Author: Németh Kira

Ligeti György művészetének kulcseleme az illúziókeltés: a hangszerek és a hangzó tér adta lehetőségek izgalmasabbnál izgalmasabb kiaknázása úgy, hogy művei hallgatása közben olyan zenei rétegeket, mintázatokat érzékelhessünk, amelyek a kottaszövegben eleve nincsenek is benne. Alkotásainak ez az egyik legjellegzetesebb, ám a mindenkori előadónak leginkább kihívást jelentő tulajdonsága. Éppen ezért igen szerencsés a budapesti közönség, amennyiben a centenárium apropóján számos eltérő, mégis egyformán meggyőző Ligeti-interpretációnak lehet tanúja ezekben a hónapokban.

Várdai István március 5-én eljátszotta Bach mind a hat szólócsellóra írott szvitjét (BWV 1007–1012). Egy este alatt, egybefüggően szólaltatta meg ezt a féltucat remekművet, e reprezentatív darabsorozatot, mely a bachi és egyúttal a barokk hangszeres muzsika legnemesebb kifejeződései közül való. Látszólag stilizált tánctételek nagyszabású gyűjteménye ez, valójában leleményesebbnél leleményesebb kompozíciós ötletek gazdag tárháza.

Német géniuszok – ezzel a címmel rendeztek hangversenyt a Nemzeti Filharmonikusok a Zeneakadémián, február 10-én. Az együttest immáron vezető karmesterként irányító Vashegyi György, aki a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar alapító-vezetőjeként mindenekelőtt a régizene elhivatott tolmácsolója, most a XIX. század világába kalauzolta el a közönséget.

Január 29-én a Korossy Vonósnégyes és Magyar Valentin a Zeneakadémia Solti termében, hazai pályán adott koncertet. Bár a fellépő zenészek közül többen még felsőfokú zenei tanulmányaikat végzik, már így is érettség és szakmai profizmus jellemezte előadásukat. Műsoruk Dvořák második, op. 81-es A-dúr kvintettje és Brahms f-moll zongoraötöse (op. 34) volt.