Terry Pratchett Korongvilág című regénysorozata a fantasyirodalom egyik gyöngyszeme. Az író műveinek, így ennek a sorozatnak is általános ismertetőjegye a közvetlen humor, amely sokszor szürreális, abszurd és szándékosan érthetetlen. A történetek célja mindig ugyanaz: kizökkenteni az olvasót a mindennapok biztonságérzetéből, és egy kiszámíthatatlan, kalandokkal teli világba kalauzolni el őt. Mindez hatványozottan igaz a Korongvilág 1996-os, karácsonyi ünnepek köré szőtt kötetére, a Vadkanapóra.
Pratchett a Vadkanapóban nem szolgál sok kapaszkodóval, az olvasónak hagynia kell, hogy elsodorják a történet szürreális eseményei, és el kell fogadnia a lefektetett szabályokat. A történet ugyanis egy olyan világban játszódik, amelyben a Halál érző, gondolkodó, sőt bölcs lény. A cselekmény nem sokkal karácsony, vagyis „disznólesés” előtt kezdődik azzal, hogy a Halál rádöbben: munkatársa, Télapó, azaz Vadkanapó nyomtalanul eltűnt. Mint közeli kollégája, a Halál felhagy mindennapi tevékenységeivel, magára ölti a piros köpenyt, és elindul kiszállítani az ajándékokat. Ameddig ezzel foglalkozik, addig unokája, Zsuzsa megrögzötten keresi Vadkanapót, nélküle ugyanis soha többé nem kel fel a nap. Mindeközben az árnyak biztonságában egy, még az orvgyilkosok között is furcsának számító férfi, Ozsonna úr, ismeretlen okokból betör a Fogtündérhez. Mindez egy este lefolyása alatt történik.
A regény főbb szereplői szöges ellentettjei egymásnak. A Halál nyugodt, megfontolt, sokat látott entitás, aki nem győzi türelemre és óvatosságra inteni unokáját. A nagyapja révén lényegében halhatatlan Zsuzsa azonban látni akarja a világot, nem képes nyugton maradni, vakmerően keresi a veszélyt. A veszély pedig maga Ozsonna úr, aki visszaél azzal, hogy milyen érzéseket kelt furcsaságával a körülötte lévőkben. Karakterének legérdekesebb tulajdonsága az, hogy halandó ember ellenére kevesebb érzelme van, mint a Halálnak; ez meghökkentő pillanatokat eredményez a cselekményben.
Pratchett ugyan elidőzhetne a karácsonyi idill, nyugalom és meghittség gondolatán, de természetesen nem ezt teszi. Helyette arra keresi a választ, hogy mitől lehet a karácsony, vagy jelen esetben a „disznólesés” mindenki számára tökéletes. A Halál új oldalát ismeri meg az életnek, míg Zsuzsa a nagyapjának, Ozsonna pedig – nos, nem nyitott az újdonságokra. A három karakter megnyilvánulásaiból könnyen kikövetkeztethető az író fő üzenete is: az embernek meglehet mindene, de szerető család nélkül nem lesz boldog.
Pratchett fontos kérdéseket vet fel a Vadkanapóban – a maga szürreális és abszurd stílusában –, de ahogyan a többi regényében, úgy ebben sem szolgál univerzális igazsággal, válasszal. Teret hagy annak, hogy mindenki megfogalmazza a saját szubjektív tanulságát. Nem mindennapi karácsonyi történetét ugyanúgy ajánlom a már olvasni tudó gyermekkorosztálynak, mint a felnőtteknek. Minden nyitott olvasónak kikapcsolódást fog nyújtani ez a „haláli” történet.
Gergely Máté
