2019. február 24., Dolby Színház, Hollywood. Az Oscar-díj 91. átadóján a legjobb eredeti filmzene kategóriában Ludwig Göransson Fekete párduchoz írt soundtrackjét díjazták. Csaknem negyven évvel korábban, 1981-ben Ligeti György véletlenül rábukkant egy bizonyos Conlon Nancarrow műveire egy francia lemezboltban. A két zene hangzásban nem is különbözhetne jobban, viszont van egy nagyon lényeges közös elemük: a tempó és a ritmus saját koruk mainstreamjétől teljesen eltérő (ám egymáshoz bizonyos szempontból nagyon is hasonló) alkalmazása. Fel lehet egy közös szálra fűzni Göransson és Nancarrow művészetét? Véletlen lenne ez a hasonlóság? Kétrészes írásomban ennek járok utána.

Conlon Nancarrow 1912-ben született az Amerikai Egyesült Államokban, az arkansasi Texarkanában. Zenei tanulmányait Cincinnatiben, majd Bostonban végezte (ahol 1933-ban Arnold Schönberggel is megismerkedett). Fiatalkora kalandos utazásokkal telt: belépett a kommunista pártba, majd a spanyol polgárháborúban harcolt a fasiszta Francisco Franco csapatai ellen. 1939-ben internálták, és amikor hazatérhetett, azt kellett tapasztalnia, hogy brigádtársai nehézségekbe ütköznek amerikai útlevelük megújítása során. A hasonló kényelmetlenségeket és megaláztatásokat elkerülendő, Nancarrow Mexikóvárosban telepedett le, és ott is élt egészen 1997-ben bekövetkezett haláláig.

Nancarrow művészete a XX. század változatos zenei nyelvei és irányzatai között is egyedinek – és bizonyos tekintetben különcnek – számít, ugyanis legjelentősebb alkotásait gépzongorára írta. A gépzongorát a XIX. század végén kezdték el nagyobb mennyiségben gyártani, és a XX. század elejére világszerte ismert hangszerré vált. Az egyik legismertebb típus (az úgynevezett Pianola) Edwin S. Votey találmánya. A gépzongorát egy pneumatikus vagy elektromechanikus szerkezet működteti, amely egy meghatározott mértékrendszer szerint előre kilyuggatott papír- vagy fémlapot „szólaltat meg”. Így ez a hangszer kiváltja a hús-vér előadót, és tulajdonképpen egy akusztikus, jelen idejű zenelejátszó – nem véletlenül lett ez a technológia a hangrögzítés legkorábbi eszköze.

Nancarrow korai hangszeres műveit mindig is ritkán játszották, mivel azokban nagyon magas technikai kihívások elé állítja az előadót (elsősorban ritmika tekintetében). A gépzongora használata kézenfekvő volt számára, hiszen így ki tudta fejezni mindazt, amire a hagyományos hangszereket nem érezte megfelelőnek. Éveket töltött a különleges instrumentum tökéletesítésével, valamint könyvtárának bővítésével (amelybe a szakácskönyvektől egészen a matematikai, illetve fizikai szakkönyvekig mindent összegyűjtött), hogy minél felkészültebben állhasson neki új kompozíciói megírásának és realizálásának. Gyűjtő- és kutatómunkája a hanglemezekre is kiterjedt, többek között tradicionális indiai, indonéz, kubai, haiti és nyugat-afrikai zenék is helyet kaptak a polcán. Ezek egyértelműen inspirációs forrásként szolgáltak összetett ritmikai nyelvéhez. A művész gépzongorája megvásárlásától (1947-től) kezdve gyakorlatilag teljesen elszigetelten élt és alkotott. Elmélyült munkájának eredménye körülbelül ötven gépzongorára írt etűd, amelyeket két sorozatra szokás osztani (az első 1948 és 1960, a második 1965 és 1992 között készült).

Ahhoz, hogy megértsük, milyen kitartást igényelt a szerző részéről ez a munkafolyamat, érdemes hozzátenni, hogy nagyjából kétpercnyi gépzongorazene előállítása (a papír- vagy fémlemezek pontos kilyuggatása) több hónapos munka. Fáradozásának eredményeként Nancarrow a ritmika és a zenei szövet egyedülálló komplexitását érte el műveiben. Gyakran írt olyan kánonokat, amelyekben a szólamok esetenként teljesen eltérő tempóban imitálják egymást. A kezdeti években még fellelhető a kompozíciókban egy bizonyos hagyománykövető harmónia- és dallamvilág, azonban az idő előrehaladtával zenei nyelve ezen a téren is egyre absztraktabbá vált. Emellett a fentebb említett népzenei hatás eredményeként bizonyos darabjaiban preparált gépzongorát használt, hogy perkusszívabb hangzást érjen el.

Arról, hogy az elszigetelten alkotó művészt miként fedezte fel a nagyvilág, és hogy milyen hatással volt a későbbi zeneszerzőkre, cikksorozatom következő részében olvashattok.

Gulyás Gergely