A 2023-as Művészetek Völgye Fesztivál új színfoltja volt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Magyar Táncművészeti Egyetem közös udvara, melyet az Egyetemi Udvar névre kereszteltünk. Az az intenzív, néha fárasztó, de csodálatos tíz nap, amit Taliándörögdön, az óvoda udvarán töltöttünk, különleges élményt adott nekünk, és újító erővel bírt számunkra. Valószínűleg ezt hívják „völgyélménynek”.

Az Egyetemi Udvart a Népzene Tanszék hallgatói kezdeményezték, de a klasszikus és jazzes növendékek is bekapcsolódtak az ötletelésbe, szervezésbe. A zeneakadémisták csapatához lelkesen csatlakoztak a Táncművészeti Egyetem mentorai és tanárai. Szerettünk volna egy olyan helyet teremteni, ahol minden egyetemista bátran bontogathatja a szárnyait, bemutathat új formációkat vagy projekteket. Boldoggá tett minket, hogy a szeptemberi évkezdés napjaiban mind többen beszéltek a július végi élményekről, és érdeklődtek: jövőre is létrejön-e az Egyetemi Udvar, ha pedig igen, milyen újdonságok várhatóak? Nagyon sok olyan ötletet kaptunk diáktársainktól, amelyet mindenképpen szeretnénk megvalósítani.

Taliándörögd gyönyörű hely. Csodás házak és templomok, a szomjas fesztiválozók számára kutak, valamint zöld erdő, amerre csak a szem ellát. A falu végén táboroztunk le, mely bár gyalogosan messze van, azért mégiscsak jó hely. Kempingünk tele volt sátorral:

„Te odateszed a sátrad? Merre fog nézni az ajtód? Jó, akkor én is úgy fordítom, hogy reggel tudjunk csacsogni a napfényben.”

A jó húszperces úton minden reggel rácsodálkoztunk arra a szép házra, amelyre ki volt írva, hogy eladó. Ábrándoztunk, hogy egyszer majd mi is egy ilyenben fogunk lakni (szomorú, de a tizedik nap végére lekerült róla az eladó tábla; jövőre talán már a lakóját is látjuk). Aztán bementünk a kisboltba egy finom kakaóért. Amikor megérkeztünk az Egyetemi Udvarba, a közös minihűtőben várt minket a reggelink. A napindító piknikek szinte szeánsszá váltak, mindenki hozta, amit csak be tudott dobni a közösbe. Végül berendeztük a helyet – kitettük a kis zsákokat, amelyekre mindenki ráhuppant, és nevetett, ha kiesett belőle. Szépen elrendeztük a könyveket a standnál, és ezzel minden a helyére került.

Hogyan is állt össze egy nap az Egyetemi Udvaron? Mindig tizenegy órára vártuk a gyerekeket. Mi, lelkes, de a Völgy végére egyre fáradtabb zeneakadémisták muzsikáltunk a piciknek, a kitartó néptáncosok pedig még a szülőket is mozgásra bírták. Együtt skandáltuk a gyerekekkel a mondókákat, nevettünk a tréfás kiszámolókon, és éreztük, hogy ez egy igazán nagyszerű napindítás.

A délelőtti programot követően mindenki gyakorolt. Ilyenkor egyesek az udvar hátsó zugában, halkan cincogva beszélték át még egyszer a délutáni muzsikálás részleteit:

,,Te ott biztosan G-dúron maradsz? Nekem valahogy jobban tetszik a D.”

Olyanok is voltak, akik a műsorok közti szünetben – ,,jó ebédhez szól a nóta” címszó alatt – az udvar fáinak tövében örömzenéltek, amivel jó pár érdeklődőt csalogattak maguk köré. A legbátrabbak viszont az udvar előtti kis térre mentek ki, és ott zendítettek rá. Mindenhol bőven akadtak nézők és hallgatók.

Délután két órakor rendszerint beszélgetésekkel vártuk az érdeklődőket, izgalmas, de néha nehezen megközelíthető témákkal a középpontban. Akadt olyan alkalom is, melyen a hallgatóság egyetlen nagy kerekasztalként vett részt a meghívott előadókkal. Roppant érdekes gondolatok merültek fel minden nap, sok kérdést vetve fel.

A színpad mögött eközben már folyt a készülődés. A zenészek hangoltak, és egyeztettek a táncosokkal:

,,Ha egyet kacsintok, az azt jelenti, hogy jó a tempó. Ha kettőt, akkor legyen gyorsabb.”

Elkezdődött a tánctanulás. Ha kicsit több zenét húzott a prímás a megbeszéltnél, senki nem haragudott rá, hiszen a jókedv mindig adott volt. Azután egy lány kezébe vette a mikrofont, és éneket tanított a hallgatóságnak; csak úgy zengett az udvar. Máskor viszont nem néptáncosok, hanem modern táncosok lepték el a helyszínt, akik olyan mozdulatokat hoztak ki a jelenlévőkből, amelyekről nem is gondolták, hogy valaha képesek lesznek rá.

Az esti órákban szépen felöltözött csapatok várakoztak – hangoltak, gyantázták a vonót vagy éppen azt nézték, hogy mennyire fog tapadni a színpad. Sokszínűség jellemezte előadásainkat. Aki azért jött be Udvarunkba, hogy autentikus népzenét hallgasson, bőven talált magának ínyencséget. Aki pedig klasszikus zenei koncert közben szerette volna nézni a felhőket, keresve sem találhatott jobb helyet. Jazzkoncert? Mi azt is tudtunk nyújtani. Ahogy progresszív néptáncot és népzenéből merítő világzenét is. Ugye, milyen sokfélék voltunk?

Az utolsó nap elérkezett a várva-várt Összművészeti Produkció, melyre esténként sokat készültünk. Akadt benne minden, mindegyikünkből egy-egy icipici darabka. Még soha nem éltünk át ilyesmit. Az előadás egyszeri és megismételhetetlen volt.

Hiszem, hogy mindenkinek adott valamit az Udvar, akármilyen módon vett is részt benne. Közösen hoztuk létre ezt a csodát, köszönet érte! Már gőzerővel készülünk a 2024. évi Völgyre, tele lesz sok új, illetve jól bevált ötlettel, valamint lelkes hallgatókkal és támogató oktatókkal. Gyertek, töltsük meg az Egyetemi Udvart 2024-ben is!

Pirbus Virág