Author: Németh Kira

Hangok, színek, világok

Várdai István március 5-én eljátszotta Bach mind a hat szólócsellóra írott szvitjét (BWV 1007–1012). Egy este alatt, egybefüggően szólaltatta meg ezt a féltucat remekművet, e reprezentatív darabsorozatot, mely a bachi és egyúttal a barokk hangszeres muzsika legnemesebb kifejeződései közül való. Látszólag stilizált tánctételek nagyszabású gyűjteménye ez, valójában leleményesebbnél leleményesebb kompozíciós ötletek gazdag tárháza.

Read More

Új vizekre evezett

Német géniuszok – ezzel a címmel rendeztek hangversenyt a Nemzeti Filharmonikusok a Zeneakadémián, február 10-én. Az együttest immáron vezető karmesterként irányító Vashegyi György, aki a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar alapító-vezetőjeként mindenekelőtt a régizene elhivatott tolmácsolója, most a XIX. század világába kalauzolta el a közönséget.

Read More

Mesterien megírt, mesterien előadott

Január 29-én a Korossy Vonósnégyes és Magyar Valentin a Zeneakadémia Solti termében, hazai pályán adott koncertet. Bár a fellépő zenészek közül többen még felsőfokú zenei tanulmányaikat végzik, már így is érettség és szakmai profizmus jellemezte előadásukat. Műsoruk Dvořák második, op. 81-es A-dúr kvintettje és Brahms f-moll zongoraötöse (op. 34) volt.

Read More

Gardiner 80

Idén áprilisban tölti be nyolcvanadik életévét napjaink egyik legjelentősebb karmester-egyénisége, Sir John Eliot Gardiner. Január első felében hatállomásos turnéval ünnepelte a jeles alkalmat, melynek keretében január 14-én egyik zenekarát, az Angol Barokk Szólistákat vezényelte a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

Read More

Angyali kórus a Földön?

Nehéz megkülönböztetni az igazi mennybéli hangzástól azt az előadást, amelyet a Gnyeszin Akadémia kórusa vitt színpadra december 15-én. A Solti termi koncert olyan hatást keltett, mintha a szférák zenéje búgna dallamosan, vagy szirének elbűvölő éneke zengene. Egy biztos: nem evilági hangzás élményét nyújtotta a teremben ülők számára. 

Read More

IMPRESSZUM

Főszerkesztők:
Németh Kira, Varga László Dávid

Felelős kiadó:
LFZE HÖK

Olvasószerkesztő:
Komáromi-Nagy Márton

Szerkesztők:
Németh Zoltán István
(Hírek, események)

Zuccarini Lea
(Utak, élmények)

Gergely Máté
(A zenén túl)

Németh Kira
(Kritikus tollal)

Kis Lili Anna
(Remekmű)

Komáromi-Nagy Márton
(Elődeink másképp)

Gulyás Gergely
(Kortárs zene)

Pirbus Virág
(Népzene)

Juhász Erzsébet
(Jazz)

Hőnich Csenge
(Portré)

Varga László Dávid
(Múzsa)

Lektorok:
Kovács Sándor
(Kritikus tollal)

Molnár Szabolcs
(Remekmű)