Egyetemi Udvar 2.0

2024. július 19. és 28. között Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ismét megtelt fesztiválozókkal: kicsik és nagyok, művészek és művészetkedvelők lepték el az utcákat. Idén harmincharmadik alkalommal rendezték meg a Művészetek Völgyét a Balaton-felvidéken, melynek immár másodjára lehetett részese a Zeneakadémia csapata, köztük én magam is.

Jazz

Latest

Rock után jazz

Paul McCartney hetvenévesen adta ki Kisses on the Bottom (2012) című, jazz-standardekből álló albumát. Annie Lennox hatvanéves volt, amikor bemutatta Nostalgia (2014) című lemezét, melyen egykori nagy jazz-énekesnők slágereinek feldolgozásai találhatók. A Shadows in the Night (2015) az akkor hetvenegy éves Bob Dylan munkája volt; ezen az albumon Frank Sinatra dalait rögzítette a művész. Rajtuk kívül több más rocklegenda fordult idősödő fejjel a jazz felé. Mégis mi állhat ennek a jelenségnek a hátterében?

A zenén túl

Latest

OperaHÁZ

„A főváros népességének folytonos szaporodása, a nemzeti műveltség mind nagyobb emelkedése, s a művészi élvek iránt mindinkább nyilatkozó érdekeltség már eddig is biztosan kimutatja a nemzeti színház jelen állásának, ti. a drámai és operai szak egy épületbe szoríttatásának tarthatatlanságát és annak szükségességét, hogy mind jobban szerteágazó művészi körülmények kielégítésére több hely és alkalom nyittassék” – így hangzott Lónyay Menyhért miniszterelnök cifra körmondata a császárnak írott előterjesztés azon részében, amelyben azt indokolta, hogy miért is kellene  Budapesten egy újabb színházat nyitni.

Kritikus tollal

Latest

Elődeink másképp

Latest

„Mosaïques”

Roppant szerencsésnek érezhetjük magunkat, amiért nagy elődünk szóban és írásban rendszeresen megnyilvánult, s nyilatkozatait néhány éve magyarul is olvashatjuk. Íme hat kis szemelvény Ligeti György páratlan életútjáról. E „mozaikok” nem időrendben állnak – másképp követik egymást.

Utak, élmények

Latest

Portré

Latest

Remekmű

Latest

Múzsa

Latest

IMPRESSZUM

Főszerkesztők:
Molnár Ádám, Juhos Fanni

Felelős kiadó:
LFZE HÖK

Olvasószerkesztő:

Szerkesztők:
Juhos Fanni
(Kritikus tollal)

Molnár Ádám
(Elődeink másképp)

(A zenén túl)

Korényi Eszter
(Múzsa)

Sárközi Zsófia
(Portré)

Pirbus Virág
(Népzene)

Hraskó Júlia
(Remekmű)

Lektorok:
Kovács Sándor
(Kritikus tollal)

Molnár Szabolcs
(Remekmű)