Ilyen volt a Zeneakadémia gólyatáborában
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata és Dux-köre által szervezett gólyatábor augusztus 21. és 24. között került megrendezésre Katalinpusztán. Az itt szerzett tapasztalataikról, élményeikről beszélgettem Szöllősy Vágó Pannával, a tábor főszervezőjével, valamint Demeter Dóra és Szemenyei Sámuel elsőéves hallgatókkal.
Zalánki Villő: Mi volt a legemlékezetesebb élmény számotokra a tábor során?
Szöllősy Vágó Panna: Nekem mindig meghatározó az első benyomás a gólyákról, amikor megérkeznek, és először találkozunk velük Katalinpusztán. Ilyenkor általában még mindenki egy kicsit meg van ijedve, és senki sem sejti, hogy mire számíthat. Viszont én már pontosan tudom, hogy mennyi remek programunk lesz, és milyen jól megismerjük majd egymást.
Demeter Dóra: Nekem sikerült elkésnem a gyülekezőről, de amikor megérkeztem, a csoportvezetőim mosolyogva integettek nekem. Onnantól kezdve biztonságban éreztem magam. A legmeghatározóbb élmény számomra egyértelműen a Dux-kör tagjai által előadott színdarab volt. Már az első jelenet után teljesen elámultam.
Szemenyei Sámuel: Én egy szimfóniához tudom hasonlítani a tábort: ahogyan annak rendszerint az első és utolsó tétele a legkarakteresebb, úgy számomra is az első és utolsó nap volt a legmeghatározóbb. A megérkezés hangulata egy kicsit a Harry Potterre emlékeztetett. Az utolsó este… az pedig nagyon megérintett. Magasztos volt. A konzis karnagyunk idézte mindig azt a gondolatot, hogy a zene a csendből születik meg. Azt hiszem, az utolsó este is a csendből született meg.
ZV: Úgy érezhettük, hogy egy méltóságteljes esemény részesévé váltunk. Az egyik este a csoportunk közösen elkezdte énekelni a Csillagok, csillagok… kezdetű népdalt az erdőben, a csillagos ég alatt. A jelenet őszintesége megkapó volt. Kicsit impresszionista szemmel vizsgálva: van-e valamilyen kép, gondolat vagy momentum, ami nagyon megmaradt bennetek?
SzS: Amikor túráztunk, teljesen megszűnt a külvilág, mintha egy végtelen erdőben sétáltunk volna.
DD: Nekem abszolút egy családi kirándulás jutott az eszembe. Mindenki beszélgetett mindenkivel és a zene mellett hétköznapi témák is szóba kerültek.
SzVP: Az egy nagyon konkrét kép, amikor verőfényes napsütésben együtt játszunk, és mindenki mosolyog. Huszonévesen közösen vagyunk gyerekek, ez nagyon felszabadító érzés. Engem gólyaként annak idején nyomasztott, hogy a többiek mind a kollégáim lesznek, és emiatt minél jobb benyomást kell tennem rájuk. A táborokban azonban mindig egy végtelenül elfogadó közösség alakul ki.
ZV: Az nagyon tetszett, hogy emberi méltóságában nincs megsértve senki semmilyen szinten. Volt-e valamilyen prekoncepciótok, félelmetek a táborral kapcsolatban?
DD: Én úgy mentem el, hogy előtte beszélgettem felsőbbéves ismerőseimmel, és ők azt mondták, hogy nagyon élvezték az ott töltött időt. Hallottam rémtörténeteket más intézmények gólyatáborairól, ezért volt bennem egy kis félelem, hogy itt is az alkohol lesz a lényeg, és megaláztatásokat kell elszenvednünk. Pozitívan csalódtam; itt mindenki a valódi önmagát tudta adni.
SzVP: Nagy kérdés, hogy ennek a generációnak mire van igénye. A Dux-körben jelenleg többségében olyanok vagyunk, akik inkább józanul és tartalmasan szeretnénk eltölteni az időt. Magyarországon a gólyatábort gyakran automatikusan rossz élményekhez kapcsolják, úgy él a legtöbb frissen érettségizett fejében, hogy ez egy hierarchikus dolog, ami a komfortzónából veszélyhelyzetekbe kényszeríti a résztvevőket. Szerencsére a közösségi média egy remek felület, ahol közvetíthetjük a valós tábori hangulatot, hogy a félénkebb emberek is bizalmat merjenek szavazni nekünk.
Azt olvastam valahol, hogy az embereknek is van „feloldódási idejük”, mint a teában a méznek. A táborban a különböző kreatív alkotási folyamatok által felgyorsul ez az idő. Főszervezőként ugyanakkor nem ragaszkodhatok mereven a papírformához. Ha azt érzem, hogy mindenki elfáradt, akkor másképp folytatjuk a dolgokat, átalakítjuk a menetrendet.
ZV: Ez a tábor számomra rengeteget tanított alkalmazkodásról, illetve arról, hogy hogyan tud az ember egy befogadó közösség által a még nyitottabbá válni. A legkomolyabb szervezettség és tudatos felépítés vegyült a Dux-kör tagjainak empátiájával és rugalmasságával. Egy előre megkomponált tematikus keretbe illeszkedtek a legváltozatosabb feladatok. Miért ajánlanátok a tábort másoknak?
DD: Sok új embert megismertem, és bár nem futunk össze minden nap, mégis jó, hogy tartjuk a kapcsolatot. Ha kérdésem van, tudom, hogy kikhez lehet fordulni.
SzS: Szerintem olyan volt a közösség, mint egy amőba: változtak a beszélgetőpartnerek, és a témák, de mégis volt valami, ami összetartott bennünket.
SzVP: Az a tapasztalatom, hogy a tábori ismeretségekből nagyon más dinamikájú barátság lesz, mert a résztvevők lelkének mélyebb rétegeivel találkozhatunk a kreatív feladatok által. Valakit kollégaként megismerni mindig távolságtartóbban indul. A gólyatábor mindenkinek új kapcsolatok, barátságok építésének lehetőségét adja meg, az már a résztvevőkön múlik, hogy mennyire élnek ezzel.
