Virtuózok pesti emlékei a 19. században
A szuvenírek általában egy kedves személytől vagy meghatározó helyről származnak, és erre emlékeztetik tulajdonosukat. Szuvenír lehet azonban egy dal, dallamfoszlány is, amelyet meghallva, felidézve rögtön egy számunkra kedves ország, vagy város jelenik meg lelki szemeink előtt. A következőkben néhány olyan 19. századi kompozícióra hívom fel a figyelmet, amelyeket külföldi zeneszerzők magyarországi, főként pesti látogatása ihletett. Közös még ezekben a művekben – azon túl, hogy mind az 1840-es és ‘50-es évek termései –, hogy nyomtatásban is megjelentek a magyar főváros vezető kiadóinál, így beépülhettek hazai előadóművészek repertoárjába is. A korabeli kritikák alapján elmondható, hogy az ilyen jellegű darabok különösen nagy hatással bírtak a közönségre, hiszen szerzőik jól ismert magyar témákat, dalokat használtak fel bennük.
Read More