„Szokatlanul okos, de kissé furcsa zeneszerző” – így jellemezte Ernst Krenek (Křenek) a jobbára feledésbe merült Johannes Ockeghemet (c. 1410–1497), a kora reneszánsz jelentős franko-flamand komponistáját, hogy egyediségére mutasson rá. A mester műveinek feltehetőleg jó része elveszett, azonban alig negyven fennmaradt kompozíciója éppen elég volt művészetének 20. századi „felfedezéséhez”, újragondolásához a fellendülő régizenekultusz keretében.
Ockeghem muzsikája a zeneszerzőkre éppúgy hatást gyakorolt, mint a történészekre. Requiemje például Ligeti György azonos című alkotásának inspirációs forrásaként szolgált, aki művének Kyrie tételében a flamand polifónia megoldásait ötvözte saját mikropolifóniájával. Ockeghem Missa pro defunctisa ugyanakkor önmagában is különleges, illetve történelmi jelentőségű, hiszen ez a legkorábbról ismert többszólamú gyászmise. Mivel csak Introitus, Kyrie, Graduale, Tractus és Offertorium tételeket tartalmaz, a kutatók befejezetlennek, vagy legalábbis töredékesen fennmaradtnak gondolják – a liturgia rendje szerint ugyanis az Offertoriumot a Sanctus és az Agnus Dei követi, majd a misét a Communio zárja.
Requiemjében a zeneszerző a korabeli gyakorlathoz hűen cantus firmus-technikát alkalmazott, ez esetben az a cappella többszólamú anyag felső (superius) szólamában kaptak helyet az alkalomhoz rendelt gregorián énekek. E dallamokat Ockeghem nem díszítette ki, jobbára meghagyta őket eredeti formájukban. A darabban két-, három- és négyszólamú területek szerepelnek, s bár ezek önmagukban egyszerűnek tűnhetnek, váltakoztatásukkal, valamint a négyszólamú szakaszok halmozó jellegével a komponista a kifejezés széles skáláját vonultatja fel.
A mű dramaturgiai tetőpontja az Offertorium. Ez a tétel mindvégig tömör, plasztikus hangzású, frázisai egymásba torkollanak. Emellett textúrájának szövevényessége, a kontrapunktikus elemek bonyolultsága is jellemző – hasonlóan Ligeti egyes darabjaihoz, rá ugyanis ez a stílus jelentős hatást gyakorolt. A 15. századi zeneszerző kompozíciós megoldásait Ligeti így kommentálta, szembeállítva őt Palestrinával:
Ockeghem ma is jobban érdekel, mint Palestrina, azáltal, hogy zenéjében nincsenek tetőpontok. Mikor az egyik szólam elér egy látszólagos tetőpontot, a másik már meg is szünteti azt – mint mikor a tengeren az egyik hullám átcsap a másikon.
Hogy a „furcsa” muzsikus miképpen hatott munkásságára, Ligeti ekként fogalmazta meg:
Ez az állandó ockeghemi folyamatosság, ez a fejlődés nélküli kontinuitás, ez is az egyik kiindulópontja a szövevénygondolkodásnak. Ide tartoznak a kölni elektronikus stúdióban szerzett tapasztalatok is. A magnószalagok szinkronizálásánál egymásra kerülő rétegek: ez a technika [s ez alatt egy másik nyilatkozata alapján az ockeghemi inspiráció is értendő – a szerk.], áttételes módon, mint zenei gondolkodásmód, megtalálható az Apparitions és az Atmosphères zenekari polifóniájában.
Varga László Dávid
Az idézetek forrása:
Várnai Péter, Beszélgetések Ligeti Györggyel (Budapest: Zeneműkiadó, 1979).
Figaro 2023. április–május: Ünnepi lapszám Ligeti György születésének 100. évfordulójára.
