Az emberek mindig is utaztak. Akár gyalog, lovon, lovaskocsin, hajón vagy vonaton, akár pihenés, gyógyulás vagy munka végett indultak el, az út sohasem volt problémamentes. Mivel a technikai vívmányok könnyebbé és gyorsabbá tették az úticél elérését, így nem csoda, hogy a világjáró zeneszerzők kiemelt figyelemmel kísérték az új lehetőségeket. Szerencsére levelezéseik és visszaemlékezéseik olykor úti beszámolókat is tartalmaznak; április-májusi lapszámunkban ezekből válogattam.

Mozart gyermekkorában számtalanszor utazott az édesapjával és a nővérével. A fellépések helyszínére az 1700-as évek második felében lovaskocsival vagy hajóval juthatott el a család, gyakran csak bonyodalmak árán: a kényelmetlen utazásokat betegségek és balesetek nehezítették, amiről számos levelükben olvashatunk. Leopold Mozart a következőket írta 1762-ben, Bécsben, megemlítve Magyarország közlekedési viszonyait is:

Ebben a szomorú állapotban [a levélíró betegségekkel küszködött – a szerk.] azzal kellett vigasztalódnom, hogy a szokatlanul hidegre fordult idő miatt amúgy is feltartóztatva voltunk. […] Szenteste napján reggel kilenckor vettünk tehát búcsút Pozsonytól, és egészen különleges úton, este fél kilencre értünk Bécsbe, szállásunkra. Nem valami kényelmesen utaztunk aznap, […] az út keményre fagyva is leírhatatlanul göröngyös volt, tele mély gödrökkel és árkokkal, a magyarok ugyanis egyáltalán nem építenek utakat. Ha nem vettem volna Pozsonyban jól rugózott kocsit, bizonyosan néhány bordával megfogyatkozva értünk volna haza.

Joseph Haydn élete során két alkalommal is járt Londonban. Először 1790. december 15-én indult útnak Bécsből, Johann Peter Salomon társaságában. A több mint kéthetes postakocsiút után hajóra szállt, így jutott el Calais-ból Doverbe, és másnap meg is érkezett Londonba. A doveri utazásról ekképpen számolt be Genzingernének írt levelében:

Az elején négy óra hosszat szinte semmi szelet nem kaptunk, és a hajó oly lassan haladt, hogy e négy óra alatt mindössze egy angol mérföldet tettünk meg, Calais-tól Doverig pedig huszonnégy mérföldnyi az út. Hajóskapitányunk a legrosszabb hangulatban közölte, hogy ha a szél nem változik meg, az egész éjszakát a tengeren kell töltenünk. De szerencsére féltizenkettő tájban olyan kedvező szél kerekedett, hogy négy óra alatt huszonkét mérföldet hagytunk magunk mögött. Az éppen beállott apály miatt viszont hajónkkal nem tudtuk megközelíteni a mólót, úgyhogy már messziről két kisebb hajó futott elénk, amelyekre csomagjainkkal együtt átszálltunk, és egy kis szélviharban végre mégis szerencsésen partra szálltunk. A nagy hajó aztán még öt óra hosszat a tengeren vesztegelt, amíg a dagály visszatértével végül is be tudott futni. Az utasok egy része rajta maradt, félve a kisebbe szállni. Én a többséggel tartottam. […] Amíg szélcsend volt, nem féltem, de amikor a mind erősebb szél kitört, és az erőszakosan csapdosó, magas hullámokat láttam, bizony kis félelem szállott meg, s vele enyhe rosszullét. De túlestem mindenen és szerencsésen partot értem anélkül, hogy S.v. [Salva venia: bocsánat a kifejezésért], hánytam volna.

Haydn 1794-ben másodszor is ellátogatott Angliába. Ezúttal bizonyára kényelmesebben és gyorsabban utazott, van Swieten báró ugyanis a komponista rendelkezésére bocsátotta könnyű szerkezetű utazókocsiját, egy berline-t (azaz kétfogatú lovaskocsit). Ez a hintótípus jobb rugózással bírt és fürgébb volt korabeli társainál, ezáltal nagyobb kényelmet nyújtott. Ráadásul Haydn ennek a megoldásnak köszönhetően a postaállomások helyett magánszállásokon és vendégfogadókban éjszakázhatott.

Az ipari forradalom újdonságai a zeneszerzőket is ámulatba ejtették. Antonín Dvořák cseh komponistáról ezt árulta el Josef Jan Kovařík:

New York belterületén (azaz Manhattan szigetén) akkor egyetlen vasútállomás volt, a többi a folyón túl. […] A Mester lakhelyétől bő egy órát villamosoztunk a 155. utcáig, és ott egy töltésnél vártuk meg, míg elhalad előttünk a Chicago–Boston expressz. Csak ez sok időt vett igénybe, majdnem egy egész délutánt, mivel – hogy megérje a kiruccanás – több vonatot bevártunk.

Majd így folytatta:

És akkor a Mester új hobbit talált, a gőzhajókat. Egyrészt a kikötő sokkal közelebb volt, másrészt a kihajózás napján fel lehetett menni a fedélzetre, amit a Mester mindig kihasznált. Hamarosan nem volt olyan hajó, amelyet ne ismert volna az orrától a faráig. Mindig elbeszélgetett a kapitánnyal vagy a tisztekkel, és rövid időn belül név szerint ismerte mindannyiukat. És amikor eljött egy hajó indulásának ideje, kimentünk, és addig néztük, amíg el nem tűnt a messzeségben.

Nem csak Dvořák volt a járművek szerelmese. Giacomo Puccini mindent szeretett, ami a gépesítéssel vagy a sebességgel hozható kapcsolatba. Először a biciklizés vált a hobbijává, olyannyira, hogy még versenyen is indult. Ferruccio Pagni festőművész így emlékezett vissza a zeneszerző első kerékpáros próbálkozására, amelyre Torre del Lagóban került sor:

Nem volt könnyű egyensúlyoznom az ő súlyát a kerékpáron és közben futni utána. Aztán elkezdett egyedül is menni, aminek végén – tapasztalat híján – egy kis tóban kötött ki.

Puccini vagyonos embernek számított; vadászott, biciklizett, emellett az autók szenvedélyes gyűjtője volt. A kora 20. század kevés autóval rendelkező zeneszerzője közé tartozott. 1901-ben vásárolta meg első, De Dion–Bouton márkájú kocsiját – előbb, mint az akkori olasz király! Ezzel az autóval úgy száguldozott Versilia útjain, hogy a csodálkozó pillantásokon kívül jónéhány büntetőcédulát is begyűjtött. Az évek során számos darabbal bővült a gyűjteménye, sőt Vincenzo Lancia egyenesen az ő kérésére tervezte meg az első olasz cross-country modellt. Bár 1903-ban súlyos autóbalesetet szenvedett, ez sem tántorította el a vezetéstől: még egy európai autós körutazást is szervezett Luccától (Ausztrián és Németországon át) egészen Hágáig.

Jereb Hanna

Források:
Kárpáti János (közr.), Wolfgang Amadé Mozart: Válogatott levelek és dokumentumok (Bp.: Rózsavölgyi és Társa, 2017).
Bartha Dénes–Révész Dorrit (szerk.), Joseph Haydn élete dokumentumokban (Bp.: Európa Könyvkiadó, 2008).
Norman Lebrecht, A komolyzene anekdotakincse, ford. Szilágyi Mihály (Bp.: Európa Könyvkiadó, 2012).
Komár Pál (ford.), Puccini: Levelek és dokumentumok II. (Bp.: Zeneműkiadó Vállalat, 1964).