Cikkem első részében felvázoltam, hogy a Netflix milyen érthetetlen módon törölte egyik sikersorozata, a Dark alkotóinak új műsorát, az 1899-et. Számba vettem a két sorozat alapelemeit, most pedig szeretnék részletesen beszélni a cselekményről és a karakterekről – természetesen spoilerek nélkül.

Lényeges eltérés a Dark és az 1899 felütése között, hogy az előbbiben egy konkrét esemény indítja el a cselekményláncot, az utóbbiban viszont nincs egyértelmű kiindulópont. A Dark története ugyanis a Mikkel Nielsen (Daan Lennard Liebrenz) eltűnése körüli nyomozásból bontakozik ki, az 1899 kezdete viszont in medias res: Maura Franklin (Emily Beecham) felébred a Kerberos nevű gőzhajón, ottlétének okára pedig csak lassan derül fény. Az eset újabb és újabb kérdéseket szül, ami állandó bizonytalanságban tartja a nézőt. Mindkét sorozatban végig fennmarad a feszültség, a bonyodalmak forrása azonban nem marad titokban.

A Dark esetében ez a forrás maga az időutazás, az 1899-ben a valóság és képzelet kettőse. Ennek a két eszköznek ugyanazok a funkciói, diktálják a történések tempóját és magukban rejtik a megoldást. Amiképp a Dark főszereplője, Jonas Kahnwald (Louis Hofmann) arra használja az időutazást, hogy felismerje és megértse a káoszt, amelyet Baran bo Odarék kitaláltak, úgy Maura Franklinnek is meg kell oldania a valóság és képzelet váltakozásának rejtélyét ahhoz, hogy el tudja hagyni a Kerberost.

A Dark narratívája nem mondható páratlannak vagy eredetinek, hiszen előtte már sok más filmben és sorozatban éltek a párhuzamos idősíkok rejtett, illetve nyíltan felvállalt játékával. A történetmesélést maga a cselekmény és a rendezés teszi különlegessé. A „minden összefügg” elve nemcsak a karakterek sorsának összekapcsolódásában jelenik meg, hanem az epizódokéban is. Ha egy részben látunk valamit a múltból, akkor biztosra lehet venni, hogy ahhoz szervesen kötődni fognak a jövőbeni események. Tehát mindenképpen kijelenthetjük: a Dark esetében kiváló írói munkáról tettek tanúbizonyságot a készítők.

Baran bo Odarék az 1899-ben hasonlóan akartak a valóság és képzelet váltakoztatásával játszani, ez viszont elsőre inkább zavarónak hat, mintsem kellemesen bizsergetőnek. A határozott kezdés után a második és a harmadik epizód nem vette fel a tempót, tehát a pilotban feltett kérdésekre csak lassan érkeztek válaszok. Ez egy lehetséges oka a Netflix döntésének: elképzelhető, hogy sokan félbehagyták a sorozatot, a streamingoldal pedig ezt a statisztikát vette alapul, amikor a produkció törléséről döntött.

Ám a történet és a karakterek önmagukban nem elegendőek, prezentálásukhoz kellenek arra megfelelő színészek is, akiket a készítők tűpontossággal választottak ki. Mindkét alkotásban majdnem mindegyik szereplőt látjuk más-más életszakaszaiban, és az alkotók ahelyett, hogy digitálisan fiatalították vagy öregítették volna a színészeket, inkább kerestek egymásra nagyon hasonlító embereket a karakterek különböző korú alakjának megformálására. Ez valószínűleg nagy kihívást jelentett mind a készítőknek, mind a művészeknek, mert bár az ember változik az évek múlásával, az apró részletek megmaradnak, és jelen esetben ez a legfontosabb. A gesztusok, amelyek védjegyként szolgálnak, már azelőtt elárulják egy addig nem látott szereplőről, hogy melyik karakter is ő, mielőtt elhangozna a neve. Ez az alaposság sajnos manapság igen ritka.

Mindkét sorozat összképének elengedhetetlen része a kameramunka és a zene. A Dark és az 1899 képi világáért felelős operatőr, Nikolaus Summerer helyenként hitchcocki horrort idéző hatásokkal él, amelyek jól próbára teszik a nézők szemét. A zenéért mindkét alkotásban Ben Frost felelt, aki a maga minimalista stílusával tökéletesen ábrázolja a bizonytalanságot és a feszültséget.

Hogy miért nem folytatódott az 1899? Ez valószínűleg sohasem fog kiderülni. Egyértelműen érezhető volt rajta az a kidolgozottság és odafigyelés, mint a Darkon, de sajnos a Netflix ezúttal nem szavazott bizalmat Baran bo Odarnak és csapatának a sorozat befejezéséhez. A „miért?” kérdésre a válasz azokban a számokban rejtőzhet, amelyeket nem láthatunk, a streamingóriás pedig nem fog törődni a rajongók petícióival. Mindezek ellenére mindenkinek ajánlom a Darkot és a befejezetlen 1899-et egyaránt, ugyanis ezekről a jelentős alkotásokról biztosan elismerően fog vélekedni a szakma még évek múlva is.

Gergely Máté