Ligeti Györgyöt, aki Erdélyből, illetve Magyarországról indult, majd az 1956-os forradalom után nyugatra emigrált, sok változás érte életében. Talán ebből is következik, hogy nem köteleződött el egyetlen zenei stílus mellett sem: a zeneszerzésben nem volt általános dogmája, nem kész stílusokkal dolgozott. Művészete és munkássága igen sokszínű, hiszen a klasszikus művektől a szeriális, elektronikus és aleatorikus darabokig, a zeneelmélet mélyreható ismeretétől a reáltudományokig, a régizenétől a népzenéig és a jazzig számos elemet találunk benne.

Magyarországon előbb a nemzetiszocializmus, később a kommunizmus tiltotta a jazzt – a „dekadensnek” számító amerikai stílust –, Ligeti azonban a vasfüggönyön túl a kor új irányzataival együtt a jazzel is találkozott, és úgy tűnik, mély benyomást keltett benne. Bár kifejezetten jazzdarabokat nem írt, a 20. századot meghódító stílus sok kortársához hasonlóan rá is hatott, ami megmutatkozik néhány alkotásában, például egyes zongoraetűdjeiben.

A Zongoraetűdök (1985–2001), amelyek három kötetben jelentek meg, technikai nehézségük és zenei összetettségük miatt ma már Chopin, Liszt vagy Debussy etűdjeivel egyenrangúak. Ligeti azonban hangsúlyozta, hogy ezek a darabok „[…] nem nevezhetőek sem chopini, sem debussyi, sem pedig afrikai vagy jazz-zenének, netán matematikai konstrukciónak. Nem avantgárd, nem tonális és nem atonális művek.” Azt ugyanakkor ő sem tagadta, hogy etűdjeiben felismerhetők bizonyos hatások, közöttük Scarlattié, Chopiné, Schumanné, Debussyé, Bartóké és Conlon Nancarrow-é, a gamelán és az afrikai népzene poliritmikájáé, de nem utolsósorban a jazzé is.

Ligeti csodálta Thelonious Monk és Bill Evans jazz-zenészek művészetét. A 4., Fanfares című etűdben vannak olyan szakaszok, amelyekben az egyik kéz Monk-szerű rövid improvizációs részt játszik, míg a másik végig furcsa hangzású nyolcadfutamokkal kísér. E jelenséget akár Monk Epistrophy című száma is ihlethette. Az 5., Arc-en-ciel dallama úgy ível fölfelé, illetve lefelé, mint egy szivárvány – erre utal a címe is. Ezt az etűdöt Ligeti „majdnem jazzdarabként” emlegette, első előadói utasításaként pedig azt adta meg, hogy „Andante con eleganza, with swing”. Itt a kiírt tempón belül a dallam szabadon mozoghat. A komponista Bill Evansre jellemző akkordokat alkalmazott (amilyenek például a Young and Foolishban hallhatók). További jellegzetesség, hogy a hangzatokból gyakran kimarad az alaphang, ezáltal egyfajta lebegésérzet támad. A 8., Fém című etűd a szerzői előírás szerint szintén rugalmas, „swinges” előadást kíván.

Az említett etűdökön kívül a sorozat többi darabjában is gyakran felfedezhetünk jazzes hangzást, ahogyan a zeneszerző más műveiben, például a Zongoraversenyben (1985–88) vagy a Kürttrióban (1982). Utóbbi második tételéről Ligeti így fogalmazott:

„Ebben a tételben virtuóz módon alkalmaztam a kürtöt és a zongorát – a ventilkürtöt úgy, mint különböző natúrkürtök kombinációját (ahol is szerep jut a természetes szeptimeknek és undecimáknak), a zongorát pedig olyan írásmóddal, amely a felszín alatt a jazz-zongorázás tradíciójából építkezik.”

Juhász Erzsébet

Az idézetek forrása:
Ligeti György, „Études”, in Pierre-Laurent Aimard, György Ligeti Edition 3: Works for Piano. Études,
Musica ricercata (New York: Sony Classical, 1996; SK 62308).
Csalog Gábor, „Ismertető”, in uő, Transcendental Etudes. Ferenc Liszt and György Ligeti (Budapest: BMC Records, 2004; BMCCD095).
Kerékfy Márton (ford. és szerk.), Ligeti György Válogatott írásai (Budapest: Rózsavölgyi és Társa, 2010).

 

Figaro 2023. április–május: Ünnepi lapszám Ligeti György születésének 100. évfordulójára.