Wolfgang Amadeus Mozart A varázsfuvola (1791) című műve az operairodalom egyik legnépszerűbb alkotása. Ez annak köszönhető, hogy a legkülönbözőbb eszmék meseszerű elemekbe öltöztetve jelennek meg benne, így egyszerre közvetít gyermeki lelkületet és filozófusi mélységet. A földi boldogság keresésében, majd megtalálásában, az akadályok leküzdésében és a próbák kiállásában az emberi életút általános jellegzetességei ismerhetők fel. Példaszerű Tamino és Pamina egymásra találása is, szerelmük ugyanis különleges: az érzések és a szenvedélyek mellett abban a bölcsesség és az erény is kiemelt szerepet kap.
Az ideális emberrel, Taminóval szemben Papageno az ösztönök megtestesítője. Eredendően tiszta lénye rokonszenvessé teszi, bár a próbákat nem sikerül kiállnia. De Mozart ugyanúgy szereti őt is, így megtalálja a szerelemben a boldogságot, Papagena lesz a társa.
A mű belső ellentmondásai sok fejtörésre adnak okot. Ilyen például az Éj királynőjének (látszólagos) pálfordulása: egy magára hagyott, lányát féltő anya a legellenszenvesebb szereplővé változik át. Az Éj királynőjének az első és a második felvonásban elhangzó áriája között jelentős a karakterbéli különbség. Utóbbi, a „Der Hölle Rache kocht in meinem Herzen” kezdetű a legismertebb koloratúrszoprán ária. D-moll hangneme Mozartnál általában a halál gondolatával áll kapcsolatban, itt pedig a bosszúvágy, a düh és a gyilkos indulat affektusát hordozza.
A főgonosz szerepében Sarastrót ismerjük meg. Ő rabolta el Paminát, és az Anya elbeszéléséből úgy tudjuk, hogy kegyetlen körülmények között tartja fogva. Megszabadításánál lehet-e jobb küldetést kitalálni egy mesei herceg számára? Tamino természetesen vállalkozik a hősies feladatra, meglepetésére azonban Sarastro birodalmában erkölcsi tisztaság fogadja. Mint kiderül, Sarastro valójában Paminát is azért vette magához, hogy romlatlan lelkét megóvja az Éj királynője gonoszságától. Mély basszushangokkal tarkított áriái szintén a király bölcsességét hangsúlyozzák. A műnek persze boldog végkifejlete van: a szerlemesek egymáséi lesznek, a fény pedig győzedelmeskedik a sötétség felett.
A varázsfuvola nyitánya jellegzetes, kalapácsütés-szerű motívummal kezdődik, amely a darabban számos alkalommal felbukkan. Ezt a motívumot a szabadkőművesek jelképeként szokták azonosítani, nem alaptalanul: az opera szövegkönyvének íróját, Emanuel Schikanedert és Mozartot is erősen befolyásolták a szabadkőműves eszmék, ami a komponista zenéjében szimbolikus formában jelenik meg. Az opera persze ettől a jelentésrétegétől függetlenül is értelmezhető. Keletkezésekor Schikanedert és Mozartot egyaránt anyagi csőd fenyegette, így a biztos sikerre pályáztak a varázsoperával. Vállalkozásuk nagyon is eredményes volt, hiszen a mű meseszerű elemei által mindenki számára élvezetes és tanulságos lehet, ma éppúgy, mint bemutatójának idején.
Csernai Kinga
