2026. szeptember 25-én a Zeneakadémia Nagyterme adott otthont a Concerto Budapest évadnyitó koncertjének, melyről határozottan állíthatjuk, hogy biztos alapokra helyezte a zenekar következő évadját. A Keller András által dirigált esten két 20. századi szerző – Bartók, kinek a koncertet követő napon (szeptember 26.) esedékes halálozási évfordulójára is emlékeztek ezzel, valamint Richard Strauss – két-két művét hallgathattuk meg. A program a műfaj kérdését, valamint a megidézett érzelmek ellentétességét tekintve is igen sokrétűnek ígérkezett.

Az első részt Batta András és Keller András kezdték meg, akik pár szóval ismertették a koncert műsorát – itt külön felhívták a figyelmet a szünet előtti művek komolyabb hangvétele miatti nehezebb befogadhatóságra – és a zenekar évadját. Elsőként Bartók egyik legszemélyesebb hangvételű alkotását, a Cantata profanát (Sz. 94, BB 100) hallhatta a közönség a Kodály Kórus Debrecen és az Új Liszt Ferenc Kamarakórus, valamint a tenor Fekete Attila, továbbá a bariton Sebestyén Miklós előadásában. Ez minősült az est legproblematikusabb darabjának,  egyrészt a tenorszólóban elhangzott szavak nehezebb érthetősége miatt, másrészt a kórus miatt, amelynek hangját többször elnyomta a zenekar, így néha érthetetlenné vált a szöveg.

A koncert második darabjaként a gyakran a világ legszomorúbb műveként és a német romantika búcsújaként emlegetett mű, Richard Strauss Metamorfózisok című alkotása szólalt meg. A mű mélyen személyes hangvételét és a tétel egészét körbeölelő zenei gomolygását tökéletes harmóniában szólaltatta meg a vonósokra szűkült zenekar, ezzel is tovább fokozva a teremben uralkodó, a Bartók–alkotással megalapozott emelkedett hangulatot.

A nagyjából húszperces szünetet követően érkezett el az est csúcspontja. A következő darab, Bartók 3. zongoraversenye (Sz. 119, BB 127) ugyan egy árnyalattal könnyedebb hangvételt tudhat magáénak, mint az első rész repertoárja, mégis csak emelte a koncert fennkölt zenei hangulatának színvonalát. A halkítások, hangosítások, ritmusjelek kottahű megszólaltatása, valamint Várjon Dénes virtuóz játéka – melyben a szólóhangszert, mint egy koronát emelt a zenekar felé, nem elnyomva, hanem pont, hogy kihangsúlyozva a versenymű hangzását – csodálatos zenei összhangot eredményezett, mely tételről-tételre egyre mélyebben érzékeltette a mű lírai karakterét. 

A zongoraművész külön elismerést érdemel, ugyanis a Bartók mű után visszatért a színpadra, hogy eljátsszon egy ráadás darabot, de ahelyett, hogy meglehetősen elhúzta volna az előadás előre tervezett időtartamát (ami alkalomadtán ugyancsak megesik a zongoraművészekkel) Brahms Esz – dúr Intermezzóját (op. 117 no. 1) játszotta el, melyet a nemrégiben elhunyt barátja, Dr. Vajda János emlékének szentelt. Az ismerős nagy zenekedvelő volt, és – Várjon Dénes elmondása alapján – gyakran javasolta neki, hogy játszon többször a német zeneszerző művei közül. Így az előadáshoz pluszban hozzáadott zongorajáték nem akart semmi mást képviselni, mint emléket állítani valakinek a zene nyelvén, s ez teljesen illett az est műsorának személyes hangvételéhez is.

A koncerten elhangzott utolsó mű Richard Strauss A rózsalovag-szvit (op. 59) című alkotása volt, mely a szerző azonos című operájának zenekari részleteit vonultatta fel. Az este alapvetően komor és fennkölt hangulata mellett a könnyedebb szvit ugyan kilóghatott volna a sorból, a vidám keringőrészletekkel tűzdelt mű a kiváló zenekari hangzásnak köszönhetően azonban egy ívet adott a koncertnek és kifogástalan lezárást az estének. A mű egészéhez képest a keringőrészleteknek mind hangerőben, mind temperamentumban súlyosabb szerepe volt – ezzel is kiemelve az alkotás kedélyes karakterét. 

A Concerto Budapest szeptember végi nagytermi koncertje több ízben kecsegtetett kihívásokkal, ugyanis a nem feltétlenül szokványos repertoárválasztás okozhatott volna kisebb problémákat. Vegyük például a – főként az első részre jellemző – komolyabb hangvétel miatti korlátozottabb befogadhatóságot, vagy a műfaji változatosságot, mely alapvetően csupán pozitív természetű és sokszínűvé tette a koncertélményt a nézők számára.

Összességében megállapítható, hogy a Keller András vezényletével elhangzott művek javarészt megfelelően működtek és a profi zenekari munkának köszönhetően egy színvonalas koncertben lehetett részünk, mely erős érzelmekkel és páratlan hangzással töltötte meg a Nagyterem falait. Azt kell mondanunk, hogy a hallgatóság vastapsa megérdemeltnek bizonyult.

Kovács Regina

,,Évadnyitó koncert”; Concerto Budapest, 2026. 09. 25. 19.30, Zeneakadémia, Nagyterem