Az ékszerdoboz Salzburg utcáin sétálgatva idén nyáron is gyakran találkozhattunk világhírű előadókkal, ugyanis július 18-tól egészen augusztus 31-ig tartott a Salzburger Festspiele. Többek között a berlini és a bécsi Filharmonikusok léptek fel, valamint olyan kiváló szólisták, mint Anne-Sophie Mutter, Maurizio Pollini vagy Patricia Kopacsinszkaja (a lista meglehetősen hosszú). A beugró művészekre sem lehetett panasz: Jevgenyij Kiszin helyett például Yuja Wang játszott. Nem túlzás azt állítani, hogy a fesztivál minden eseményén elsőrangú zenészek szerepeltek. Délutánonként egyébként mesterkurzusok zajlottak. Volt szerencsém beülni Lisette Oropesa világhírű szoprán óráira – természetesen passzív résztvevőként. A hangképzés magasiskoláját olasz, német és ukrán színekben képviselték a fiatal tehetségek, akik közül többen a fesztivál operaprodukcióiban is felléptek.
Nem sikerült jegyet szereznem Leoš Janáček operájára, a Kátya Kabanovára. Inkább üresen hagyták a szabad helyeket, mint hogy alacsonyabb áron, last minute értékesítsék a megmaradt belépőket. Ugyanakkor az Österreichischer Rundfunk (ORF) által működtetett kivetítőn megtekinthette a „pórnép” a fesztivál korábbi előadásait, így Janáček operáját is. Utóbbit Barrie Kosky rendezte, Jakub Hrůša vezényelt, a főszerepet Corinne Winters alakította. Bár sem a cseh szöveget, sem a német feliratot nem tudtam követni, elképesztő élmény volt számomra. A Kátyát magához szólító Volga folyó, a végzet timpanin és rezeseken megszólaló motívuma máig kísért.
Végül a koncert, amelyre a jegyem szólt. A város estére átalakult bálteremmé. Nyárias öltözetű fiatalok helyett elegáns koncertlátogatókkal zarándokoltam a Karajan-térig: innen rövid séta a nagy Festspielhaus. (Megjegyzem, hogy a fesztivál bármely programjára érvényes jeggyel, az adott esemény előtt és után egy órával ingyenes a tömegközlekedés a városban. De gyalog is öröm felfedezni.)
A lobbiban egyszer csak kolomppal csöngettek, marhamódra szólították a közönséget: kezdődött a koncert. Belépve a terembe imponáló színtér tárult elém. Megkerestem a helyemet a leghátsó félen, a kakasülők kakasülőjén. Előttem pár sorral tartóoszlop állt, mögötte egy szerencsétlen úriember ült. Óriási előadó-apparátus foglalt helyet a színpadon, csak úgy számolgattam a bőgősöket. Az olasz karmester, Riccardo Muti dirigálásával hallhattuk a Bécsi Filharmonikusokat. Elhangzott Csajkovszkij VI. szimfóniája (az est slágerszáma), Liszt tizenharmadik szimfonikus költeménye, A bölcsőtől a sírig (talán ez aratta a legkisebb sikert), végül egy részlet Arrigo Boito Mefistofeléjéből (plágiumgyanús Tannhäuser-idézettel). A bécsiek olykor-olykor rutinból, a megszokott tempókban, egy-egy avisót figyelmen kívül hagyva játszottak, a Boitóban azonban egyértelműen Muti kezét követték. A maestro ebben az utolsó számban megfontoltan építette fel a zenei folyamatot, láthatóan szívügye ez az opera. Ildar Abdrazakov éneke átütően hatott a wagneri magaslatokra törő zenekar és kórus játéka mellett.
Aki egyszer eljut a Festspielére, annak ajánlom figyelmébe a Ticket Gretchen nevű alkalmazást, amellyel barátibb áron vásárolhat koncertjegyeket. Garantálom, hogy nem fogja megbánni!
Éry Botond Medárd
