A Zeneakadémia saját szervezésű koncertjein belül minden tavasszal megrendezésre kerülnek a hallgatók diplomakoncertjei. A tanulmányok öt évét lezáró hangverseny kulcsfontosságú eseménye az itt eltöltött időszaknak. A koncerteket gondosan megtervezett próbaidőszak előzi meg, melynek során a szólista az általa választott darabokban tudása legjavát igyekszik megmutatni. Az Era Nova Kamarazenekar immár harmadik éve kíséri a koncerteken a hallgatókat. Az együttes tagjai közül sokan maguk is diplomázók, így hol szólistaként, hol pedig támogató zenekari tagként működnek közre az eseményeken.
Ízelítőként ezúttal néhány májusi diplomakoncertet ajánlunk Olvasóink figyelmébe:
Blaga Dávid fagott MA diplomakoncertje – 2025. 05. 04. 19.00, Solti terem
„A diplomakoncert műsorválasztása az előadó belső tükreként szolgál. Ezért olyan műsort próbáltam összeállítani, amely kifejezi az egyéniségem, sokszínűségem.
Antonio Vivaldi összesen 39 fagottversenyt írt. Ez egészen érdekes, hiszen akkoriban a fagott még nem töltött be kiemelt szólóhangszerszerepet. Ezen műveit is a velencei leányintézet árváinak írta, mivel itt hosszú ideig működött hegedűművészként és zeneszerzőként. Koncertemet Vivaldi legismertebb, leggyakrabban játszott e-moll fagottversenyével kezdem (RV 484).
Műsorom következő darabja Ludwig van Beethoven Esz-dúr zongoraötöse (op. 16) lesz. Ez egy ritkán hallható, korai, ám gyönyörű kamarazenei alkotás, markáns zongoraszólammal, humoros fordulatokkal, melyet diplomakoncertemen barátaimmal, Winklár Andrással, Zsupos Józseffel, Szabó Hunorral és Szabó Eszterrel adunk majd elő.
A szünetet követően a hangversenyt egy számomra nagyon különleges kortárs darabbal fogom folytatni. María Huld Markan Sigfúsdóttir izlandi zeneszerző 2023-ban komponálta Remembering című művét szólófagottra és elektronikára. A komponista munkáinak gyakori témája az óceánok, tengerek élővilága, a koncerten hallható hanganyagban többek között bálnahangokat is felfedezhet majd a közönség.
Zárásként Johann Nepomuk Hummel F-dúr fagottversenyét (WoO 23, S.63) játszom majd el, melynek virtuóz futamai jól tükrözik a szerző zongorista gondolkodásmódját, és rendkívül izgalmas kihívás elé állítják az előadót. Megtiszteltetés számomra, hogy az Era Nova Kamarazenekar közreműködésével szólaltathatom meg ezt a versenyművet.”
Czere Nóra klarinét MA diplomakoncertje – 2025. 05.05. 16.00, Solti terem
„Egy évvel ezelőtt, amikor elkezdtem gondolkodni a diplomaműsorom felépítésén, a legfontosabb szempont az volt, hogy bármelyik versenyművet is választom, azt biztosan az Era Nova Kamarazenekarral szeretném előadni. Szerencsére minden körülmény nekem kedvezett, így hamarosan velük játszhatom Crusell B-dúr klarinétversenyét (op. 11), amiért kifejezetten hálás vagyok.
Az sem volt kérdés, hogy valamilyen basszusklarinét-szólódarab is a műsorra fog kerülni, hiszen ez a váltóhangszer különösen közel áll a szívemhez. Nick Planas Spanyol rapszódiája fog felcsendülni, melyben tetten érhető a műfajra jellemző szélsőségesség és sokszínűség.
Alexis Ciesla Szonátáját első hallásra nagyon megszerettem, így elhatároztam, hogy műsorra tűzöm. Az utolsó gyöngyszem Mendelssohn Koncertdarabja (op. 114), amelyet már régóta szerettem volna színpadon megszólaltatni. Külön öröm számomra, hogy a művet két kedves kamarapartnerem, Majzik Zsuzsanna (basszetkürt) és Szabó Eszter (zongora) társaságában lesz lehetőségem tolmácsolni.
Bízom benne, hogy a koncertet legalább akkora szeretettel fogadja majd a közönség, mint amekkora örömömmel a felkészülési időszakot és az öt egyetemi évemet töltöttem a Zeneakadémián.”
