Roppant szerencsésnek érezhetjük magunkat, amiért nagy elődünk szóban és írásban rendszeresen megnyilvánult, s nyilatkozatait néhány éve magyarul is olvashatjuk. Íme hat kis szemelvény Ligeti György páratlan életútjáról. E „mozaikok” nem időrendben állnak – másképp követik egymást.
LUX AETERNA
Féltem a filmzenétől, mert az volt az érzésem, hogy kompromisszumot kötök. Teljesen radikális akartam lenni, azt csinálni, ami megfelelt zenei elképzeléseimnek. Ez talán most nagy szónak tűnik, de erre adtam egész életemet.
A sors fintora, hogy noha Ligeti vonakodott filmzene komponálásától, nemzetközi elismertségéhez jócskán hozzájárult a mozi. 1968-ban egy New York-i ismerősétől tudta meg: Stanley Kubrick frissen bemutatott filmjében, a 2001: Űrodüsszeiában az ő művei is szerepelnek, mégpedig a Lux aeterna (1966), a Requiem (1963–65/1997), az Aventures (1962) és az Atmosphères (1961) egyes részletei. Ligeti évekig pereskedett az MGM stúdióval, s miután végre megegyeztek a jogdíjról, darabjai két további Kubrick-mozgóképben kaptak helyet, hozzájárulva azok különleges atmoszférájához és „örök világosságához”.
IFJÚKOR
Egyetlen „hangszerünk” egy gramofon volt, egy akkoriban […] modernnek számító Columbia–His Master’s Voice készülék. E gramofonnak már nem nagy tölcsére volt, hanem szekrénykéje két kis ajtóval, amelyeket ki lehetett nyitni, hogy a zenét hangosabban és tisztábban hallhassuk.
Ligeti első zenei emlékei szülővárosához, Dicsőszentmártonhoz, s az ott tevékenykedő cigánybandákhoz kötődnek. Ám az ő muzsikájuknál sokkal jobban vonzotta a család lemezgyűjteménye. Szülei, Somogyi Ilona és Ligeti Sándor igencsak kedvelték a zenét, nem mellesleg a komponista dédnagybátyja a neves hegedűjátékos, Auer Lipót volt. A kis György hatesztendősen költözött családjával Kolozsvárra; zenei pályáját az itt eltöltött évek alapozták meg. A rádiós koncertközvetítéseken túl csakhamar megismerkedett a kolozsvári román színház operaelőadásaival, amelyeken a muzsika az idegen szöveg dacára teljesen magával ragadta. Tizennégy éves korában édesapja végre megengedte, hogy hangszeren tanuljon: a zongorát választotta, mert így kamarázhatott Gábor öccsével (aki hegedült). De érdeklődése rövidesen a komponálás felé fordult, és néhány ifjúkori zongoradarab írása után már vonósnégyest, mi több, szimfóniát tervezgetett.
GRAND MACABRE
Stílusban a Le Grand Macabre egy hatalmas zsibvásár, minden van benne. […] Ha benn vagy a vásár kellős közepén, a különböző kirakott portékák előtt és a nagy ordítozás közepette, akkor egy zsibvásár maga az összevisszaság. De ha egy erkélyről nézed, akkor a sok kis egyedi mozzanat egységessé válik, egy nagy mintázatot alkot.
Az avantgárd technikával komponált, egyben hagyományos betétekkel, konkrét zenei idézetekkel átszőtt darab egyszerre képvisel új irányt és összegzést az életműben. Ligeti 1965-ben, a stockholmi operaház vezetőjének javaslatára kezdett el új zenés színpadi művön töprengeni, melynek – képzeletbeli országa után – a Kylwiria címet szánta. Ez a kitalált világ volt az ő „magánmitológiája”, részletesen megrajzolt térképpel, sőt saját nyelvvel. Csakhogy elvetette az eredeti ötletet, és némi huzavonát követően Michel de Ghelderode drámájának feldolgozása mellett döntött. A librettó Ligeti és Michael Meschke közös munkája, az eredmény pedig a Grand Macabre (1974–77/1996)
című „anti-anti-opera”.
