Author: Németh Kira

Elvárások helyett

A hallgató, legyen laikus vagy szakértő, óhatatlanul elvárásokkal telve érkezik egy-egy hangversenyre, különösen akkor, ha az előadó a világ legismertebb és legünnepeltebb művészeinek egyike. Az azonban igencsak problematikus, hogy a mesterről alkotott idealizált kép – amelynek létrejöttében többek között ikonikus (lemez)felvételek hosszú sora játszott jelentős szerepet – nem kis mértékben befolyásolhatja a befogadás élményét, és vezethet a produkció torz megítéléséhez.

Read More

Generációk zenei albuma

Kevés előadóművész akad napjainkban, aki nemtől, kortól, nemzeti hovatartozástól függetlenül képes széles rétegeket megszólítani, közönséggé formálni, egyúttal alkotásaival a 21. századi eladási listák élére törni. 19, 21 és 25 címmel kiadott munkái – amellett, hogy egy fiatal lány szívfájdalmakkal kísért felnőtté válását és a felelősségvállaláson alapuló társadalmi normákhoz való igazodását reprezentálják – egy nagyobb formátumú, reflexiókban gazdag művet előlegeznek meg. 2021. november 19-én jelent meg Adele Laurie Blue Adkins brit énekes-dalszerző negyedik stúdiólemeze, a 30.

Read More

Magyar concerto

„Volt egyszer egy fiú és egy lány; az ő tragikus, a földtől a mennyországig tartó útját meséli el ez a zenemű” – nyilatkozta darabjáról a zeneszerző. Kovács Mihály cimbalom szakos hallgató Magyar concerto című „többesversenye” mindenkihez szól, legyen az zenész vagy műkedvelő.

Read More

Rendhagyó nyomozás

A hegedűművészek számára megkerülhetetlen J. S. Bach három szólóhegedűre komponált fúgatétele, valamint a grandiózus d-moll Chaconne: diplomakoncertek, nemzetközi versenyek és zenekari próbajátékok állandó repertoárdarabjai; részben azért, mert a megfelelő interpretáció kialakítása igen komoly tudást és felkészültséget feltételez. Nem véletlenül támadt igény a részletekbe menő analízisre és az ahhoz kapcsolódó speciális, színes kottakiadásra, amely megvalósulása elsősorban beszélgetőpartnerem, Ábrahám Márta előadói kíváncsiságának, hegedűművészi és -tanári tudásának, továbbá Dukay Barnabás zeneszerző elemzői tapasztalatának köszönhető.

Read More

IMPRESSZUM

Főszerkesztők:
Molnár Ádám, Juhos Fanni Mária

Felelős kiadó:
LFZE HÖK

Olvasószerkesztő:
Németh Kira

Szerkesztők:
Németh Zoltán István
(Hírek, események)

Zuccarini Lea
(Utak, élmények)

Juhos Fanni
(A zenén túl)

Németh Kira
(Kritikus tollal)

Kis-Szekeres Lili
(Remekmű)

Molnár Ádám
(Elődeink másképp)

Gulyás Gergely
(Kortárs zene)

Pirbus Virág
(Népzene)

Juhász Erzsébet
(Jazz)

Hőnich Csenge
(Portré)

Varga László Dávid
(Múzsa)

Lektorok:
Kovács Sándor
(Kritikus tollal)

Molnár Szabolcs
(Remekmű)