Ismét elérkezett a december, ezzel együtt pedig az ünnepek ideje is. Tavaly év végén karácsonyi menüt állítottunk össze híres komponisták kedvenc ételeiből, valamint humoros történeteket ismerhettetek meg az étkezéshez fűződő viszonyukról. Az adventi időszakhoz közeledve ezúttal rendhagyó zenei válogatással készültem: olvashattok közismert dallamok komponálásának hátteréről, kevésbé ismert karácsonyi művekről és a hozzájuk kapcsolódó anekdotákról egyaránt.

A karácsonyhoz és az azt megelőző várakozáshoz hozzátartoznak bizonyos zeneművek, amelyek közül az egyik legismertebb Johann Sebastian Bach Karácsonyi oratóriuma. A meghatározott napokra szóló hat kantáta ciklusa kiválóan alkalmas az ünnepkör emelkedett hangulatának megteremtésére. Az időszak nyugalmát és békéjét ugyanakkor nem vetítették előre a komponálás körülményei: a szerző súlyos időhiányban szenvedett (talán senkinek sem ismeretlen ez a jelenség), így – nem egyedülálló módon – a paródia eszközéhez folyamodott. Korábbi, egyházi és világi témájú kantátáinak egyes részeit használta fel a műben, új szöveggel ellátva azokat.

Bach idején a Mikulás-várás nem úgy telt, mint manapság. A Mikulás helyett akkor még a kissé rémisztő alakkal, Weyhnachtmannal ijesztgetve próbálták rávenni a gyermekeket a jó viselkedésre. Johann Heinrich Zedler Groβes Universal Lexiconjában igencsak helytelenítette ezt a hagyományt, az ajándékozást és egymás megörvendeztetését viszont támogatta. A zeneszerzők körében gyakran előfordult, hogy egy-egy kompozícióval vagy akár magával az előadással ajándékoztak meg másokat. Lipcsében például a Tamás-templomhoz tartozó iskola diákjai hosszú heteken át készültek a karácsonyi kantátaelőadásra: füzeteikbe igyekeztek minél díszesebben lejegyezni szólamukat, és az iskola kijelölt termeiben gyakorolták a produkciót. A nagy napon alkonyat előtt indultak el az iskolából a Tamás-templom felé a várva várt előadásra.

Liszt Ferenc Karácsonyfa-ciklusa a kevésbé ismert művek közé tartozik. A tizenkét rövid darabból álló gyűjteményről a zeneszerző így nyilatkozott egyik levelében:

[A darabok] nem tudományos értékű vagy ünnepi művek lesznek, hanem ifjúkorom érzéseinek egyszerű visszhangjai: ezek kitörölhetetlenül megmaradnak az évek összes megpróbáltatásain át is.

Ennek ellenére a Karácsonyfa öt tételében is karácsonyi énekek feldolgozását hallhatjuk. Liszt a művet szeretett unokájának, Daniela von Bülownak ajánlotta ajándékként, a premieren pedig maga zongorázott 1881 karácsonyán, amikor Daniela hosszabb időre látogatta meg őt Rómában.

G. F. Händel közkedvelt oratóriumát, a Messiást gyakran adják elő a két legnagyobb egyházi ünnep alkalmával. Itthon ugyan nem terjedt el a szokás, de a briteknél jellemző, hogy legismertebb tételét, a Halleluja-kórust állva hallgatja végig a közönség. A hagyomány közismert anekdotából ered: az 1743-as londoni premier közönsége nagy áhítattal figyelt a zenére, amikor II. György király az énekkar For the Lord God omnipotent reigneth kezdetű kórustételére felemelkedett székéből, és így kísérte figyelemmel azt. Mivel az etikett úgy kívánja, ha a király áll, mások sem ülhetnek, a közönségnek követnie kellett a példát. Egyes elméletek szerint az uralkodó csupán a hosszú oratórium alatt elzsibbadt lábait akarta kinyújtóztatni, de az sem biztos, hogy az eset egyáltalán megtörtént. Az anekdotát már számos kutató cáfolta, hiszen a bemutatóról szóló egyetlen beszámoló sem említi, a történetet csak jóval később kezdték emlegetni. A kétes hitelességű anekdota azonban mit sem ront a nagyszerű tétel értékén, amelynek komponálásáról Händel a következőképpen vallott:

Hogy a testemben voltam, vagy a testemen kívül, már nem tudom.

Az egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő, sokak által feldolgozott karácsonyi dal, a Csendes éj kalandos múltra tekint vissza. Josef Mohr, oberndorfi segédlelkész 1816-ban írta meg a szövegét, majd két évvel később, december 24-én kereste meg a szomszédos Arnsdorf tanítóját, Franz Xaver Grubert, hogy hangszerelje meg a dallamot két szólóhangra, kórusra és gitárra. Még azon a napon, a karácsonyi mise keretein belül adták elő az új darabot, ezzel emelve az ünnep fényét. Az anekdota szerint a dal egy tiroli építőmesternek, Maurachernek köszönhetően vált ismertté, aki 1833 karácsonyán, Lipcsében nagy sikert aratott vele. Más elméletek azonban a dal népszerűségének kezdetét Tirolhoz kötik, egy énekegyüttes ugyanis számos országban bemutatta. Akárhogyan is terjedt el a dal Európa-szerte, August Friese Vier echte Tyroler Lieder című kiadványában (1830-as évek eleje) csupán tiroli énekként szerepel, tehát ekkor íróját és szerzőjét már nem tartották számon. A premier helyszínét, az oberndorfi templomot a 19. század végén lebontották, helyén ma kápolna és múzeum áll a tényleges szerzők emlékeként.

A diákok számára az ünnepnapok gyakran egybeolvadnak a feszült vizsgaidőszakkal. Talán idén máshogy fognak telni a téli hónapok, mint ahogyan azt megszokhattuk, a pihenésre, játékra, kikapcsolódásra mindenesetre érdemes időt szakítani. Erre biztat az alábbi idézet is, amelyet Frederic Samuel Silverstolpe, a bécsi svéd követség diplomatája jegyzett le, amikor Haydn nemcsak megmutatta neki a Teremtés D-dúr áriáját, hanem el is magyarázta azt:

Látja, úgy csinálnak a hangjegyek, mint a hullámok: föl-alá mozognak – mondta vidáman. – Nézze, itt meg a hegyek láthatók. Néha játszani is kell egy kicsit, ha már olyan sokáig komoly volt az ember.

Jereb Hanna

Források:
Kaczmarczyk Adrienne, „Előszó” in Liszt Ferenc, Karácsonyfa (Nos 1—12), közr. Sulyok Imre, Mező Imre (Budapest: Editio Musica Budapest).
Kolozsi László, A zene mint ajándék (A cikk a fidelio.hu portálon jelent meg)
Kultúrpart, 220 éve született a Csendes éj írója
Márkus János, Muzsikus-anekdoták (Budapest: Rózsavölgyi és Társa, 2009).
Norman Lebrecht, A komolyzene anekdotakincse, ford. Szilágyi Mihály (Budapest: Európa Könyvkiadó, 2012).
Várnai Péter (szerk.), J. S. Bach: Karácsonyi oratórium (Budapest: Müpa Budapest Nonprofit Kft., 2017).