Giacomo Puccini Gianni Schicchi című operája nyomán izgalmas formai-műfaji kísérletbe vágott a Sándor Dániel Máté köré szerveződött alkotócsapat. A dzsanni opera, film és színház. A főként fiatalokból álló alkalmi társulat arra tesz kísérletet, hogy formai összetettséggel és – a hagyománnyal szemben sem tiszteletlen – műfaji innovációval közelebb hozza korunkhoz az operát, és felkutassa, majd megtalálja az abban rejlő lehetőségeket. A kőbányai gyárépületben felépített díszletben javarészt fiatal, frissen végzett színészhallgatók játszanak némán; az operaénekesek és az ötven fős zenekar ezt szinkronizálja alá. Mindezt három kamera közvetíti folyamatosan, amelyek képének élő vágásával születik meg a végeredmény: az opera-film-színház. A film vetítése a helyszíntől mindössze néhány méterre, a 4K – Kőbányai Kortárs Kulturális Központ udvarán történik.

A Gianni Schicchi története az európai irodalom és művészet gyökereihez nyúlik vissza, a címszereplő pedig a Dante Poklából kölcsönözött hírhedt szélhámos, Gianni Schicchi. A történet igen egyszerű; mozgatórugója – akárcsak a legtöbb dolognak korunkban – a pénz. Távolabbnál távolabbi rokonok gyűlnek Bózó Donáti, neves firenzei milliárdos halálos ágya köré, és „gyászlicitiet” tartanak a várható örökség reményében. De ez a sikeréhes idill nem tart sokáig, ugyanis az a pletyka járja, hogy az öreg Bózó az egyházra hagyta mindenét. Végrendelete hamarosan elő is kerül, és beigazolódik a rémálom: a hír igaz. Rinuccsó nem mást hív segítségül, mint Dzsanni Szkikkit, aki a haldokló Bózónak kiadva magát mindent a saját nevére írat, beleértve a történet helyszínéül szolgáló házat is. A pénzéhes rokonokat természetesen az utcára dobja.

A dzsanni egy friss együttműködés eredménye. Az alkotócsapat munkáját a szintén fiatalokból álló Satöbbi Összművészeti Egyesület segíti: ők végzik Lang Dániel vezetésével a produkciós teendőket, így adva teret a független működésnek és a szabad alkotásnak. A zenekar alapcsapatát pedig a MilleniArt Ensemble adja.

Játszik: Váradi Gergely, Cseke Lilla Csenge, Trill Beatrix, Lestyán Attila, Bánki Mihály, Pálya Pompónia, Rezes Dominika, Béres Bence, Kövesi Zsombor, Váradi Gábor Gyula
Énekel: Kronauer-Vida Anikó, Rácz Illés, Aronescu Norbert, Csölley Martin, Pál Botond, Takács Barbara, Forgács Péter, Tarnai Dávid, Acha Sophia, Magassy Júlia
Látvány: Artim Rebeka, Kudar Máté, Osvárt Réka, Blahó Kristóf
Technika, stream, kamera: Macsuka Patrik, Varga Soma, Todoroff Lázár
Vágó: Takátsy Fülöp
Asszisztensek: Tajti Boglárka, Sebestyén Anna, Birkenstock Rebeka
Zene: a MilleniArt Ensemble kibővített szimfonikus zenekara
(művészeti vezető: Király Eszter, koncertmester: Hörömpöli Anna)
Zenei felkészítés: Laufer Szilvia
Dramaturg: Macsuka Patrik
Karmester: Juhász Bence
Rendező: Sándor Dániel Máté

A dzsanni bemutatójára 2022. június 20-án, 20.30-kor kerül sor a 4K – Kőbányai Kortárs Kulturális Központban (X. kerület, Füzér utca 37.). Az előadásra jegyek itt válthatók. A produkció rövid bemutatóvideója itt tekinthető meg.