A hegedűművészek számára megkerülhetetlen J. S. Bach három szólóhegedűre komponált fúgatétele, valamint a grandiózus d-moll Chaconne: diplomakoncertek, nemzetközi versenyek és zenekari próbajátékok állandó repertoárdarabjai; részben azért, mert a megfelelő interpretáció kialakítása igen komoly tudást és felkészültséget feltételez. Nem véletlenül támadt igény a részletekbe menő analízisre és az ahhoz kapcsolódó speciális, színes kottakiadásra, amely megvalósulása elsősorban beszélgetőpartnerem, Ábrahám Márta előadói kíváncsiságának, hegedűművészi és -tanári tudásának, továbbá Dukay Barnabás zeneszerző elemzői tapasztalatának köszönhető.

Noha első közös publikációjuk, a Chaconne-t rendkívül alaposan tárgyaló Részletek az örökkévalóságból című kötet 2017-ben jelent meg, együttműködésük jóval korábban vette kezdetét.

„Dukay Barnabást még középiskolából ismerem, ugyanis jártam hozzá összhangzattanra. Mivel gyerekként rendkívül eleven voltam és csak a hegedülés érdekelt, így kissé csodálkozott, amikor 2012-ben azzal kerestem meg, hogy egyszerűen nem haladok a C-dúr fúgával, mert nem értem, pedig annyira szeretem, olyan gyönyörű darab. Úgy éreztem, nincsenek fogódzók, főként zenei értelemben. Önmagából a Bach-korabeli stílusból kiindulva nem találtam a biztos a szólamvezetésnek és a témák kiemelésének megfelelő módját – hiányzott az intellektuális megközelítés, hiszen mégiscsak fantasztikus, többszólamú zenei feladatról van szó, amelyet a szerzőhöz méltó módon kell megoldani. Ezért kezdtük el a közös elemzést Dukayval, akit egészen fiatal kora óta foglalkoztatnak Bach hegedűművei; neki ez a szakterülete.”

Ábrahám Márta eredetileg a fúgatételek feltárását és azok előadását tűzte ki célul; ezek elérése után derült fény a d-moll Chaconne kutatásának szükségességére. Miután ezt a feladatot is sikeresen véghezvitték, a három fúga innovatív kiadására helyezték a fókuszt. Ekkor már nem csak ketten vettek részt a munkafolyamatban.

„Több csoportunk is volt a Zeneakadémián; kezdetben szabadon választható tantárgy keretében zajlott az elemzés. Amikor erre már nem adódott lehetőség, az intézménytől függetlenedve folytattuk a munkát egy nagyon lelkes csapattal. Elsőként a g-moll fúgát vizsgáltuk, azután az a-moll, majd a C-dúr következett. Akkori növendékem, Eveline Meier a kutatócsoport oszlopos tagjává vált; ő készítette el a különleges, színes kottagrafikát a kezdetleges, színes ceruzával leírt példányaimból. A kiadványainkban a megértés segítése végett hosszabb, általános bevezetőt közöltünk a fúgaszerkesztés alapvető szabályairól; ezt az adott kompozíció felépítésének tömör, világos összefoglalása követi. Fontosnak tartottuk, hogy témajegyzék is legyen, amely megmutatja minden egyes témamegjelenés helyét. Ezenfelül nagyon érdekelnek a vizuális megoldások és a modern technológia adta új lehetőségek: a g-moll fúga és a Chaconne óriásposzter formájában is elérhető, illetve az a gondolat is felmerült, hogy készítsek hangzóanyagot a tételekhez.”

Habár az a-moll fúga még kiadás előtt áll, az elemzés folyamatosan zajlik, jelenleg a csellófúga van terítéken, heti rendszerességgel. Mivel a Bach-fúgák esetében voltaképpen minden egyes hanggal el kell számolnia a kutatónak, így egy-egy mű analízise legalább egy, de inkább két éven át tart, és nagymértékű megfontoltságot, tudatosságot kíván meg. A variációs formájú Chaconne esetében a munka kezdetekor a basszusnak, vagyis a tétel fundamentumának kijegyzetelésére került sor. A monumentális publikációt háromévnyi kutatás előzte meg.

