A Magyar Bárzongoristák Egyesülete idén februárban jött létre. A Magyarországon egyedülálló szervezet célkitűzéseiről beszélgettem elnökükkel, Nyári Gyulával, a Magyar Állami Operaház Zongorművészével és a Cziffra Alapítvány Kitüntetettjével.

Nagy Torma Julianna: Milyen hatások inspiráltak a kezdeti éveidben, miért választottad a bárzongorista hivatást?

Nyári Gyula: Atyai és anyai ágról is zenészcsaládból származom. Édesanyám édesapja, Suha Balogh József – Hubay Jenő legtehetségesebb növendékeinek egyike – zeneszerző és hegedűművész volt; sajnos személyesen már nem ismerhettem. Családi hátteremnek köszönhetően a zenei érdeklődésem egészen fiatal koromban megnyilvánult. A bárzongorista hivatás megismerése pedig édesapámhoz kötődik, pontosabban egyik kollégájához, Torma Rudolfhoz, aki az 1970–80-as évek felettébb ismert bárzongoristájának számított. Rudolfnak, ugyan nem minden nehézség nélkül, de még a rendszerváltás előtt lehetősége adódott nyugaton muzsikálni – édesapám többször is vele tartott. Torontói nyári tartózkodásuk alatt sokszor meglátogattuk őket, így én is belekóstolhattam ebbe a műfajba. Hétévesen, amikor elkezdtem iskolába járni és még csak ismerkedtem a hangszerrel, már biztosan tudtam, hogy bárzongorista leszek: teljesen magával ragadott a zenének ez a területe. Később zongoraművészi pályára kerültem; 2004 júliusában, Némethy Attila növendékeként szereztem diplomát a Zeneakadémia klasszikus zongora szakán. A bárzongorázás már ekkor is fontos szerepet töltött be az életemben, ami azóta csak egyre fokozódott.

NTJ: Milyen készségek szükségesek a bárzongorista hivatáshoz? Milyen zenei műfajokat érint ez a terület?

NYGY: A bárzongorista léthez elengedhetetlen a magas szintű klasszikuszenei műveltség, mivel az a repertoár és a különböző stílusok tekintetében is rendkívül sokszínű. A klasszikus zene mellett a jazz ismerete is nélkülözhetetlen, főként sajátos harmóniavilága miatt. Ez azonban önmagában nem elegendő. A műfajismeret végtelen: a könnyebb klasszikusoktól kezdve a jazz standardeken át egészen az akár operett-, illetve operarészletekig terjed. A repertoár kihasználása mellett pedig az improvizációs készség is elengedhetetlen.
A munka másik fontos részét képezi, hogy a bárzongorista kapcsolatba lépjen és kommunikáljon a közönségével. Fellépéseink során nagy figyelmet fordítunk a hallgatók hangulatára. Az első fél óra általában azzal telik, hogy tájékozódunk: különböző jellegű műveket szólaltatunk meg. Ha úgy látjuk, valami felkeltette a közönség érdeklődését – jár a keze-lába, vagy érezzük, hogy figyelmesen követi a zenei folyamatot, akkor azt a témát vagy műfajt kezdjük el több különböző stílusban kibontani.

NTJ: Húsz év aktív bárzongorázás után miért éppen most vetődött fel benned az egyesület megalapításának gondolata?

NYGY: Fontosnak tartom, hogy tegyünk valamit a műfaj megmentése érdekében, mert sajnos egyre kevesebb zenészt alkalmaznak a vendéglátóhelyek. Ez a több mint százéves múlttal rendelkező hivatás nem merülhet feledésbe. A szakmában olyan nagy neveket említhetünk, mint Eisemann Mihály, aki az Admirál bár kedvelt zongoraművésze volt az 1920-as években, illetve az 1940–50-es évek sztárja, Cziffra György, aki többek között a Kedves presszóban lépett fel rendszeresen.
A döntés, pontosabban a döntő lépés a pandémia okozta leállásnak is köszönhető, mert így sokkal több időm maradt ezen a projekten dolgozni. Be kellett látnom – miután a műfaj képviselői már mind negyven éves kor felett járnak –, ha most nem változtatunk, a szakma ki fog halni. Ezzel együtt pedig olyan neves zeneszerzők is feledésbe merülnének, mint például Fényes Szabolcs, Horváth Jenő és Seress Rezső. Az egyesület alapításával szerettem volna felhívni a figyelmet a bárzongorista hivatás fennmaradásának problematikusságára.

NTJ: Mi lehet e különleges hivatás kihalásának az oka?

NYGY: Sajnos egyre több amatőr zenész kap állást, akik alacsonyabb színvonalú produkciót nyújtanak, ezáltal a közönség szemében akár ezt a hivatást egészében leírhatják. A fogyasztói szokások ugyancsak rengeteget változtak az évtizedek során; világviszonylatban egyre kisebb a foglalkoztatottság. Nem gondolom azonban, hogy a zene értéke bármennyire is csorbult volna, sőt egy-egy estét igazán különlegessé varázsolhat.

NTJ: Az egyesület hány tagot számlál? A létrehozásával mennyire sikerült összefogni a bárzongoristákat országszerte?

NYGY: Körülbelül száz tagból áll az egyesület, akik többsége Budapest vonzáskörében él, de a Balaton partjáról, Szegedről és Pécsről is jelentkeztek hozzánk. Zongoristáink nagy része óceánjáró hajókon is megfordult már. Azt hiszem, a szakma krémjét sikerült összefogni.

NTJ: Mik az egyesület céljai?

NYGY: Az alapító okiratunkban a hagyományőrzés és az érdekképviselet mellett fő feladatként áll a következő generáció képzése, továbbképzése. A fiatalok tehát bátran fordulhatnak az egyesülethez, amennyiben bárzongorista ambíciók vezérlik őket. A szakma csak úgy tud fennmaradni, ha a következő generáció elsajátítja a szükséges készségeket. A céltudatos fiatalok felkarolásán túl a fennmaradás lehetőségét abban látom, hogy a műfajt ki kell emelni a vendéglátói közegből és kisebb-nagyobb fesztiválok műsorában kell meghonosítani. Jó példa erre a szeptember 14-én adott koncertünk, amely a Cziffra György születésének századik évfordulója alkalmából rendezett programsorozat keretében valósult meg. Az esemény pozitív visszhangja megerősített abban, hogy valóban érdemes ezen az úton járni.