A Müpában egymás után háromszor műsorra tűzött koncert programja a vég és a kezdet törékeny határvonalának asszociációját keltette; a légkör buzgósággal telt meg. Október 7-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem közönsége részese lehetett a zenekar és a karmester tökéletes szimbiózisának, a Fesztiválzenekar és Madaras Gergely nyújtotta zenei élménynek. Zongorán Yeol Eum Son játszott.

Amikor a történelem órája a huszadik század fordulóját ütötte, az emberi lét és társadalom – a heves érzelmek kisajátításáról lemondva, a forradalmak küzdelmeit követően – aligha térhetett nyugovóra, ám annál inkább igyekezett mély levegőt venni. Míg a 19. század a kinyílás és a megnyilvánulás erőteljességére hagyatkozott, addig a világháborúk korszaka visszavonulásra késztette az embert, ám sohasem az előre törekvő művészetet. A századforduló környékén vett levegővételek egyike e két mű: Rachmaninov II. zongoraversenye és Sibelius II. szimfóniája.

Rezzenéstelen csönd fogadta az est első, markáns ütemeit. A kezdőakkord megbicsaklott, majd a zongoristát felkarolva a zenekar is bekapcsolódott Rachmaninov II. zongoraversenyébe. A romantika végszavaként rezzentek meg a húrok és táncoltak a billentyűk. A karmester kezei pátoszian ringtak, fennköltség sugárzott a zenekar minden egyes tagjából. A második tétel zongoraszólójának befejező frázisát kicsengette a zongorista, utórezgését hagyta természeténél fogva elnémulni. Eme pillanatban mutatkozott meg igazán a művész fantáziája. A harmadik tétel bravúros befejezésének ellenére fáradtnak hatott. A zongorista interpretációja híján volt az orosz lüktetésnek, és annál inkább kedvezett a lágyabb futamoknak.

Sibelius D-dúr szimfóniája már az új századé; a „tragikumok” nyitánya ez, amelyben mégis ott érződik megannyi friss remény. Ő maga úgy nyilatkozott saját művéről, mint a „lélek vallomásáról”. A darab hűségesen tiszteleg a romantika előtt felidéző stílusával, de azt legbelül ötvözi egy új, ismeretlen valósággal. A leginkább a főtéma variánsaira épülő tétel hol meleg pizzicato-tengerként hömpölygött, hol a vonóskar zsongó tremolói olvadtak össze a rézfúvósok markáns hangjaival. A századforduló változása az enyhe szaggatottságban tört a felszínre. A csellista és a fuvolista kéz a kézben kiemelkedőt alakított, elmondták, amit el szerettek volna mondani.

S már vége is. Az ember kifújta a levegőt egy új század kezdetén, hogy azután a saját vesztébe rohanjon. A régiúj avagy újrégi mégis képes erőteljesebben szólni a történelem órájának ketyegésénél. Ennek lehettünk tanúi október hetedikén.

Kocsis Izabella Luca

 

2021.10.07. 19:45, Müpa, Bartók Béla Hangversenyterem, Nagyzenekari koncert: Rachmaninov, Sibelius