„Hihetetlenül izgalmas volt, mint egy nyomozás. Megbonyolította a feladatot, hogy a Chaconne témája rejtett – az alapul szolgáló basszus rögtön variált formában jelenik meg, ráadásul eredeti (ereszkedő tetrachord) alakjában egyszer sem fordul elő a műben. Ennek oka az, hogy az eredeti alak a darab keletkezésének idején elhunyt Maria Barbara Bach (a zeneszerző néhai felesége) halálát és hiányát reprezentálja, míg a négy variáns az anya nélkül maradt közös gyermekeiket. A tételben ezenfelül kiemelt szerephez jut az időérzékelés: Maria Barbara halálának időpontja éppúgy helyet kapott a struktúrában, mint a naptári év ötvenkét hete és tizenkét hónapja. Fontos azonban a felépítés megértéséhez, hogy Bach hívő keresztyén emberként nem egy idősíkban gondolkodott; számára a halál az örök életre való átmenet, az év pedig az örök körforgás szimbóluma volt. A kompozíción belüli összefüggések értelmezéséhez a Dukay többéves tapasztalatain és megfigyelésein alapuló hangközszimbolikát is használtuk. Persze az elemzés ennél jóval több aspektusra kiterjeszthető a Chaconne, a feleség halálára készített emlékmű esetében.”

Felfedezésüket a már említett 2017-es kiadványban adták közre, ám a Chaconne-ból óriásposztert és gyakorlókottát is készítettek, sőt jelenleg megjelenés előtt áll egy rövidebb (elemzést tartalmazó és színes kottagrafikát alkalmazó), elsősorban hegedűsök számára írt kézikönyv.

Nagy lehetőség a diákoknak, hogy kielemzett kottát kapnak a kezükbe akár a fúgákról, akár a Chaconne-ról: sokkal magasabb szinten kezdhetik meg a darab tanulását és a memorizálás is kevésbé bizonyul problematikusnak, ezáltal előtérbe kerülhetnek a formálási feladatok, az érzékeny szólamvezetés.

„Több olyan növendékem van, aki ebből a kottából tanult és a visszajelzések egytől egyig pozitívak. Mivel a hegedűsök alapvetően gyakorlatiasak – mozdulatokban gondolkodnak, empirikus tapasztalatokra épül a tudásuk – így célom nyitottá tenni őket arra, hogy leüljenek a zongorához ceruzával, hegedű nélkül, és keresgéljék az összefüggéseket. Elengedhetetlennek tartom a többszólamúság kölcsönhatásaival és a formai viszonyokkal való foglalkozást. A valódi célom ugyanakkor az, hogy annyit megértsenek az adott tételből, amennyi a maximálisan átgondolt tolmácsoláshoz szükséges. A mi világunk mégiscsak a színpad.”

Ábrahám Márta szerint a szólóhegedűn történő előadás a technikai nehézségek miatt könnyen nyugtalanná és mechanikussá válhat, aminek orvoslására felettébb alkalmas az analízishez használt partitúraszerű lejegyzés kamaraelőadása: a megdöbbentően letisztult, kórushoz hasonlítható hangzásvilág megtapasztalása arra a felismerésre juttathatja a játékost, hogy a hallgatóság képzelete és a zengő templomi akusztika együttesen hozzásegíti őt az ideális interpretáció kialakításához. Elvégre Bach nem véletlenül szólóhegedűre írta ezen műveit.

„Úgy vélem, Bach nemcsak azért írt fúgákat szólóhegedűre, mert arra zeneszerzői és előadói kihívásként tekintett, hanem azért is, mert remekül szól. A négy húr tulajdonképpen négy különböző hangszín; ráadásul hegedűn a szólamok differenciálása és a dinamika adagolása kiválóan megvalósítható, ellentétben a billentyűs hangszerekkel. Olyan pazar a hangzás, mintha hihetetlenül könnyű lenne hegedűn négyszólamú fúgát játszani, holott valójában kihívás mind zeneileg-technikailag, mind intellektuálisan. Egyúttal viszont fantasztikusan örömteli, felemelő érzést nyújt szellemi és zenei értelemben egyaránt: Bachot játszani a szakmánk csúcsa, semmihez sem hasonlítható boldogságérzetet idéz elő. Bach felemel. Nem csak a közönséget, de az előadót is.”

Ez, a Bach darabjait övező sajátos varázs pedig legalább annyira titokzatos, mint az alkotómunka, amely során létrehozta ezeket a meglehetősen komplex, összefüggés-hálózatokon és szimbólumrendszereken alapuló remekműveket. Az alkotási folyamat ugyanakkor mindig szuverén és titkos: éppúgy a komponista magánügye, mint ahogyan az előadóé a megfelelő interpretáció kialakítása.

Németh Kira