Category: Remekmű

Az alábbi leírás Lányi Viktor 1916-os kritikájából származik, amely Vörösmarty Mihály Csongor és...

Az 1889-es párizsi világkiállítás több szempontból is a XIX. század utolsó évtizedeinek kiemelt...

Mi lehetne alkalmasabb a varázslat természetének illusztrálására, mint Ravel zenéje? De vajon a színpad a legalkalmasabb tér erre? Ha közelebbről vizsgáljuk az Enfant et les sortilèges (A gyermek és a varázslat) című meseoperát, világossá válik, miért mondhatta róla Luigi Dallapiccola azt, hogy legmegfelelőbb közege egy nagyszabású, színes Walt Disney-film volna.

Ockeghem muzsikája a zeneszerzőkre éppúgy hatást gyakorolt, mint a történészekre. Requiemje például Ligeti György azonos című alkotásának inspirációs forrásaként szolgált, aki művének Kyrie tételében a flamand polifónia megoldásait ötvözte saját mikropolifóniájával. Ockeghem Missa pro defunctisa ugyanakkor önmagában is különleges, illetve történelmi jelentőségű, hiszen ez a legkorábbról ismert többszólamú gyászmise.

A partitúrát figyelmesen tanulmányozva feltűnhet, hogy a Lontanóban szinte alig található forte dinamikai jelzés, a kotta mondhatni végig pianissimo és még halkabb utasításokat tartalmaz. Nagyzenekari darabok esetében igen ritka ez a visszafogott hangvétel, ám Ligeti éppen így teremti meg azt a feszült légkört, azt a hűvös hangulatot, amely a távolságot, a messzeséget érzékelteti, és amely a nagyjából tízperces zenei folyamat egészét jellemzi.

Wolfgang Amadeus Mozart A varázsfuvola (1791) című műve az operairodalom egyik legnépszerűbb alkotása. Ez annak köszönhető, hogy a legkülönbözőbb eszmék meseszerű elemekbe öltöztetve jelennek meg benne, így egyszerre közvetít gyermeki lelkületet és filozófusi mélységet. A földi boldogság keresésében, majd megtalálásában, az akadályok leküzdésében és a próbák kiállásában az emberi életút általános jellegzetességei ismerhetők fel.

Max Reger op. 81-es zongoradarabja, amelyet egy J. S. Bachtól kölcsönzött témára írt, mind a szerző variációs művei között, mind a műfajban fontos helyet foglal el. Az 1904-ben August Schmid-Lindner közreműködésével tartott bemutató nagy sikert aratott, és nemcsak a komponista hívei, hanem a kritikusai is jelentőségteljesnek nevezték a Variációk és fúga egy Bach-témára című alkotást.

A Bolygók avantgárd volt – a Mars ötnegyedes, erőteljes, rémisztő rezesindulójától a Jupiter hatalmas, méltóságteljes dallamain keresztül (melyekből az angolok egyik antheme, az „I Vow to Thee, My Country” lett) a Szaturnusz könyörtelen gyászmenetén át egészen a Neptunusz apatikus fade outjáig. Utóbbi egyébként az első a nagyzenekari darabok történetében. Mára mindez azonossá vált az űr hangzásvilágával a hollywoodi űropera-filmeknek köszönhetően.

Camille Saint-Saëns nagy érdeklődéssel fordult a régebbi idők zenéi felé. A 17–18. századi francia zeneszerzők tanulmányozása mellett sokat foglalkozott Johann Sebastian Bach műveinek megismerésével, és az 1850–60-as években jelentős szerepet vállalt a német komponista iránti általános érdeklődés fellendítésében. Bach hatását a francia zeneszerző zongoraátiratok készítésén túl Karácsonyi oratóriumában (Oratorio de Noël, op. 12) is kifejezésre juttatta.

Vajon honnan ered az, hogy Mahler, ez a különc karmester és komponista, ez a cseh földön született német úriember, aki zsidóból lett katolikus, s aki rém szigorú időbeosztásáról volt ismeretes, legteljesebb örömét a természetben lelte, s a természet lágy ölén töltött órák szemlélődő semmittevésében? Talán ezért nyilvánul meg műveiben oly erőteljesen a hétköznapiság, a világ közelsége, annak megsemmisítő katarzisaival, szívettépő fájdalmaival, meg a köztük lévő összes árnyalattal együtt?

Joseph Haydn A Megváltó hét szava a keresztfán (Die sieben letzten Worte unseres Erlösers am Kreuze) című műve a zeneszerző érett alkotóperiódusának kiemelten fontos darabja, amely több változatban és átiratban fennmaradt. Eredeti koncepciója rendkívül izgalmas, ráadásul keletkezéstörténete is sok érdekes részletet tartalmaz – kezdve egy szokatlan megrendeléssel.

„A Jeux nem feltétlenül ragad magával. Roppant elegáns, nagyon lágy, mégis nehezen megérthető, mivel a felszíne annyira csinos, gyönyörű és csábító, hogy nem becsüljük meg a mélységét.” Így fogalmazott Pierre Boulez, a 20. század kiemelkedő zeneszerzője és karmestere Claude Debussy legkevésbé megértett művéről, a Jeux (Játékok) című balettről.