Kedves Olvasók!

„Minden változik, el semmi nem vész” – Ovidius örök érvényű üzenete a Figaróra nézve is szüntelenül aktuális, legyen szó akár a megjelenési formáról, akár a jelenlegi és a korábbi szerkesztőségi tagok áldozatos munkájáról. Főszerkesztőkként a legfontosabb feladataink egyikének tartjuk, hogy a napjainkat fokozottan jellemző bizonytalanság ellenére megőrizzük a lap generációk óta öröklődő kiegyensúlyozottságát, színességét és változatosságát.

Az elmúlt időszak legnagyobb változása az újság életében az, hogy a tavaszi szemesztertől kezdve Tóka Borbála olvasószerkesztői feladatokat lát el, míg a társfőszerkesztői pozíciót Németh Kira mellett Varga László Dávid tölti be. Fogadjátok őt szeretettel, ahogyan új rovatvezetőinket is: Kéri-Nagy Petra a Portré és a Kulissza, Gulyás Gergely pedig a Kortárs zene rovat vezetését vehette át a tanév elején.

Bár a 2020 novembere óta működő online felületünk páratlan lehetőségeit a továbbiakban is ki fogjuk használni, úgy gondoljuk, a hagyományos megjelenésnek számtalan előnye van. Hatalmas örömünkre szolgál, hogy másfél év után ismét kezetekbe vehetitek a nyomtatott Figarót! Márciusi lapszámunk hasábjain a megszokott módon olvashattok filmről, operáról és hangversenyről. Emellett betekintést nyerhettek többek között az alkalmazott zeneszerzés mint szakma megítélésének kérdéseibe, valamint néhány, a zenetörténet női alkotóművészeinek helyzetéről szóló anekdotába. Kellemes olvasást kívánunk!

Németh Kira és Varga László Dávid