Szomorú tapasztalat, hogy az elmúlt pár évben olyan karácsonyi filmeket mutattak be, amelyek másról sem szólnak, mint az ünnepek előtti rohanásról és a családi perpatvarokról. Ezzel ellentétben a 2000-es években nem egy példa akadt a filmkészítők részéről a mögöttes, mély tartalom felvállalására – bár ehhez már meglévő alkotásokat kellett adaptálniuk. Ezek közül álljon most itt példaként gyermekkorom három meghatározó karácsonyi filmje.

Már gyermekkoromban is népszerű karácsonyi filmnek számított a 2000-ben megjelent A Grincs. A produkció Theodor Seuss Geisel klasszikussá vált mesekönyvét, a Hogyan lopta el a Görcs a karácsonyt dolgozza fel valamivel sötétebb, szókimondóbb formában. A Grincs természetesen hemzseg az olyan jellegzetes témáktól, mint amilyen a ház feldíszítése, a család összetartása vagy az ajándékokkal kapcsolatos problémák, a hangsúly ugyanakkor a címszereplőn van. A kulcsfigura Jim Carrey alakítása igazi kacajforrás minden gyermek számára, a színész ugyanis a tőle megszokott túlzó, sokak szerint kissé bolond oldalát vette elő ehhez a – valószínűleg hozzá igazított – szerephez. A klisék és a Grincs ámokfutásai mellett fontos üzenetet közvetít az alkotás: csak akkor van esélyünk megváltoztatni valakit, ha igazán megismerjük.

Ha A Grincs nem is nyerte el mindannyiunk tetszését, van egy mese, amely garantáltan elvarázsolja a legtöbb gyermeket. Az előző filmhez hasonlóan a Polar Expressz is feldolgozás; Chris Van Allsburg azonos című gyermekkönyvén alapul. A történet karácsony éjjelén veszi kezdetét, amikor egy mágikus vonat – a Polar Expressz – gyermekeket vesz fel és visz el az Északi-sarkra, hogy ott találkozhassanak a Télapóval. Idővel kiderül, hogy mindenkit más okból vett fel a gőzös: a főhős fiú nem hitt a Télapóban, barátja mélyszegénységben élt. Az első látásra egyszerűnek tűnő produkció tehát több olyan témát feszeget, amelyeket a műfajból adódóan (hogy a fiatalok is megértsék) csak felületesen jeleníthetnek meg az alkotók. Ez csak felnőtt fejjel lehet zavaró, ám a legtöbben egyébként is a nosztalgia kedvéért nézzük újra a filmet. A Polar Expressz igazi karácsonyi kalandmese; kellemesen gondolhatunk rá vissza, és mi, akik láttuk, sohasem fogjuk elfelejteni azt a bizonyos jelenetet a befagyott tavon.

Jim Carrey humora után ismerjük meg a színész komoly oldalát is. A Karácsonyi ének című örökzöld Charles Dickens-regény 2009-es animációs feldolgozásában Carrey kelti életre a zsémbes, pénzéhes Ebenezer Scrooge-ot, akihez különös látogatók éreznek szenteste: a múlt, a jelen és az eljövendő karácsonyok szellemei próbálják felnyitni az öregember szemét, hogy vegye észre, mekkora kárt okoz maga körül, és miképpen segíthetne a rászorulóknak, hogy jóvátegye tetteit. Jim Carrey nemcsak a főszereplőnek kölcsönözte a hangját, hanem a három szellemnek is, amelyeket teljesen különböző karakterekként formált meg, ezzel újra bizonyítva színészi tehetségét. A film kiválóan érzékelteti Dickens művének komor, helyenként ijesztő hangulatát, emiatt nem kimondottan kisgyermekeknek való. Az idősebbek viszont megérthetik, hogy milyen következményekkel járhat az olyan élet, mint Scrooge-é.

Gergely Máté