TÖRTÉNELEM, POLITIKA

1923-ban még érezhetőek voltak az első világháború hatásai, de közben már látszódtak az új politikai berendezkedésen azok a repedések, amelyek később a második világháborúhoz vezettek. Január 11-én a francia és a belga csapatok bevonultak a Ruhr-vidékre, hogy kikényszerítsék a németekből a háborús jóvátételt. Márciusban a csehszlovák nemzetgyűlés törvénybe foglalta a köztársaság védelmét szolgáló rendelkezéseket, ezzel szemben néhány nappal később a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságban a radikálisok nyerték a parlamenti választásokat. Júliusban, a két éven át vívott török függetlenségi háború eredményeként megszületett a lausanne-i békeszerződés, majd október 29-én kikiáltották a Török Köztársaságot, ami az Oszmán Birodalom végleges felbomlását jelentette. Szeptember 13-án Miguel Primo de Rivera államcsínnyel magához ragadta a hatalmat Spanyolországban, és katonai diktatúrát vezetett be. November 8–9-én zajlott a híres müncheni sörpuccs: Adolf Hitler először tett kísérletet a hatalom átvételére Németországban (ekkor még sikertelenül).

ZENE

Ez év februárjában mutatták be Bartók 2. hegedű-zongoraszonátáját Budapesten, Sibelius 6. szimfóniáját pedig Helsinkiben. Októberben, a szerző vezényletével hangzott el először Stravinsky fafúvósokra írt Oktettje a párizsi operaházban, és ugyanezen a koncerten ismerhette meg a közönség Prokofjev 1. hegedűversenyét Serge Koussevitzky irányításával. November 19-én, Buda és Pest egyesítésének 50. évfordulóján ünnepi hangversenyt rendeztek, amelynek műsorán három, kifejezetten erre az alkalomra készült alkotás szerepelt: Dohnányi Ünnepi nyitánya, Bartók Tánc-suite-je és Kodály Psalmus Hungaricusa.

RÁDIÓ ÉS FILM

Március 2-án Csepelen magyar rádióadót helyeztek üzembe; nem sokkal később a Posta Kísérleti Állomás személyzetéből alakult amatőr gárda elkezdte sugározni műsorát (a hivatalos adásra azonban 1925. december 1-ig várni kellett). A csehszlovák rádió rendszeres adása május 18-án indult. Október 16-án Walt és Roy O. Disney megalapította a Walt Disney Companyt, első munkájuk az Alice Comedies című rövidfilmszéria volt.

IRODALOM

1923 folyamán új könyvvel jelentkezett Agatha Christie, Jean Cocteau és P. G. Wodehouse; Rainer Maria Rilke kiadta Szonettek Orpheuszhoz című verseskötetét, emellett bemutatták G. B. Shaw drámáját, a Szent Johannát. Magyarországon egyfelől megjelent Ady posztumusz kötete, Az utolsó hajók, másfelől napvilágot láttak a fellendülőben lévő műfordítás-irodalom jelentős kiadványai (többek között Dante Paradicsomának Babits-féle fordítása, valamint Baudelaire-től A romlás virágai Babits Mihály, Tóth Árpád és Szabó Lőrinc fordításában). Ebben az évben az ír William Butler Yeats kapta az irodalmi Nobel-díjat.

SZÜLETÉSEK, HALÁLOZÁSOK

Ligeti György mellett ebben az évben született (a teljesség igénye nélkül): Maria Callas görög származású operaénekesnő; Charlton Heston amerikai színész; Lóránt Gyula labdarúgó, az Aranycsapat középhátvédje; Melis György operaénekes; Alan Shepard, az első amerikai az űrben; Franco Zeffirelli olasz filmrendező. Ekkor hunyt el többek között Gustave Eiffel francia építőmérnök; a cseh író, Jaroslav Hašek; Kacsóh Pongrác zeneszerző, továbbá Wilhelm Conrad Röntgen, a röntgensugárzás felfedezője.

Gulyás Gergely

 

Figaro 2023. április–május: Ünnepi lapszám Ligeti György születésének 100. évfordulójára.