Portré rovatunkban két Ligeti-tematikájú interjúval ünnepeljük a komponista születésének századik évfordulóját. Míg előző hónapban Horváth Balázs zeneszerzővel beszélgettem, ezúttal Marczi Mariann zongoraművészt kérdeztem, aki 2008-ban elkészült doktori disszertációjának témájául Ligeti György Zongoraetűdjeit (1985–2001) választotta.

Hőnich Csenge: Miért éppen ez a mű ragadta meg annak idején?

Marczi Mariann: Egyrészt Ligeti György zenéjét rendkívül izgalmasnak és érdekesnek találom, másrészt arra gondoltam, hogy ezt a tizennyolc zongoraetűdöt a maga teljességében még senki sem vizsgálta, illetve a meglévő felvételekről sem készült korábban összehasonlító elemzés.

HCs: Előtte volt bármi kapcsolata Ligeti darabjaival?

MM: Az Etűdökből jó párat játszottam, egyet lemezre is vettem. Emellett 2015-ben műsorra tűztem a Kürttriót igen kiváló cseh kamarapartnerekkel. Kürtön Přemysl Vojta játszott, aki akkoriban a Berlini Filharmonikusok kürtöse volt, most pedig a Kölni Rádió Szimfonikus Zenekaránál fúj. Hegedűn David Danel működött közre, ő jelenleg a Prague Modern művészeti vezetője.

HCs: A dolgozat elkészítése óta más szemmel nézi Ligeti műveit?

MM: Természetesen, hiszen azáltal, hogy elemeztem ezeket a műveket, illetve sokat is hallgattam Ligetit, remélem, és úgy is érzem, jobban értem azóta az ő zenéjét. Versenyművei, zenekari alkotásai vagy operája hallgatásakor bizonyos anyagtípusok ismerősen csengenek. Egy példát kiemelve: Ligeti zenéjében fellelhető egy „lamento”-motívum, ami kromatikusan ereszkedő anyag. Ezt ő egyébként a népi siratóénekekhez kapcsolta. Több zenekarra és zongorára írt darabjában előfordul, köztük néhány etűdben (például az Automne à Varsovie-ben), de konkrétan van egy Lamento című tétele is, a Brácsaszonátában. Tehát életművében ez a motívum többször visszaköszön.

HCs: Mesélne arról, hogyan közelítette meg dolgozatában az Etűdöket?

MM: Mindegyik Ligeti-etűd érdekes elnevezéssel és keletkezéstörténettel rendelkezik. Többnyire francia címeket választott a szerző, azonban a sorozatban előfordul egy-két magyar, német, sőt angol nyelvű is. Mindegyik etűdnek van egy mögöttes ars poeticája, ezt izgalmas kutatni. Elemeztem a darabok speciális és alapvető mozgásformáját, hangsorát, illetve azt a zenei problémát, amit bennük taglal Ligeti. Tulajdonképpen ütemről ütemre haladtam, és így különleges dolgok derültek ki. Egy ilyen érdekességet kiemelnék: rájöttem arra, hogy a Fanfárok című etűdben a dinamikai folyamatok formateremtő erővel bírnak (egyébként a Kürttrióban is felfedezhető hasonló jelenség).

HCs: Erről a teremtésről, Ligeti alkotói folyamatáról mi a benyomása?

MM: Ligeti György zeneszerzési folyamata egyedi, mivel gondolattérképeket rajzolt egy-egy darab – főképp zenekari művek vagy versenyművek – megírása előtt. Ezek a korai vázlatok pedig fennmaradtak rajzok és szöveges feljegyzések formájában. Először a kompozíció érzelmi vonulata alakult ki Ligetiben, majd azt töltötte meg hangokkal. Számomra úgy tűnt az egész kutatás során, hogy Ligeti rendkívül könnyen komponált, akárcsak Mozart. Kialakult benne a darab víziója, és a hangok csodálatos legórendszerként, szinte maguktól álltak össze egyetlen egésszé.

HCs: Mindezek ismeretében hogyan áll hozzá az Etűdök interpretálásához?

MM: Mindig igyekeztem a formával és dinamikával kapcsolatos felfedezéseimet hallhatóvá tenni. A Ligeti-etűdök gyakorlása önmagában is nagyon érdekes folyamat, mivel azok nem csupán zenei, hanem mentális feladatok is. Némelyik hihetetlenül nehéz, és előadás előtt rengeteg előkészítő munkát igényel. Ligeti arra késztet minket, zongoristákat, hogy az auditív és a motorikus agyi koordináció szempontjából lépjük át saját határainkat, hiszen ő olyan kihívások elé állít, amelyek korábban a zenében nem léteztek. Akár az egy kézen belüli polifon játékra, akár a jobb és a bal kéz teljes függetlenítésére, akár a telített hangzásban mikroszkópfülekkel történő tájékozódásra is gondolhatunk itt. Ezért kifejezett flow-folyamat eljutni egy-egy etűddel addig a szintig, amikor már koncerten is teljesen kontrolláltan és felszabadultan tudja előadni az ember.

HCs: És amikor nem elemzi vagy játssza, hanem hallgatja Ligeti műveit?

MM: Az ő zenéjét hallgatni nagyon különleges érzés, nekem mindig az a benyomásom, hogy nem csupán zenét hallgatok, hanem tereket érzékelek. Ligeti sokszor leírta, hogy ő konkrét hangnemekhez vagy hangokhoz színeket társít. Tehát a szinesztézia abszolút jelen van zenéjében. A képzelet, a fantázia már egészen fiatal korától fontos volt számára – kitalált például egy egész kis világot, amit Kylwiriának nevezett el. De érdekelték az optikai lencsék, a vizuális trükkök, a hologramok és a távoli országok postai bélyegei is. Az Etűdökben is található fiktív népzene: egy képzeletbeli sziget muzsikája. Mindebből látszik, hogy az ő világa nagyon komplex és egyedi.

HCs: Az etűdök között van személyes kedvence?

MM: Bár mindegyik más miatt izgalmas, véleményem szerint az egyik legszerethetőbb a Fém című darab. Számomra ez volt az abszolút kedvenc. Gyakran játszottam koncerten külföldön és itthon egyaránt. Ez egy kvintetűd, aminek a hangzása enyhén jazzes benyomást kelt, ritmusa pedig egyfajta afrikai hangzásvilágot idéz. Ez a zene rögtön jó hatással van a hallgatókra, önkéntelenül is mozgatják rá a lábukat. Elemi, ösztönös érzéseket tud előhozni az emberek szívéből. De a tizennyolc etűd elrendezése is különleges, hiszen az első a Désordre (Rendetlenség), az utolsó a Canon (Kánon) címet viseli. Ezt párhuzamba állíthatjuk az „Ordo ab chao” („Rend a káoszból”) szabadkőműves mottóval. Engem lenyűgöz a gondolat, hogy a káosztól el tudunk jutni egészen a végső rendig.