Ha meghalljuk Olaszország nevét, a mesés ételek, a csodálatos művészet és a gazdag nyelv mellett a gyönyörű táj is azonnal eszünkbe jut: homokos és sziklás tengerpartok, magas hegyek, bámulatos völgyek, ősi folyók és szunnyadó vulkánok. A nagyobb települések mellett számtalan festői kisváros, illetve falu található az országban, amelyek talán nem annyira populáris turistacélpontok, de rengeteg felfedeznivalót rejtenek. Marina Corricella, Bosa, Sperlonga, Lapedona és Altidona… csak néhány név a több ezerből.

Ezek a középkori kisvárosok, amellett, hogy titokzatos atmoszférájúak, tárt kapukkal várják a látogatókat az év minden napján. Ráadásul a nyári időszakban többnél több izgalmas szabadtéri programon vehetnek részt az érdeklődők. Nem kivétel ezalól Lapedona sem, a Marche tartományban elhelyezkedő kis hegyi ékszerdoboz, amelynek a neve először egy 1148-ban kelt oklevélben jelent meg. A település történelmi központjába az ősi, csúcsíves, ghibellin harangtornyokkal díszített Marina-kapun lehet bejutni, amely szinte tökéletes állapotban maradt meg. A városháza 16. századi oszlopcsarnoka alatt egy római kori sírkő található feliratokkal és domborművekkel. A San Nicolò-templomot gyönyörű famennyezet díszíti, főoltára felett Simone de Magistris festménye látható. Egy neoklasszikus stílusú portál vezet a Santi Giacomo és Quirico-plébániatemplomba, ahol két szép, fából készült szobrot is megcsodálhatunk. A lakóközponttól nem messze pedig a kisebb Santa Maria Manù-templom áll, amely tisztán őrzi a román stílusjegyeket.

Nyári ottlétem során nem állt szándékomban egy rövid sétáénál hosszabb időt tölteni Lapedonában, egészen addig, mígnem cselló- és zongoraszót hallottam meg a távolból. A középkori főtéren egy próbába botlottam, amelyen Robert Schumann Fantasiestücke (op. 73) című művét játszották. A zongorista, Andrea Dindo és a csellista, Luigi Puxeddu önfeledten muzsikált ezen a kellemes késő nyári délutánon. A helyszín látványa és a zene szeretete természetesen ott tartott, annak ellenére, hogy egy főpróba nem feltétlenül nyilvános a közönség számára. A művészeknek szerencsére nem volt ellenvetésük azzal szemben, hogy hallgatom őket, sőt néhány rövid mondatban azt is elmagyarázták nekem, mit keres egy Valli-versenyzongora ennek a kisvárosnak a főterén. 

2022. augusztus 7. és 13. között rendezték meg a XIX. Zene a dombon (Musica in Collina) fesztivált. Erre a lapedonai rendezvényre a belépés ingyenes, és boldogan figyeltem meg, hogy a nézőtér teljesen megtelt, az ott élők pedig a lakásukból, nyitott ablakoknál hallgatták a zenét. A koncertek után a résztvevők jellegzetes olasz ételeket kóstolhattak a Pro Loco Lapedona jóvoltából a Leopardi téren. Ezt úgy nevezték el, hogy „Ízek a hangjegyek után” (Sapori dopo le note).

A fesztivál első napján Greta Lobefaro, a mindössze tizenöt éves zongoraművész adott szólóestet. Műsorán Schumann Davidsbündlertänzéje (op. 6) és Maurice Ravel Miroirs című darabja szerepelt. Fiatal kora ellenére uralta az egész zongorát, fürge ujjaival, lágy mozdulataival, szuggesztív játékmódjával gyönyörű hangokat csalt ki a hangszerből. Augusztus 9-én pedig exkluzív estet tekinthettünk meg, amelynek középpontjában a nők álltak. Ők voltak az igazi főszereplők a témától a művészeti vezetésen át a színpadi előadásig. Cristina Nadal énekelt és csellózott, míg Chiara Pallini hegedűn és brácsán, Cristina Santin zongorán játszott. Színészként Cristina Santin volt jelen, aki különböző szövegrészleteket olvasott fel, és monológot is mondott. A műsor a „Veszélyes kapcsolatok” címet kapta, és Clara Schumann életéről, illetve férjével való kapcsolatáról szólt. De megtudhattuk azt is, hogyan ismerte meg a Schumann házaspár a fiatal Brahmsot – levelezésük tanúsága szerint. A legkülönlegesebb talán a záróest volt, hiszen a művészek és a szervezők operagálával búcsúztak tőlünk: Puccini két híres alkotásából, a Bohéméletből és a Toscából hallhattunk rövid részleteket.

Számomra sok koncertélményt felülmúltak a lapedonai Musica in Collina nyári fesztivál eseményei. Egészen különleges és felejthetetlen egy lélegzetelállító helyen, barátságos légkörben hallgatni komolyzenét. Az időjárás párás és meleg volt, de néha üdítő szellő simogatta az arcunkat. A hangversenytermi előadások hivatalos jellege, kötöttsége itt teljesen hiányzott. Olyan érzésem támadt, mintha a művészek időutazásra invitálnának bennünket. Ott ültünk ezen a téren, ahol annyi minden történt már, szemünk a muzsikusokra, valamint a mögöttük lévő középkori templomra szegeződött, amelynek nyitott ajtaján keresztül még az oltárt is megpillanthattuk. Ha valaki egyszer Közép-Olaszország rejtett falvaiban találja magát, bátran tudom ajánlani, hogy nézzen jól körbe a főtereken, hiszen másnak is lehet olyan szerencséje, mint nekem, és akár ilyen magas színvonalú muzsikálást is hallhat a gyönyörű középkori épületek között.

Zuccarini Lea