Liszt Ferenc és Magyarország előtti zenei tisztelgés töltötte be a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermének falait október 21-én az NDR Elbphilharmonie Orchester koncertjén. Élükön a kiváló amerikai karmester, Alan Gilbert állt, aki immáron több évre visszanyúlóan látja el a zenekar dirigensi feladatait. A hamburgi együttes ezúttal a Liszt ünnep keretében látogatott hazánkba, beemelve ezzel fővárosunkat is nemzetközi turnéállomásaik közé.

Az est programja alapvetően három különböző karakterű, eltérő érzelmeket megidéző zeneművet sorakoztatott fel: az első félidőben Brahms 2. (B-dúr) zongoraversenyét (op. 83) hallhatta a közönség, a szünetet követően pedig Liszt 2. magyar rapszódiáját, – méghozzá nem eredeti zongorára írt változatban, hanem szimfonikus zenekari átiratban – és végezetül Ravel Daphnis és Chloé című balettjéből készült 2. szvitet játszotta el a német együttes, mely a francia zeneszerző azonos című balettje zenei anyagának átdolgozása alapján készült. A műsor szellemiségét így alapjaiban meghatározták a magyar vonatkozású zeneművek, melyből az egyedüli kivételt Ravel szvitje képezte. Továbbá, az est megkoronázását a ráadásként eljátszott 5. Magyar tánc jelentette, mely nemcsak, hogy Brahms egyik legismertebb szemelvénye, de keretes szerkezetet is kölcsönzött az estének. 

Brahms 2. (B-dúr) zongoraversenyét (op. 83) ugyan a műfaj egyik leghosszabb és legnehezebb alkotásaként tartják számon, mégis gyakran kap helyet a koncerttermekben megszólaló versenyművek között. Ez alkalommal a hamburgi szimfonikus együtteshez az NDR Elbphilharmonie idei évadának rezidens szólistája, korunk egyik legkeresettebb zongoraművésze, a norvég Leif Ove Andsnes csatlakozott, akinek a mű remek lehetőséget nyújtott tehetsége megcsillogtatásához. Érezhető volt a zenekar és dirigensének összeszokottsága, hiszen az amerikai karmesterre oly jellemző, nagy, széles mozdulatokat alkalmazó stílus megfigyelhető volt a zenészek összképét illetően is. Brahms szerzeményét erőteljes, akár szokatlannak nevezhető, eleven mozdulatokkal interpretálták, mely segítségképpen szolgálhatott a zenei anyag összhangjának és pontos megszólaltatásának kérdésében is. Talán pont ez az összehangoltság eredményezte azt a zenei malőrt, hogy néhol a zongora hangja és a zenekari szövet mintha nem együtt, csupán egymás mellett szólt volna, annak ellenére, hogy mindenki kiválóan játszotta a saját részét. 

Az est második része döcögősen indult: először kissé műfajidegennek érződött Liszt rapszódiája, amihez még ritmusbeli késések és pontatlanságok is társultak, melyeknek mélypontja a klarinétszóló elcsúszott belépésénél következett be. Gilbert azonban nem csüggedt, kellő profizmussal tette rendbe a művet és a fricskát elérve olyan kiváló zenekari hangzást rakott össze, ami nemhogy feledtette a kezdeti nehézségeket, de felszabadult „bulihangulatot” eredményezett a teremben, mely általában jellemző maradt a rapszódia végéig. A darab megkoronázásaként a karmester a magasba emelte kottáját a mű előadása után, ezzel is tisztelegve a zeneszerző előtt.

Az est további részét alapvetően fokozatosan javuló tendencia jellemezte; Ravel művében az egyetlen kifogásolható elem a forte utasítás túlságosan erőteljes alkalmazása jelentette, mely a szvit egészében jelentősen nagy kontrasztot eredményezett a dinamika szempontjából. Ezenfelül a német zenészek kellő érzelmességgel és precizitással elevenítették meg a darabot jellemző, kezdetben pentatonskálákra épülő zenei hullámzást.

A közönség tapsát és a karmester színpadra való többszöri visszatérését követően egy ráadással is szolgált az együttes, mégpedig Brahms széles körben ismert 5. Magyar táncával, mely a meglepetésünkre a legszilárdabb lábakon álló darabnak tetszett az est folyamán. A mű bravúros előadásában lehetett részünk és egyértelműen kijelenthetjük, hogy itt érkezett el az est csúcspontja, ahol semmilyen pontatlanság vagy malőr nem akadályozta a mű kottahű interpretációját és kielégítő lezárást eredményezett az amúgy is magyaros lélegzetvételben zajlott koncertnek.

Összességében azt mondhatjuk, hogy bár előfordultak kisebb problémák a műsor folyamán, de Alan Gilbert hírnevéhez méltóan, széles mozdulatokkal orvosolta ezeket, és nem túlzás azt állítani, hogy ragyogó zenei teljesítményt hozott ki művészeiből, akik kellően megállták helyüket a Liszt Ünnep fellépői között.

Kovács Regina

Alan Gilbert, Leif Ove Andsnes és az NDR Elbphilharmonie Orchester, 2026. 10. 21. 19.30, Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hagversenyterem