Kevés alkalommal adatik meg a lehetőség, hogy az Utak, élmények vezetőjeként saját élményeimről számoljak be a rovatban, átlagos egyetemista napjaim ugyanis nem tartogatnak olyan gyakran utakat és élményeket, mint amilyen sűrűn lapunk írásokat közöl. A rovatban megjelenő cikkek szerzői állandóan cserélődnek, így mindig nagy öröm, ha saját történetemmel járulhatok hozzá a színes tartalomhoz.
Családom egy része jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban él, ezért 2021 karácsonyát én is ott töltöttem. Mivel a jetlag jelentősen megnehezíti a hosszabb utazások utáni első néhány napot, ráadásul ritkán adódik alkalmam arra, hogy a családom kint tartózkodó tagjait élőben lássam, a látogatás néhány hétig eltartott. Természetesen turistaprogramot is szerveztünk a családi együttlét és a bejglifogyasztás mellé: úgy döntöttünk, ellátogatunk New Yorkba – a városban egyetlen napot töltöttünk el. Ez hajnali indulást és késő esti érkezést, valamint majdnem húsz kilométer sétát jelentett, de legalább azzal a jóleső tudattal mehettünk haza, hogy többek között a Brooklyn hidat, a Times Square-t, a Szabadság-szobrot és a Central Parkot is lelkes pillantásokkal illethettük (fényképeink tanúsága szerint nagyjából kétezer különböző szögből örökítettük meg ezeket a látványosságokat). A nap lezárásaként pedig megtekintettük Andrew Lloyd Webber Az operaház fantomja című musicaljét, amely jelenleg a leghosszabb ideje futó előadás a Broadwayen.
A történet cselekménye – ahogyan arra a címből is következtethetünk – egy operaházhoz kötődik. Főszereplője Christine Daaé, továbbá az operaház fantomja, aki az emberektől elzárkózva él és eltorzult arcát maszkkal takarja el. Christine azonban felkelti az érdeklődését, majd, miután a nőt elkezdi éneklésre tanítani, bele is szeret. Az izgalmakat fokozza, hogy Christine nemcsak bájos arccal és zenei tehetséggel, hanem vőlegénnyel is rendelkezik, így nem szívesen vetné magát a fantom karjaiba – bár a titkozatos és tehetséges férfi nem hagyja teljesen hidegen. A szerelmi háromszögből fakadó bonyodalmak egy operaelőadás kapcsán érik el a csúcspontot: a zeneszerzői babérokra törő fantom operát ír, amelynek főszerepét Christine-nek adja. A bemutató után a nő és vőlegénye csapdába akarják csalni az idegent, ám ő válaszút elé állítja a lányt; nem kisebb a tét, mint jegyesének élete. Ha nem lesz a fantom felesége, az megöli kedvesét. Mivel Christine a kisebb áldozattal járó lehetőséget választja (tehát a fantommal marad), a férfi meghatódik, és végül elengedi mindkettejüket. A fantom (a nézők számára is meglepő módon) köddé válik – a musical zárójelenetében a fiatal pár keresésére indulók már csak a köpenyét találják meg abban a székben, amelybe Christine távozása után lerogyott.
A mű zenei szempontból is érdekes: egyszerre vonultatja fel a musical és az opera sajátos elemeit. Az első felvonásban például stilizált barokk operába csöppenünk bele, míg a másodikban egy kortárs alkotás részleteit halljuk. Az énekesek így egyaránt használják az operára és a musicalre jellemző hangképzést. Az előadás igencsak látványos elemeket tartalmazott, emellett kiemelkedő volt a színészek mérhetetlen profizmusa is. Egyetlen rossz mozdulatot vagy elrontott szöveget sem tapasztaltunk; a különböző koreográfiákat tökéletes összhangban valósították meg.
Nem tudom megállni, hogy ne említsem meg a Broadway járványkezelési módszerét, amely legalább annyira élménytelinek bizonyult, mint maga az elhangzott darab. A színház honlapját böngészve előzetesen értesültünk arról, hogy csak a két oltást igazoló dokumentummal, valamint fényképes igazolvánnyal engednek majd be minket (ezeket még az utcán ellenőrizték). Arra ugyanakkor nem számítottunk, hogy társaságunk egyik tagja minden fényképes okmányát otthon hagyja, és erre csak akkor derül fény, amikor már a jegyellenőrzésre váró alkalmazottak előtt állunk. Visszafordultunk, hogy bajba jutott rokonunknak segítsünk, az utcán álló biztonsági őr azonban udvariasan, de ellentmondást nem tűrő hangnemben tartóztatott fel bennünket. Néhány méterrel később újabb akadályba ütköztünk: jegyeink felmutatására addig nem kerülhetett sor, ameddig társaságunk összes tagja át nem jutott az oltás meglétének ellenőrzési pontján. Így kint álló rokonunk lázasan kereste a telefonján a fényképes igazolványáról készített fotót, miközben mi kissé tanácstalanul toporogtunk a jegyellenőrzést végző munkatársak előtt. Szerencsére a várakozás alatt sem unatkoztunk, a rendelkezésünkre álló öt négyzetméteren ugyanis háromszor állítottak minket odébb, arra hivatkozva, hogy útban vagyunk.
Szerencsére a kint ragadt rokonunk talált fényképet az egyik igazolványáról, tehát végső soron bejutottunk a színház épületébe. Ugyanakkor a nézőtéri helyünket elfoglalva sem ért véget az utasítások sora. A hostesszek közül többen is egyedül azt a feladatot kapták, hogy egy „mask on” feliratú, kör alakú táblával figyelmeztessenek a színház maszkviselésre vonatkozó szabályainak betartására. Bár utóbbi nem okozott számunkra különösebb nehézséget, kissé rontott az élményen, hogy a tábla időről-időre az előadás alatt is útnak indult a maszkjukat nem megfelelően viselők rendre intése céljából. A szünetben viszont mindez szórakoztató programot biztosított: azt találgathattuk, hány másodperc alatt veszik észre azokat, akik levették a maszkjukat.
A beszámoló azonban ne hagyjon senkiben sem kétségeket, a kellemetlenségek ellenére – vagy talán éppen azok miatt – rengeteg szép emlékkel távoztunk a városból. A Broadway-előadás pedig úgysem veszített élményszerűségéből, hogy csak maszkban és némi bonyodalom árán tekinthettük meg.
Ádány Rebeka
