Köszöntöm a kedves olvasókat! Jereb Hanna vagyok, a Zeneakadémia muzikológus mesterképzésének elsőéves hallgatója. Az Elődeink másképp rovatban ezúttal a szokással ellentétben nem a Zeneakadémiához vagy Magyarországhoz köthető zeneszerzőkről és zenészekről lesz szó. A Figaro tizedik születésnapja alkalmából az újság egykori főszerkesztőit mutatom be egy-egy történeten keresztül. Miként sikerült felkérni a köztársasági elnököt, hogy köszöntőt írjon az újságba, miért hiúsult meg a nyomtatott kiadás egyik-másik évben, hogyan lazítanának a főszerkesztők lapzárta után? Erről mesélnek most ők maguk. 

Tóth Endre, a Figaro egyik alapítója és első főszerkesztője (interjú a 4–5. oldalon – a szerk.) az újságnál
töltött időszakáról így emlékezett:

2010 és 2013 között láttam el a lap főszerkesztői feladatait. Nagyon örülök, hogy létrehozhattunk egy, a közösségi életben fontos szerepet játszó szellemi produktumot, amelyet nem csak mi, az újság szerkesztői és írói éreztünk magunkénak, noha eleinte olyan nézet is élt, amely szerint a Figaro csupán a „zenetudósok homokozója” lenne. Felemelő érzés, hogy a Zeneakadémia hallgatói lapja immár tízéves múltra tekint vissza.

Voltak kezdeti nehézségek, feszültségek: arra is akadt példa, hogy a karácsonyfa mellől írtunk e-maileket, elküldve egymást melegebb éghajlatra a szeretet ünnepén. De a húzósabb pillanatok ellenére ma már szinte „csak a szépre emlékszem”, meg a szerencsés véletlenekre. Arra, ahogyan megszületett a Figaro név, vagy arra, amikor azon gondolkodtunk, hogy prominens tanáraink és intézményvezetőnk, valamint a Fidelio és a Gramofon magazinok főszerkesztői után kivel írassunk a tanév vége felé újabb köszöntőt. A HÖK akkori elnöke, Ágoston László egyszer csak nagyot álmodott: mi lenne, ha a köztársasági elnök (akkor még dr. Schmitt Pál) írna valamit a lapba. Az ötletre a kollégákkal nagyot néztünk, emlékeim szerint többen is le akartuk őt beszélni erről. Aztán nem is esett szó róla… Később áprilisban elmentem a Millenárisra a Könyvfesztiválra, és észrevettem, hogy egy testőr kíséretében a köztársasági elnök úr épp a könyveket mustrázza. Fél percig gondolkodtam, aztán odamentem és megszólítottam. Elmondtam neki, hogy miről lenne szó, és ő nagyon megörült a Zeneakadémia hallatán. Elkezdett mesélni arról, hogy imádja a zenét és éppen tárogatózni tanul. Adott egy névjegykártyát, hogy írjak e-mailt. Ezt megtettem, majd az esélytelenek nyugalmával terveztük tovább a lapot. Tisztán emlékszem: pár héttel később éppen kerékpároztam az Üllői úton, amikor csörgött a mobilom. A Köztársasági Elnöki Hivatalból hívtak, hogy készen van az aláírt köszöntő. Kérdezték, hova küldhetik.

Később a főszerkesztői feladatokat Belinszky Anna és Mona Dániel vette át. Társfőszerkesztőként működtek együtt, olyan hagyományt teremtve ezzel, amit a Figaro máig megőrzött. Az újságnál végzett közös munkáról és a pozíciók kialakításáról ezt mesélték:

Abba a szerencsés és egyben nehéz helyzetbe kerültünk 2013 szeptemberében, hogy Tóth Endre alapító főszerkesztőtől vehettük át a Figarót. Miközben végigkövettük az utolsó nem általunk készült szám szerkesztési és gyártási folyamatát, azonnal tudtuk: egyikünk sem szeretne egyedül főszerkesztő lenni. Felszámoltuk hát a főszerkesztő-helyettesi posztot, és két teljesen egyenrangú társfőszerkesztővé lettünk. A kezdeti kritikák ellenére (hogy mégiscsak jelöljük ki, melyikünk milyen feladatokért felel, vagy hogy nevezzünk meg egy névleges főszerkesztőt) mi a tényleges egyenlőség mellett döntöttünk, és hittünk abban, hogy ettől nem marad parlagon egyetlen feladat sem. Igazunk lett. Olyan olajozottan folyt a páros munka – ideértve az elmaradhatatlan közös online éjszakázásokat is –, hogy továbbörökítettük az új struktúrát: a Figarónak azóta is két társfőszerkesztője van. Ez volt talán a legjobb, amit a hallgatói lappal tettünk. Meg az, hogy jó kezekbe adtuk át.

Hózsa Zsófia és Merényi Péter került a lap élére.
Péter így emlékezett vissza a váratlan nehézségekre:

A nyomtatott megjelenés kétszer is veszélybe került abban az időben, amikor mi szerkesztettük a lapot. Először 2016 decemberében tört ki a financiális krízis – akkor az egyetem felsővezetéséhez fordultunk, és arra kértük őket, hogy egészítsék ki a Hallgatói Önkormányzat pénzügyi keretét. Csak így jutott elég anyagi forrás a nyomdaköltségre. A 2017. májusi lapszám sajnos csak online jelenhetett meg. Az egyetem keretszerződést kötött egy nyomdával, a szerződés azonban lejárt, és bürokratikus okok miatt nem tudták időben megújítani. Emlékszem, a párommal fél Budapestet beutaztuk, hogy ajánlatot kérjünk más nyomdáktól. Persze akkor más, egyetemen kívüli forrásból kellett volna kinyomtatni a lapot. Végül azonban ez az ötlet is meghiúsult.

Egy másik anekdotában az elmaradt (lapzárta utáni) ünneplésekről vallott így:

Társfőszerkesztőmmel, Hózsa Zsófival mindig azt terveztük, hogy alaposan berúgunk, ha elkészül egy lapszám. Ha jól számolom, tizenkét alkalommal adtuk ki a hallgatói lapot szerkesztői regnálásunk alatt, azonban végül egyszer sem ittuk le magunkat. Mire elkészültünk egy lapszámmal, már az iváshoz is fáradtak voltunk, és azonnal jött a következő…

A Figaro sokat változott tíz év alatt. Az újság egyre több helyen vált elérhetővé nyomtatott formában, a rendszeresen frissülő online platformokon pedig tájékozódhatunk a lap aktuális híreiről. Számos új rovat született, a Jazz, a Népzene, A zenén túl, a Remekmű, a Múzsa, az Utak, élmények és az Artists without borders, kedvezve ezzel a különböző zenei stílusok, kulturális tartalmak iránt érdeklődőknek, illetve a magyarul nem olvasóknak egyaránt. Ami egy évtized alatt állandó maradt: a kiváló főszerkesztők. 2018 szeptemberétől Fésűs Borbála és Gerencsér Anna látja el a főszerkesztői feladatokat, idén Gerencsér Anna helyét Németh Kira foglalta el. Nekik és a leendő főszerkesztőknek is sok új tapasztalatot, élményt és sikert kívánok!

Jereb Hanna