A fenti címmel rendezett közönségtalálkozót az ISON október 11-én, Kákonyi Lucia író, Szilágyi Lilla grafikus és Varga Abigél zeneszerző közreműködésével. Az esemény apropója (helyesebben mondva inspirációs forrása) Kákonyi júniusban megjelent kötete, a Nokedliszaggató volt. Az alkotókat Nádasi Krisz írónő kérdezte alkotói metódusokról, férfi és nő különbségeiről, valamint más izgalmas témákról.

A kötetlen beszélgetés remekül illett az ISON szellemiségéhez, családias hangulatához. Az érdeklődők (akikkel szinte teljesen megtelt a helyszín) kényelmesen elhelyezkedve, kávéval vagy teával a kezükben élvezhették a baráti eszmecserét. A közreműködők értékes gondolatokat osztottak meg saját művészetükről, emellett alkotásaikkal is illusztrálták a rendezvényt. Varga Abigél Porcelain című darabját Agárdi Eszter csellóművész játszotta el, a Nokedliszaggatóból is meghallgathattunk egy novellát, Szilágyi Lilla Talált tárgyak elnevezésű kiállítása pedig október 5-től november 30-ig volt látható a helyszínen.

A művészek metódusainak, szokásainak elemzésekor Kákonyi elmondta: számára az alkotásra fordított idő nem egyenlő a szabadidővel, egymástól függetlenül kell mindkettőre alkalmat találnia. Saját térre van szüksége az íráshoz, ez az ő esetében egy íróasztalt jelent egy olyan ablak mellett, amely a természetre néz. Lilla és Abigél módszereiben közös pont a „fejben” alkotás, továbbá a vázlatkészítés. De azt is megemlítették, hogy a koncert–kiállítás kooperáció viszonylag gyakori, mindketten vettek már részt ilyen projektben.

A férfi-női alkotói különbségekről szóló blokkban elhangzott, hogy az irodalomban férfi túlreprezentáltság van. Erről a grafika esetében nincs pontos információ, de nagyjából ötven-ötven százalék az arány. Ugyanakkor más művészeti ágakkal ellentétben erős (és valós) sztereotipizálás jellemzi, mely szerint a férfi alkotók a vonalakra fókuszálnak és a szögletességet részesítik előnyben, míg a nők műveiben inkább a színgazdagság és a gömbölyűség dominál. Ezzel szemben a zeneszerzésben nincs külön női vagy férfi szemléletmód: fontos kompozíciós elem a feminin és a maszkulin energiák együttes jelenléte. Ráadásul a komponisták ugyanazokkal a nehézségekkel szembesülnek nemtől és kortól függetlenül. 

Szóba került az ösztönösség–strukturáltság témaköre is. Varga Abigél véleménye szerint az ösztönből fakadt alkotás is lehet strukturált, és a zenének éppen az absztrakció a varázsa. A hallott hangot ugyanis mindig kötjük valamihez, az elménk állandóan keresi az összefüggéseket. 

Ezt követően ismét az alkotói metódusok, stílusok és irányvonalak kerültek fókuszba – kissé más nézőpontból. Kákonyi Lucia és Szilágyi Lilla realistának vallotta magát. Kákonyi esetében ez abban nyilvánul meg, hogy apró, akut, hétköznapi konfliktusokról, valamint emberi kapcsolatokról ír. Sokáig azt hitte, nőknek, de valójában nőkről; olvasóközönsége nagyon vegyes. Lilla képeit pedig a totális tervezettség jellemzi (nem véletlen, hiszen tájépítő mérnöknek tanult), központi témáját a fenntarthatóság adja, stílusa indusztriális. Képeiben ember alkotta építményeket ábrázol természeti környezetben.

Utolsó témaként mindhárman a jövőbeni terveikről beszéltek: Abigél számára az összművészeti projektek létrehozása, Kákonyi Lucia esetében a regények írása és kiadása, Lillának pedig az ingerkeresés és az ingerek talán absztrakt irányba történő kifejezése a legfontosabb.

További munkájukhoz mindhárom alkotónak sok sikert kívánunk!

Gulyás Gergely