James Bond, Juan Ramirez, Jim Malone, idősebb Henry Jones, Marko Ramius, Artúr király. Ikonikus és sokoldalú szerepek, amelyek mind egyetlen ember nevéhez köthetők.

Sir Thomas Sean Connery október 31-én hunyt el kilencvenéves korában, családja körében. Megrendített a hír, hiszen ő halhatatlan számomra, leginkább a filmjeiben érezhető sajátos varázs miatt. A felocsúdás utáni első gondolatom az volt: nem is tudom, mikor hallottam róla utoljára. Ekkor döbbentem rá, hogy az utolsó alakítására a Szövetség című, úgynevezett „dízelpunk szuperhősfilmben” került sor, amely sajnos nem nyerte el sem a közönség, sem pedig a kritikusok tetszését.

De mit számít ez – még akkor is, ha utolsó filmjéről beszélünk – egy olyan életmű esetében, mint Sean Conneryé? Sokat gondolkodtam azon, hogy melyik filmen keresztül lehetne őt a legjobban bemutatni. A változatos út, amit élete során bejárt, nem foglalható össze egyetlen alakításával, ezért választottam végül a Fedezd fel Forrestert! című filmjét, amely véleményem szerint emberileg a legközelebb állt hozzá. A macsó James Bond öltönyében például sohasem érezte magát igazán kényelmesen, ezzel ellentétben idősebb korára, a „bölcs mentor” szerepkörében megtalálta önmagát.

A Fedezd fel Forrestert! amolyan kettős utazás: végigkísérhetjük, ahogyan a tizenhat éves Jamal (Rob Brown) megbirkózik új ambícióival, miközben a hetven körüli író, William Forrester (Sean Connery) megtanulja levetkőzni a múltat. Az író először szakmai segítséget, idővel pedig barátságot kínál Jamalnak: megosztja vele életének történetét, ezáltal újra nyitni mer a világ felé. Kettejük között nem mindennapi mentor-tanítvány kapcsolat alakul ki, Jamal ugyanis nem azzal fejezi ki tiszteletét William felé, hogy követi minden utasítását, hanem azzal, hogy segít neki túllendülni sérelmein és makacsságán.

A két karakter egyik közös pontja Jamal iskolai irodalomtanára, Robert Crawford (F. Murray Abraham), aki minden író rémálmát testesíti meg: a szakmailag sértett ember túl sok mindent lát a sorok mögé, emiatt nem fogadja el senki más véleményét. Az előbbi problémával William, az utóbbival pedig Jamal küzd meg. A film ugyanakkor egyértelművé teszi: Crawfordnak nincs igaza abban, hogy sértettsége miatt megkeseríti a diákjai életét, és abban sem, hogy csak egyetlen, egyetemes válasz létezik minden mű interpretációján. Az igazság esetenként nem lehet több, mint pusztán a szavak értelmezése.

A film vége egyben a színész karrierjének méltó lezárása, halála után újranézve pedig kicsit át is értelmezi azt. Olyan, mintha a készítők már húsz évvel ezelőtt is tudtak volna valamit, amit a nézők még csak nem is sejthettek. Sean Connery jött, látott, végül ötven éven keresztül meghatározta a filmipart, miközben belopta magát a szívünkbe, mindenkiébe másképpen. Alakításainak sokszínűsége a mai napig páratlan, mindennek köszönhetően pedig bátran kijelenthetjük: olyan színészlegenda, akit sohasem felejtünk majd el.

Gergely Máté