A hőn áhított Urtext-kotta kikölcsönzésének folyamata korántsem az olvasóterem bejáratánál kezdődik: az impozáns falakon túl nap mint nap sokszínű és összetett munka zajlik. A dokumentumok feldolgozása, az állomány folytonos megújítása és a legkülönfélébb teendők összehangolása már önmagában is rendkívül alapos tervezést, szervezést igényel, és akkor még szó sem esett az olvasók kívánságainak áldozatkész teljesítéséről. Gulyásné Somogyi Klárával, a Zeneakadémia könyvtárának igazgatójával beszélgettem.

Németh Kira: Ősszel zajlott egy felmérés a Könyvtárban, mi volt a célja?

Gulyásné Somogyi Klára: Régóta terveztük ezt a felmérést, csak a pandémia mindig közbeszólt. Míg néhány évvel ezelőtt a zenehallgatási szokásokat vizsgáltuk, ezúttal a könyvtárhasználattal kapcsolatban tettünk fel általános kérdéseket, illetve arra voltunk kíváncsiak, hogy az olvasóknak milyen változtatásokra lenne szükségük a Könyvtár működésében. Ezek a kérdőívek általában azokat az előfeltevéseket erősítik meg és egészítik ki, amelyek a mindennapos tapasztalat alapján alakulnak ki bennünk, de az is remek kiindulási pont lehet, ha éppen az ellenkezőjéről nyerünk visszaigazolást. Mindig igyekszünk a lehető legjobban igazodni a használók kéréseihez és a modernebb könyvtár-felfogásokhoz. Ez azonban nem mindig egyszerű, a Központi Könyvtár ugyanis műemléképületben helyezkedik el, így az eleve adott térszerkezeten nem igazán módosíthatunk. Például nem tudunk kapcsolódni ahhoz a manapság népszerű irányzathoz, mely szerint a könyvtár olyan közösségi tér, ahol az egyéni olvasási és tanulási igény mellett a közösségit is ki lehet elégíteni.

NK: Akár a felmérés eredménye alapján, akár attól függetlenül, milyen változásra számíthatnak az olvasók a közeljövőben?

GSK: A válaszok is ezt támasztják alá, és mi is a katalógus fejlesztését tartjuk a legfontosabb feladatunknak, hiszen ezen a csatornán keresztül zajlik a kommunikáció a könyvtárosok és az olvasók között. Ahhoz pedig, hogy a katalógus kezelése felhasználóbarát lehessen, okos úton kell járni: minél többféle adatot próbálunk minél differenciáltabban megadni, annál nehezebb megtalálni a legpraktikusabb megjelenési formát. Éppen emiatt mostanában érdekes szemléletváltás kezdődött a dokumentumfeltárási módszerek terén. Eddig egy-egy konkrét dokumentum leírása állt a középpontban, manapság inkább az adott műalkotás különböző megjelenési formáit próbáljuk összekapcsolni – például zenekari mű esetében a partitúráját, a zongorakivonatát, a különféle kiadásait és a hozzá tartozó szakirodalmat. A katalógus ugyanis nemcsak „raktári megtalálom-hely”, hanem bizonyos értelemben adatbázis is: lényeges adatokat szolgáltathat a zenetörténeti kutatáshoz. Nagyon fontos például a possessor-kutatás, vagyis a korábbi tulajdonosok és az ő bejegyzéseik feltárása. Számtalanszor előfordul, hogy amikor valakinek a hagyatékából kapunk kottákat, benne vannak a néhai művész sajátkezű bejegyzései. Akár karmesterről, akár előadóról beszélünk, ez kifejezetten értékes a dokumentumokra, valamint a művek előadás- és recepciótörténetére nézve egyaránt.

NK: Az olvasói igények terén is érzékelhető változás?