Csőke Noémi zongora MA diplomakoncertje – 2025. 05. 12. 19.00, Solti terem
„A diplomakoncertemen három, hozzám igazán közel álló művet fogok előadni.
Elsőként Schubert a-moll szonátája (D. 784) hangzik majd el. Mindig is lenyűgözött Schubert zenéjének tisztasága és jó értelemben vett egyszerűsége, és ebben, a szerző halála után publikált szonátában ez különösen megmutatkozik. Az első tétel rezignált, olykor tragikus, és a szinte minden ütemben elhangzó sóhajok teszik különösen fájdalmassá. Ezt követi egy lírai lassú tétel, majd végül egy feszült, ritmikus zárótétel. A nyugtalan triolás részeket egy gyönyörű középrész ellensúlyozza, ami szerintem Schubert legszebb dallamainak egyike.
Ezután Franck A-dúr hegedű-zongora szonátája következik, melynek csellóátiratát fogjuk eljátszani Kiss Csongor kamarapartneremmel. Csongorral évek óta zenélünk együtt, így nagy öröm számomra, hogy a diplomakoncertemen is közösen állhatunk színpadra. Franck szonátája a kedvenc műveim közé tartozik. Rengeteg szenvedéllyel kell játszani, különösen a második és a harmadik tételét. Szerepelnek benne improvizatívnak ható elemek is, valamint érzelmes szakaszok szokatlan harmóniákkal fűszerezve. A darab végén egy gyönyörű, éneklő kánon bontakozik ki.
A koncert második felében Schumann a-moll zongoraversenyét (op. 54) fogom előadni, és nagy megtiszteltetés, hogy ebben az Era Nova Kamarazenekar lesz a társam, Kemény Péter vezényletével. Mindig ünnep számomra, mikor ezt a művet játszhatom. Petivel már a legelső próbán nagyon hasonló elképzeléseink voltak, és remélem, hogy közösen valami nagyon szépet fogunk létrehozni.
Izgatottan várom a diplomakoncertemet és bízom abban, hogy egy maradandó koncertélménnyel tudom megajándékozni a közönséget.”
Cseri Kristóf hegedű MA diplomakoncertje – 2025. 05. 17. 19.00, Solti terem
„Amikor repertoárt választottam a diplomahangversenyemre, három fő szempont merült fel bennem a koncert műsorának kialakítása kapcsán.
Először is, egy hegedűs életében elengedhetetlen, hogy foglalkozzon Bach talán legmonumentálisabb szólóhegedűre írt művével, a d-moll partita (BWV 1004) Chaconne tételével. Ezért esett a választásom erre a csodára, ami komplexitásával és mély zeneiségével a felkészülés alatt is rengeteg felfedeznivalót adott számomra.
A darabválasztás második szempontját a családom inspirálta. Nagyapám gyakran megkérdezi tőlem: »Fiam mit játszol most, mivel készülsz?« Ilyenkor bármi is legyen a válaszom, a következő kérdés elkerülhetetlen: »Ugye, hallgatható?«
Ebben nincs semmi bántó, csupán szereti, ha valami dallamos és barátságos a klasszikus zenében kevésbé tapasztalt hallgatóknak is. Mivel ezt én is szeretem és nagy örömmel játszom ennek az elvárásnak megfelelő műveket, a választásom Beethoven 5. F-dúr „Tavaszi” szonátájára esett (op. 24), amely könnyed, jól megjegyezhető, csiripelő dallamaival ideális választásnak bizonyul. Kamarapartnerem Turi-Nagy János lesz, akivel több évre nyúlik vissza közös zenélésünk.
A harmadik szempontot ,,meghagytam magamnak”: az legyen műsoron, ami számomra a legkedvesebb. Ezzel szinte azonnal egyértelmű lett számomra, hogy Csajkovszkij D-dúr hegedűversenyével (op. 35) szeretném feltenni az i-re a pontot. Hogy teljes legyen az élmény, zenekari kísérettel szerettem volna előadni, és ebben segítségemre sietett Kemény Péter, aki rögtön felajánlotta, hogy az Era Nova Kamarazenekarral örömmel vállalják ezt a feladatot.
Ezzel megkezdhettem a felkészülési folyamatot, és most nagyon vágyom arra, hogy a diplomahangversenyem méltó befejezése lehessen a Zeneakadémián eltöltött éveimnek.”
(Sárközi Zsófia összeállítása)