ELŐDÖK
Mahler és a bécsi iskola […] sokat jelentett számomra, a hangszerszerű gondolkodást viszont elsősorban Stravinskytól tanultam. „Mikropolifon” korszakomban a 15. század végi és 16. század eleji németalföldiek voltak a példaképeim, ám a nyolcvanas évek folyamán egyre jobban vonzott a megelőző periódus, a menzurális notáció korának ritmikai-metrikai összetettsége.
A muzsikára kivételesen fogékony Ligetit számtalan nagy elődje inspirálta; pályájának különböző szakaszaiban más-más mester hatott stílusára, kompozíciós technikájára. 1950 táján a „bartóki apafigurát” fokozatosan Debussy váltotta fel művészetében. Elmondása szerint Bachot, Mozartot, Beethovent és Schubertet helyezte az „abszolút legmagasabb polcra”, de Schumann is a kedvencei közé tartozott. Zongoradarabjainak ihlető forrásaként javarészt Couperint, Scarlattit és Chopint említette, míg Kürttrióját (1982) „Hommage à Brahms”-ként aposztrofálta. Nem utolsósorban ösztönözték kortársai: Stockhausen, Boulez, Nancarrow vagy akár Cage.
TANULÓÉVEK
Az alatt a félóra alatt, ameddig szívdobogva vártuk az Akadémia szecessziós folyosóján, hogy behívjanak a vizsga termébe, Kurtág és én köztem teljesen spontán barátság született. Úgy éreztem, Kurtág személyében zenei útitársat találtam […].
Jó pár zord hónappal azután, hogy a háború zűrzavara 1944-ben véget vetett kolozsvári tanulmányainak, Ligeti illegálisan átlépte a határt, és a Zeneakadémián próbált szerencsét. Az 1945. szeptemberi felvételin mellette sorakozott a szintén határon túli Kurtág György – az útitárs, aki egész életén végigkísérte őt. Mindketten abban a reményben érkeztek a fővárosba, hogy megismerkedhetnek majd Bartókkal. A vágyott találkozás azonban elmaradt: a felvételi vizsga idején már az épületen lobogó fekete zászló tudatta a növendékekkel, hogy szellemi atyjuk meghalt New Yorkban.
IDEGEN FÖLDÖN
A pályaudvarról kifelé menet megláttam a kölni dómot […]. A kofferrel elmentem a villamosmegállóig, és ott elájultam. Az még átfutott az agyamon, hogy most meghalok, és soha nem fogok tudni dolgozni az elektronikus zenei stúdióban.
Saját bevallása szerint Ligetit egyik legmegrázóbb élménye az ’56-os forradalom alatt érte. Ekkor óvóhelyét, egy bérházpincét elhagyva emeleti lakásába ment, hogy ott befogja a Nyugatnémet Rádió adását, és meghallgassa Stockhausen Gesang der Jünglinge című művét – mindezt az utcán felrobbanó lövedékek zajában. A forradalom leverése után feleségével, Verával átszökött a határon. Az első állomás Bécs volt, de a következő év februárjában már Köln felé vette az irányt. Az előző hónapok megpróbáltatásai és a vonatút végtelenül kimerítették, mire megérkezett az elektronikus zene fellegvárába, ahol néhány hétig magánál Stockhausennél lakott. Jóllehet életének nagyobb részét idegen földön töltötte – megfordult Darmstadtban, Hamburgban, Stockholmban s még számos városban –, Ligeti mindig megmaradt magyarnak. Haláláig magyarul számolt, magyarul álmodott.
Komáromi-Nagy Márton
Az idézetek forrása:
Kerékfy Márton (ford. és szerk.), Ligeti György válogatott írásai (Budapest: Rózsavölgyi és Társa, 2010).
Ligeti György, „Gyerek- és ifjúkori zenei emlékek”, ford. Szegzárdy-Csengery Klára, Muzsika 36 (1993)/6, 21–25.
Várnai Péter, Beszélgetések Ligeti Györggyel (Budapest: Zeneműkiadó, 1979).
Figaro 2023. április–május: Ünnepi lapszám Ligeti György születésének 100. évfordulójára.