GSK: Általánosságban elmondható, hogy a digitális anyagok népszerűsége nő, ezzel párhuzamosan a kölcsönzési igény – főként a hanglemezeké – drasztikusan csökken. Nem csak nálunk, hanem világszerte. A különféle oldalakon, adatbázisokban rengeteg felvétel és album elérhető (időnként a lemezkísérő füzettel együtt), ahogyan számtalan mű kottája, akármilyen kiadásban is, de megtalálható az interneten. A szakirodalom pedig már a legtöbb tudományterület esetében túlnyomórészt digitális formában olvasható. Természetesen mi is előfizetünk olyan adatbázisokra, leginkább folyóirat-adatbázisokra, amelyek zenei szakirodalmat kínálnak, azonban a különböző felületeken jellemzően átfedéssel érhető el egy-egy folyóirat összes megjelent számának az anyaga. Tehát egyes szolgáltatók éppen a legfrissebb cikkekhez nem adnak hozzáférést, míg mások csak egy részét digitalizálják a korábbi lapszámoknak. Mindenesetre fontosnak tartom, hogy bizonyos dolgokat továbbra is megőrizzünk a fizikai valójukban, többek között azokat a régi, egyáltalán nem digitalizált bakelit-lemezeket, amelyekre láthatóan van kereslet az olvasók részéről. Próbáljuk a nyomtatott kották kölcsönzését is erősíteni; egyrészt megvenni, másrészt jó állapotban megőrizni a jelentős, értékes kiadásokat.

NK: Mégiscsak az lenne az ideális, ha a két létforma megmaradna egymás mellett…

GSK: Bízzunk benne, hogy ki fog alakulni egy minden szempontból optimális egyensúlyhelyzet. A kutatáshoz nagyon hasznosak a digitális formátumú könyvek és tanulmányok, hiszen könnyen rá lehet keresni nevekre, kulcsszavakra vagy bármi másra. Na de a regényolvasáshoz? Igazán jól olvasni mégiscsak könyvből tud az ember. Mert kézbe fogja, beszívja az illatát, tehát több érzékszervével észleli. Nem mellesleg hiába gyorsul fel körülöttünk a világ, azért valahol belül igényeljük azt, hogy lassabbak legyünk. Tapasztalatom szerint a muzsikusok konzervatívabbak a digitális dokumentumok használatának szempontjából, mint a zeneszerzők és a zenetudósok, ugyanis nagyon szeretik a nyomtatott kottát. Az a saját tulajdonuk – a saját bejegyzéseikkel –, amivel sokszor akkor is kontaktusban állnak, amikor a pódiumon adnak számot zenei tehetségükről. Ezzel szemben a zeneszerzők ma már kottaíró programok segítségével dolgoznak, felhőben tárolják a kézirataikat. A zenetudósok pedig gyakran az online térben találják meg a szakirodalmat, bár a nyomtatott könyveket ők is szívesen használják, kölcsönzik.

NK: Mit tart a leginkább szem előtt könyvtárvezetőként?

GSK: A Zeneakadémia könyvtára mindenekelőtt a hallgatókért és az oktatókért van, így a legfőbb célunk az, hogy ők pozitív élménnyel gazdagodjanak nálunk, szívesen jöjjenek vissza hozzánk, esetleg legközelebb hívják el magukkal a barátaikat is. Éppen emiatt lényegesek a személyes kapcsolatok a kollégák és az olvasók között. Szerencsére viszonylag kicsi a könyvtárunk, így ebben a tekintetben több lehetőséget nyújthat számunkra. Ránk, könyvtárosokra is jó hatással van ez a családias miliő, hiszen ez azért alapvetően csendes munka, nem annyira látványos. Itt a látvány a mosoly az olvasó arcán, amikor elég hamar megkapja azt, amit szeretne, és amivel aztán elviharzik. Fontosnak tartom azt is, hogy a kollégák örömmel jöjjenek be a Könyvtárba, és lássák meg a munkájuk értelmét, szerepét a nagy egészen belül. Akár az olvasókkal való kapcsolattartás, akár az adatbevitel, akár a raktári teendők elvégzése az elsődleges feladatuk. Hiszen ezek a részfeladatok erőteljesen függnek egymástól. Nekem pedig rá kell látnom a munkafolyamatok legapróbb mozzanataira (külön-külön, de együtt is), emellett figyelnem kell arra, hogy folyamatosan építsük és fenntartsuk a kapcsolati hálónkat az Egyetemmel, egymással és természetesen a hallgatókkal, olvasókkal. Vezetőként próbálok olyan körülményeket biztosítani, hogy mindenki, aki bejön a Könyvtárba, legyen az kolléga, olvasó vagy látogató, örömmel és békével tölthesse el itt a munka vagy a kutatás idejét.