A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Dux-köre 2026 augusztusában ismét megszervezte az elsőéves hallgatók számára a gólyatábort. Az elmúlt évekhez hasonlóan Katalinpusztát választották helyszínül, a tábor idén az időutazás tematikája köré épült. Ennek apropóján beszélgettem Marozs Lilivel, egy elsőéves hallgatóval, Kiss Tamással, a főszervezővel és Hargitai Péterrel, a rangidős táborszervezővel.
Zalánki Villő: A tábor témáját annyiban az interjú során is követjük, hogy mindannyian többféle korosztályt képviseltek. Mi volt a legmeghatározóbb élményetek az idei gólyatáborban?
Marozs Lili: Számomra a színészkedés és az ezzel kapcsolatos programok voltak talán a legemlékezetesebbek, de minden csoportos foglalkozást nagyon szerettem.
Hargitai Péter: A túraszervezés terén idén nagyon összehangoltan tudtunk dolgozni, ez nekem nagyon jó élmény volt. Illetve annyira testhezálló szerepet kaptam a színdarabban, hogy ez is emlékezetes marad. Mikor kiderült, hogy Bob Marleyt fogom alakítani, nem volt nehéz dolgom, csak elővettem a szekrényből a volt fellépőruháimat és megnéztem, hogy jók-e még rám.
Kiss Tamás: A pozitív hangulatra, a jól működő szimbiózisra gondolok vissza. Idén voltam először főni, a színfalak mögött zajló csapatmunka a Duxokkal nekem rengeteget adott. Nem tudtam, hogy mire számítsak, egyrészt, hogy én mire vagyok képes, mennyire tudok kézben tartani mindent; másrészt, hogy milyen lesz a dinamika a többiekkel, de nagyon segítőkész volt mindenki.
ZV: Örülök, hogy említetted, hogy idén voltál először főszervező. Hogyan élted meg ezt, milyen tapasztalatokat szereztél?
KT: A korábbi években is figyeltem, hogy mi hogyan történik a táborban, így sok dologra számítottam. Jövőre korábban szeretném elkezdeni a szervezést, és ha az ember folyton ezen agyal és szeretné, hogy jó legyen, akkor addig csinálja, amíg jó nem lesz. A gólyatábor szellemiségét idén is képviseltük, illetve nagyon jó érzés, hogy rengeteget energiát beletettem, és annak a sokszorosát kaptam vissza a mosolygó tekinteteket látva.
ZV: Peti, Te, mint a szenior, hogy látod, mennyit változott a gólyatábor szellemisége az elmúlt években?
HP: Ez egy nagyon-nagyon-nagyon-nagyon jó tábor volt! Viszonylag kevesen voltunk Duxok, éles szituáció egy ilyen tábort összehozni, és pont ezért fontos a kommunikáció. Régebben több szervező volt a táborban, de ha összeengedsz százötven színpadi embert egy akkora színpadra, ahol csak hatan férnek el, annak természetes velejárója a klikkesedés és versengés. Az elmúlt pár évben fárasztóbb megszervezni egy tábort, de sokkal nagyobb szeretetben, békében és összhangban tudjuk csinálni. Régen egy rendkívül vagány és gátlástalan csapat volt a Dux-kör, most pedig egy nagyon kedves, nagyon szerethető és még mindig elég vagány közösség.
ZV: Lili, gólyaként mi a véleményed a Duxok munkájáról? Mennyire voltak segítőkészek, barátságosak, támogatóak?
ML: Azzal a gondolattal indultam el a gólyatáborba, hogy egyszer vagyok ilyen helyzetben, vesztenivalóm nincs. Amikor odaérkeztem a gyülekezőre, egy Dux rögtön bemutatkozott, és barátságosan fogadott, eligazított. Az nagyon tetszett, hogy még akkor is, ha valaki nem a csapatvezetőnk volt, ugyanúgy viszonyult hozzánk, mintha az lett volna. Sokszor volt csoportfoglalkozásunk, ahol mély témákról beszélgettünk. Az is tetszett, hogy nem minden program volt előre megadva. Mindenkivel lehetett mindenhol beszélgetni, a Duxok állandóan segítettek minket.
ZV: Volt prekoncepciód a táborral kapcsolatban?
ML: Kissé ódzkodtam attól, hogy majd lesznek klikkek, ,,kalózbanda”, vagy olyanok, akik nem találják a helyüket, de ez abszolút nem volt érezhető. Ha leültem valahova egy padra, már szinte rögtön öt ember ült mellettem és beszélgettünk. Utóhatásként pedig nagyon jó azt tapasztalni, hogy akár az évnyitón, akár a 4-6-on vagy a folyosón találkozom ezekkel az emberekkel, váltunk pár szót.
KT: Alapjáraton ennek a tábornak a legnagyobb erőssége, különlegessége az, hogy van lehetőség a felszabadulásra, a kiengedésre, de a hangsúly a valódi, mély emberi kapcsolatok építésén van.
ML: Nekem még óriási pluszt adott, hogy a csoportvezetőink minden nap végén megkérdeztek minket egytől egyig, hogy hogyan érezzük magunkat. Mindenkire egyformán odafigyeltek.
HP: Ez például egy nagyon másfajta felfogás, a mostani táborokban megkérdezzük: ,,mi történt Veled?”. Régen az ún. Dux-szivatásnak volt az a funkciója, hogy a gólyák reflektáltak a tábor eseményeire. Ha valamit nagyon túltoltunk a táborban, szinte biztos volt, hogy csőstül visszakaptuk. De ma már nem kell ilyen körmönfontnak lenni.
ZV: A tábor valahol azokra a tulajdonságokra épít, amitől végül is egy zenész zenész. Arra ösztönzitek a gólyákat, hogy az érzékenységük egymás iránti empátia formájában jelenjen meg.
KT: Nagyon jólesik, hogy ezt a zenészséggel kötöd össze. Az például mindig kérdéses számomra, hogy akik idejönnek a Zeneakadémia táborába, több zenére számítanak-e. Ha csak a zene lenne a középpontban, valószínűleg több lenne a szorongás, ezért ezt érdemes elkerülni. Itt sokkal fontosabb, hogy milyen ember vagy, mint az, hogy milyen zenész. Ráadásul nem minden Dux zenész. Ez nagyon jól van így, mert segít kapcsolatot teremteni a világgal. Különben jön a Habsburg-effektus, és elkorcsosul az ember, ha túlságosan csak a saját magával találkozik.
HP: Az egész gólyatábornak a vázát, az eredeti ötletét a színművészetisektől kaptuk. A dráma része, hogy sokkal jobban tudunk ténylegesen játszani, és mivel tudunk játszani, ezért lehetünk hülyék, és mivel lehetünk hülyék, ez így sokkal szórakoztatóbb.
ML: Nekem nagyon tetszett, hogy volt egy történetszál, amely úgy vált sokszínűvé, hogy mindenki hozzátett valamit. Előhoztátok az emberekből a kreativitást, jó érzés volt elszakadni a való világtól.