Author: Ádám Molnár

Bokréta

Az évad végéhez közeledve bátran kijelenthető, hogy az egyik legizgalmasabb hangversenyen vehetett részt a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem közönsége május 27-én. Mindezt a világklasszisként számontartott Bécsi Filharmonikusok és az őket vezénylő kortárs zenei ikon, Thomas Adès budapesti látogatása önmagában is biztosította, azonban az általuk játszott különleges műsor még inkább hozzájárult a nem mindennapi koncertélményhez. Előadásukban Haydn A-dúr ,,Tempora mutantur” szimfóniáját (Hob. I:64) követően három kortárs mű; először Igor Levit szólójával Adès 2018-as Zongoraversenye, majd Kurtág György a Petite musique solennelle – en hommage à Pierre Boulez 90 című kompozíciója és Boulez csellókra íródott Messagesquisse című darabja hangzott el. A koncert zárásaként pedig a tizenkilencedik és huszadik század fordulóján élt cseh zeneszerző, Leoš Janáček nagyszabású zenekari művét, a Taras Bulbát hallhattuk. 

Read More

Lokális észrevételek – ,,Majd, ha fagy!”

Sokat kellett gondolkodnom, mielőtt leírtam volna az alábbi sorokat. Vagy talán inkább sok időt kellett hagynom, míg leülepedett bennem a SICC Production által színre vitt ,,Majd ha fagy!” című színdarab. A tisztelt nagyérdemű május 14-én, a Deák téri Akvárium Klub Lokáljában találkozhatott másodjára a fent említett produkcióval, amelyet Kerek Dávid és Sas Zoltán zenés színművészek álmodtak meg, különböző nyelveken megszólaló reneszánsz dalok, valamint a Fedél Nélkül című lap válogatott verseinek, novelláinak ihletésére. Az előadás színész tagjai mind a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végeztek Selmeczi György és Novák Eszter osztályában, társulatukat 2025 januárjában alapították.

Read More

Parasztopera, avagy a magyar néplélek lehetősége

,,A közönség pirulni fog rendesen!” – ezt a fülest kaptam egy ismerősöm ismerősétől. A kijelentés csak tovább fokozta érdeklődésemet, hogy megnézzem a Pintér Béla és Társulata által 2002-ben bemutatott Parasztopera egyik legújabb előadását, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves zenés színművész osztályának vizsgadarabját, melyet Csáki Benedek, ötödéves hallgató rendezett. A darab több mint két évtizedes pályafutása során igazi klasszikussá vált, nem csupán Pintér Béláék, hanem más társulatok előadásában is, sőt több ízben megrendezésre került már Parasztopera fesztivál is. De mi teszi ilyen kiemelt jelentőségűvé ezt a címéből sejthetően egymástól távol álló világok metszéspontján álló darabot, és mit hozhat ki ebből egy csapat ifjú színművész, ami több puszta arcpirításnál?

Read More

Édes, csípős, keserű

Dmitrij Sosztakovics életműve előtt tisztelgett a Concerto Budapest az április 11-i koncertjén a Zeneakadémián. A zenekarhoz és az őket dirigáló Keller Andráshoz a fiatal orosz zongoraművésznő, Dina Ivanova, valamint a külföldön tevékenykedő magyar basszus, Sebestyén Miklós csatlakozott. Az est során az 1. jazzszvit és az op. 70-es Esz-dúr szimfónia mellett elhangzott Muszorgszkij A halál dalai és táncai című dalciklusa Kerekes István zenekari átiratában, végül pedig a 2. F-dúr zongoraverseny (op. 102).

Read More

IMPRESSZUM

Főszerkesztők:
Molnár Ádám, Juhos Fanni

Felelős kiadó:
LFZE HÖK

Olvasószerkesztő:

Szerkesztők:
Juhos Fanni
(Kritikus tollal)

Molnár Ádám
(Elődeink másképp)

(A zenén túl)

Korényi Eszter
(Múzsa)

Sárközi Zsófia
(Portré)

Pirbus Virág
(Népzene)

Hraskó Júlia
(Remekmű)

Lektorok:
Kovács Sándor
(Kritikus tollal)

Molnár Szabolcs
(Remekmű)