Camille Saint-Saëns nagy érdeklődéssel fordult a régebbi idők zenéje felé. A 17–18. századi francia zeneszerzők – például Marc-Antoine Charpentier és Jean-Philippe Rameau – tanulmányozása mellett sokat foglalkozott Johann Sebastian Bach műveinek megismerésével, és az 1850-60-as években jelentős szerepet vállalt a német komponista iránti általános érdeklődés fellendítésében. Bach hatását a francia zeneszerző zongoraátiratok készítésén túl Karácsonyi oratóriumában (Oratorio de Noël, op. 12) is kifejezésre juttatta.
Saint-Saëns 1858-tól egészen 1877-ig töltötte be a párizsi Madeleine-templom orgonista állását. Az Oratorio de Noël első hat tétele itteni időszakának első évében készült – kevesebb mint két hét alatt, és mindössze tíz nappal az éjféli mise előtt, amelyen bemutatták. A következő években a mű négy további tétellel egészült ki, majd 1863-ban Saint-Saëns tanítványa, Eugène Gigout közreadta a vokális szólamokat. Az oratóriumot a későbbiekben többször átdolgozta a szerző, a darab teljes szólamanyagának kiadására pedig csak majdnem harminc évvel később, 1892-ben került sor az Éditions Durand-nál.
A hangszeres bevezetőt követő vokális tételekben Saint-Saëns a Vulgata és a katolikus liturgia egyes szövegrészleteit használta fel. Közös pont Bach alkotásával a hagyományos karácsonyi történet felelevenítése Lukács evangéliumának második fejezete segítségével. A francia zeneszerző ezt a szöveget különleges szereposztással dolgozta fel: folytatva a bevett kompozíciós eljárást – amelyet Bach is követett – az angyalt szoprán énekessel személyesítette meg, az evangélista narratív recitativóját azonban nem egyetlen tenornak adta, hanem három szólista között osztotta fel.
A Bachhal való kapcsolatot már a hangszeres első tétel alcímében jelzi Saint-Saëns: „Dans le style de Séb. Bach”, azaz „Seb. Bach stílusában”. E pasztorális hangvételű prelűd 12/8-os metrumát, G-dúr alaphangnemét és siciliano jellegét minden bizonnyal a Karácsonyi oratórium (BWV 248) második kantátájának Sinfoniája ihlette. A nyitószakasz visszatérésének ötlete szintén a német zeneszerző opuszához vezethető vissza, aki művének utolsó tételében elevenítette fel a kezdőmotívumot. A zárótétel korálszerű textúrája sem véletlen. Az alapelgondolás ugyan Bach darabjának zárószakasza alapján születhetett, de lényeges különbség, hogy a német zeneszerző egy már létező dallamot („Wir singen dir in deinem Heer”) alakított kórustétellé, míg Saint-Saëns új zenei anyagot dolgozott ki korálszerű kivitelezésben a 95. (96.) zsoltár szövegére.
Az Oratorio de Noël a műfaj legtöbb korabeli példájához viszonyítva szokatlanul rövid, mindössze negyven perces. Az egyes tételek motívumai jól körülhatárolhatóak, a textúrák pedig egyszerűek. Hatásossága mindenekelőtt a letisztult formákon belüli különleges harmóniai fordulatokban és a szöveg jelentését kifejező zenei anyagokban rejlik.
Szili Alexandra
