Nem mindennapi előadást láthattunk az Erkel Színházban szeptember 21-én, a Koreai Kulturális Fesztivál keretében. Az eseménysorozat témája a koreai zene volt, így a szimpóziumok, workshopok, filmek és hangversenyek is a K-gugak-ról szóltak (azaz a palotai zenétől a népzenéig bepillantást engedtek a résztvevőknek a koreai kultúrába). Közülük az egyik legkiemelkedőbb program, a fesztivál koronája a Jongmyo Jeryeak-koncert volt.
A Jongmyo Jerye egy több mint fél évezrede létező ceremónia, amelyben zenével és tánccal emlékeznek meg a hajdani királyokról, megadva ezzel a tiszteletet az ősöknek. A szertartáshoz kapcsolódó zenei és táncrepertoárt nevezik Jongmyo Jeryeak-nak. A rituálé története a XIV. századig nyúlik vissza, gyökerei pedig a konfuciánus életfelfogásból erednek. A keleti kultúrákban az idősek és az ősök tisztelete a gondolkodásmód központi eleme, hiszen felmenőinknek köszönhetjük az életünket, emellett rengeteg tudást és bölcsességet vehetünk át tőlük. Ez a felfogás hatással volt az állam rendszerére és a társadalmi etikára is. Az elhunytakról való rendszeres megemlékezés a kultúra szerves részévé vált. A jerye-nek elnevezett szertartásokon az emberek otthonaikban, az elhunyt felmenőiknek állított emléktáblák előtt felidézik az ő tanításaikat, megosztják velük az örömeiket, és megfogadják, hogy igyekeznek jó életet élni. A Jongmyo Jerye is egy jerye-n alapuló szertartás, ezt azonban a királyok elődjei tiszteletére tartják.
A nagy múltú ceremónia létrejöttét a Csoszon-kori Nagy Szedzsong király (1397–1450) nevéhez köthetjük, aki trónra kerülése után átfogó kulturális reformot hajtott végre. Ő találta ki és vezette be a nemzet írásrendszerét, és a korábbi dinasztia szertartásainak zenéjén is változtatott. Politikai szempontból ugyanis problémás volt, hogy a régi dallamok az ősi kínai stílust követték: Szedzsong úgy gondolta, az új dinasztia új Csongmjo-szentélyében nem illendő ilyen zenét játszani. Így jött létre a sinak, azaz az új zene, amelynek alapjául részben a királyi zenekar hangos, fúvós és ütős hangszerekből álló együttese, részben a korábbi Korjo-dinasztia udvari muzsikája szolgált. Az ekkor megalkotott anyagból két dalciklust – az Egy hatalmas dinasztia alapítását és A béke megőrzésének táncát – Szedzsong fia és utódja, Szedzso király beépített a Jongmyo Jerye-be; ezek azóta is a szertartás részei.
A királyi ősök tiszteletére tartott rituálé lebonyolításában a zenészeken és táncosokon kívül fontos szerepet kap a jipbak (aki a bak nevű hangszert kongatja meg minden dal elején és végén), a jipsa (aki a zenei sorrendet jelenti a résztvevőknek), valamint a jegwan (aki a ceremóniát levezető hivatalnok). A szertartásnak három nagyobb része van. A bevezető szakaszban köszöntik az ősök lelkeit, ezután a résztvevők felajánlást tesznek az isteneknek, majd be is mutatják a felajánlott ételeket. Így jutunk el a szertartás központi, legjelentősebb mozzanatához, amikor egymás után három csésze alkoholt kínálnak a felmenőknek. Zárásként a szertartást vezető hivatalnok megosztja a résztvevőkkel az ősök által megáldott ételt, az eltávozott lelkeket rituálisan útjukra küldi, végül az alkalmon használt írott imádságok papírjait elégeti.
A szertartás repertoárjában összesen huszonhét dal szerepel. Ezek a korábbi uralkodók eredményeiről szólnak, vagy a néhai királyok katonai sikereinek állítanak emléket. A Jongmyo Jeryeak zenéje összességében nagyon egyszerű, a dallamok többnyire pentaton hangrendszerűek, a ritmus egyenletes. Bár ez kissé meditatív jelleget kölcsönöz a műveknek, az egész előadás mégis olyan ünnepélyes és fenséges hangulatot teremtett, amely a nézőtéren is kézzelfogható volt. A szertartás magasztosságát emelték a táncosok, akik a műveltséget dicsérő énekeknél fácántollas eszközökkel és a yak nevű, bambuszból készült fúvós hangszerrel, a harci erényekről szóló daloknál pedig dárdával vagy karddal a kezükben végeztek a zenére letisztult táncmozdulatokat. A kíséretet sem a nyugati kultúrában jól ismert hangszerek adták, hanem olyan koreai népi instrumentumok, mint például az ütős jeolgo, az idiofon pyeon-jong, a fafúvós dangpiri, a vonós haegeum vagy a pengetős gayageum – melyek közül néhányat az előadás után a közönség ki is próbálhatott.
A szertartásra először 1464-ben került sor a Csongmjo-szentélyben, és hagyományosan évente háromszor ismételték meg egészen az 1910-es japán megszállásig. 1951-től, a Koreai Gugak Központ megalakulása óta mutatják be újra rendszeresen; Magyarországra is az ő művészeik hozták el műsorként. A ceremóniát az UNESCO a Szellemi Kulturális Örökség részévé nyilvánította. A több mint ötszáz éves tradíció a mai társadalom kultúrájában is elnyerte helyét azáltal, hogy kiszakítja a résztvevőket, illetve a közönséget a rohanó világból, és meghitt keretek között megemlékezésre, elgondolkodásra készteti őket.
Juhász Erzsébet
Jongmyo Jeryeak; Koreai Gugak Központ, 2023. 09. 21. 19.00, Erkel Színház
