A legtöbben valószínűleg idegenkednek a járvány alatti utazástól, Várallyay Eszter mégis az idei tanévet tölti külföldön, a salzburgi Universität Mozarteum hallgatójaként. A mesterszakos hegedűtanulmányait végző Eszterrel Salzburg sajátosságairól, a koronavírus okozta nehézségekről és az Erasmus program első féléve alatt szerzett tapasztalatairól beszélgettünk.
Ádány Rebeka: Hogyan esett a választásod Salzburgra és a Mozarteumra?
Várallyay Eszter: Már tavaly a fejembe vettem, hogy mindenképpen szeretnék Erasmus ösztöndíjjal külföldön tanulni, de kissé megijedtem, amikor elkezdtem nézegetni a program keretein belül választható intézmények listáját. Bőségzavarral küzdöttem, ugyanis rengeteg a lehetőség: Európa minden országában többnyire két zenei intézmény fogad diákokat, ez egyetemenként 7–10 olyan hegedűtanárt jelent, aki potenciálisan taníthat. Az én szempontjaim között a nyelvterület is szerepelt, mert olyan országba szerettem volna menni, ahol angolul vagy németül beszélnek. Fontosnak tartottam, hogy személyes véleményeket is halljak, így érdeklődtem ismerőseim tapasztalatai felől. Végül ezáltal szűkült le annyira a kör, hogy ki tudtam választani a Mozarteumot. A nővérem ráadásul éppen előttem élt kint Salzburgban, és nagyon pozitív élményekkel tért haza; ez mindenképpen hozzájárult ahhoz, hogy bizakodóan viszonyuljak mind a városhoz, mind az egyetemhez. Mivel szerettem volna sűrűbben hazajárni, az is fontos számomra, hogy Salzburg viszonylag közel van Gyöngyöshöz. A gyakori hazautazás végül nem valósulhatott meg a koronavírus miatt, de ezt akkor még nem tudtam.
ÁR: Hogyan jellemeznéd a várost?
VE: Salzburg jóval kisebb, mint Budapest, így teljesen más a hangulata is. Sokkal természetközelibb, amit nagyon szeretek. Gyönyörű a táj: a várost hegyek ölelik körül, a központban pedig a Kapuzinerberg erdei kolostora és a Festungsberg kastélya emelkedik a város fölé, ami igazán különleges. A kollégium, ahol lakom, a város szélén fekszik, a kertjéből jól rá lehet látni a környező hegyekre. Igyekszem is kihasználni a természet közelségét: próbálok minél több helyre ellátogatni akár gyalog, akár biciklivel, emellett a kollégium kertjétől nem messze található hellbrunni kastély parkjába heti rendszerességgel járok futni. Szerintem lehetetlen betelni a táj szépségével, egyszerűen megunhatatlan. Más arcát mutatja minden napszakban, minden évszakban, ezért visszatérő fotótémám is. De nem csak a természet közelsége miatt más élmény a városban közlekedni: nagyon sokan járnak kerékpárral, aminek jobban megteremtették a feltételeit, mint a magyar fővárosban. Számomra ez rendkívül felszabadító. Régen alapvetően csak sportolás céljából bicikliztem, de nagyon megszerettem és megszoktam, hogy közlekedéshez és mindennapi ügyintézéshez, bevásárláshoz is használom.
ÁR: Hogyan zajlik kint a tanítás? Milyen az élet a pandémia alatt?
VE: Eleinte nagyon bizakodó voltam és reméltem, hogy viszonylag kevés korlátozással megússzuk a félévet. Szeptember végén még sok minden nyitva tartott, azonban ez maximum egy hónapig maradt így, utána Salzburgban is bevezették az este nyolc utáni kijárási tilalmat. Már a kávézók, éttermek is zárva vannak, ráadásul egy ideje csak a legfontosabb üzletek tarthatnak nyitva: az élelmiszerüzletek, a drogériák és a gyógyszertárak. Ugyanakkor egyáltalán nem bánom, hogy ilyen körülmények között is bevállaltam ezt a kalandot. Mindenképpen szerettem volna egy ilyen évet, és úgy éreztem, ez az egyik utolsó lehetőségem a mesterdiploma megszerzése előtt. Szinte végig jelenléti oktatásban folynak a főtárgyórák, így szakmailag rengeteget profitálok a helyzetből. Szívesen dolgozom együtt a hegedűtanárommal és a kamaratanáraimmal: türelmesen és kedvesen oktatnak, folyamatosan támogatnak abban, hogy egyre többet hozzak ki magamból, miközben hihetetlenül magas színvonalat tartanak fenn. A kamaracsoportoknál – a magyarországi gyakorlathoz hasonlóan – korlátozták a létszámot, emiatt az is előfordult, hogy a vonósnégyesünkből egyszerre csak két-két fő mehetett be az órára. A koncertezési lehetőség természetesen Ausztriában is lecsökkent. Karácsony előtt még megtarthattunk egy tanszaki koncertet, kis létszámú közönséggel, januárban azonban már csak élőben közvetített kamaravizsgára kerülhetett sor.
ÁR: Sikerült kapcsolatokat építeni a korlátozott lehetőségek ellenére?
VE: Bizonyos szempontból nagyon szerencsésnek mondhatom magamat, ugyanis a Mozarteum kollégiumában lakom, ahol csak zenészek élnek. Szerencsére itt a covid ellenére is jó közösség alakult ki, így nem vagyok egyedül. Tudok olyanról, aki albérletben lakott, és annyira elszigetelten érezte magát a jelenlegi helyzetben, hogy inkább feladta az Erasmust és hazament. Persze én is érzem a helyzet nehézségeit, hiszen jó lenne közösen beülni valahová egy-egy koncert után, ugyanakkor a programok korlátozottsága azt is eredményezi, hogy jobban egymásra vagyunk utalva. Iskolán belül sajnos mostanában nagyon kevés lehetőség adódik az ismerkedésre, hiszen a nagycsoportos órákat online tartják. Érdekes azt is megtapasztalni, hogy milyen egy sokkal inkább nemzetközi jellegű társaságban mozogni. Előző félévben például egy tajvani, két spanyol és egy új-zélandi diákkal kamaráztam, ebben a félévben pedig finn és kínai származású diák is lesz a kamarapartnereim között. Ha más nem, ez biztosan hozzájárul ahhoz, hogy kicsit „kinyíljon a világ”, amit természetesen mindenki vár az Erasmus programtól.
