Agysérülés miatt akadályozott beszéd, mégis bátor ének: ezt tapasztaltam a Hangadó Énekegyüttesnél, Magyarország egyetlen afáziás kórusánál, ahol egyéves kutatásomat végeztem a 2023/24-es ÚNKP ösztöndíjprogram keretében. A kórus tevékenységét nyomon követve a zeneterápia hatékonyságát, illetve a zene érzelemszabályozó és gyógyító funkcióját figyeltem meg, ugyanis ők a közösségi éneklést terápiaként alkalmazzák. A sztrókot vagy más agyi sérülést elszenvedett felnőttekből álló kórus hivatalosan 2016-ban alakult. Az énekkar vezetőjét, Fekete Zsófia zeneterapeutát és karnagyot kezdeti elképzeléseiről, terápiás módszereiről és egyéb kulisszatitkokról is kérdeztem.

Hőnich Csenge: Kérlek, mesélj a kórus megalapításához vezető útról.

Fekete Zsófia: Alapvetően kórházban foglalkozom afáziás betegekkel, és mindig is érdekelt, hogy mi lesz velük hosszú távon, hogyan sikerül beilleszkedniük a társadalomba. Azt láttam, hogy a zene hatalmas integratív és inkluzív erőt ad nekik a hétköznapokba való sikeres visszarázódáshoz. Külföldön már régóta léteznek afáziás énekkarok, így elhatároztam, hogy itt, Magyarországon is alapítok egy hasonló terápiás közösséget. Göcsörtös volt az ösvény, amin elindultam, hiszen előttem senki sem taposta ki. Akkori logopédus kollégáim kicsit furcsán is néztek rám, mivel ezen a területen nem igazán volt megszokott a zeneterápia. Azóta ez szerencsére megváltozott.

HCs: Mikor és hogyan történt az énekegyüttes megalapítása?

FZs: Nagyjából 2014-től kezdtem összehívni régebbi pácienseket közösségi éneklés céljából, de csak ímmel-ámmal jöttek néhányan. A fordulópontot az jelentette, amikor Krasznár Feliciának – az Afázia Egyesület akkori vezető logopédusának – elküldtem egy hangfelvételt arról, ahogyan egy afáziás beteggel éneklünk. Ez mintha megtörte volna a jeget, tulajdonképpen Feliciának köszönhetően nyílt meg az út az Afázia Egyesület felé, akik elkezdték támogatni a projektet, hiszen megérezték, hogy ez egy igen jelentős ügy. Hirtelen megnőtt a létszáma a próbáknak, az egyesületi háttérrel pedig létrejött egy támogató logopédus közeg, akikkel egyeztetni lehet a betegek állapotáról, lehetséges fejlődéséről. Ezáltal egyfajta multidiszciplináris csoportmunka jön létre, aminek segítségével a saját munkám is nagyobb lendületet vesz.

Ezzel a 2016-ban történt fordulattal csatlakozott a projekthez Eckhardt Fanni, aki segédkarnagyként a hivatalos alapítástól egészen két évvel ezelőttig fontos alak volt a kórus életében. Szeretném kiemelni Vámos Nikolettet és Tóth Lillát, akik immár két éve asszisztenseim a próbákon – rájuk bármikor támaszkodhatok, és együtt hozzuk létre azt a gyógyító zenei légkört, amely körülveszi a kórustagokat.

HCs: A külföldön működő afáziás kórusok többnyire ritmusgyakorlatokra és mondókákra építik a zeneterápiát, ti viszont inkább a résztvevők gyermekkorának dalait, illetve népdalokat énekeltek. Úgy tűnik, hogy működik ez a módszer, amellyel érzelmi kapcsolódást alakítasz ki velük a zenén keresztül. Ez tudatos döntés volt a részedről, vagy természetes módon alakult ki?

FZs: Most fog megjelenni szerkesztésünkben a Széles spektrumú zeneterápia című könyv, és ahogy abban is megfogalmaztuk, a zene sejtszinten érint bennünket: befolyásolja szívdobogásunkat és légzésünket, számos mikrobiológiai folyamatunkra hat, valamint kapcsolatban áll a kognitív működésünkkel is. Ezért van az éneklésnek memóriát segítő (mnemonikus) ereje. Ám a zenének transzcendens oldala is van, melyet nem tudunk pontosan, mérések alapján meghatározni, hiszen nem egy egzakt dolog.

Meglátásom szerint fontos a zene minden szintjének használata. Nyilván mi is alkalmazzuk a mondókázást, vagy akár a népdalok szótagismétlő, hangutánzó refrénjeit nyelvgyakorlat gyanánt. Azonban nem csak erről szól a zene. Amennyire az angol afáziás kórusok tevékenységét ismerem, ők is hozzánk hasonlóan alkalmazzák a zenét, szintén ismert dallamokat szoktak énekelni.

HCs: Valóban látszik, hogy a kórustagoknak sokat jelent az az érzelmi többlet, amit a zenétől kapnak. Számodra milyen érzés végigkísérni a fejlődésüket?

FZs: Egy szóval: felemelő! Különleges dolog, amikor az ember látja, hogy van értelme a munkájának. Ennek a folyamatnak a kimagasló része az, amikor színpadra állhat a kórus. Az együttes tagjai számára a szereplés nem jelent stresszforrást, mivel nekik ez nem koncert, hanem lelki töltekezés. Mindig tapsolnak örömükben, ha tudomást szereznek az újabb fellépési lehetőségről. Míg a kóruspróbákon énekesként vannak jelen, a színpadon betegből művésszé alakulnak át. Ilyenkor ők tartanak terápiát a hallgatóságnak, és érezhetik, hogy fontos, amit csinálnak. Ennek egyik csodás példája a május 10-i, Mátrában tartott koncertünk, ahol óriási ovációval ünnepelték az énekkart. Több mint egy percen keresztül állva tapsolt a közönség, és én azt sem tudtam, mit csináljunk, hiszen hasonló szituációban ki-be járnának az előadók a színpadra meghajolni, ám ezt mi kerekesszékes, bottal közlekedő kórustagokkal nem tudjuk kivitelezni. Ez igazán különleges helyzet volt.

HCs: Vajon minek köszönhető a siker, hogy éneklésük ilyen katarzist váltott ki a közönségből?

FZs: Ez valahol számomra is rejtély. Hiszen csupán elénekeltek hét dalt egy tudományos konferencián olyan orvosoknak, akik ebben a témában otthonosan mozognak. Rengeteg elméleti dolog hangzott ott el, míg e hét dal a gyakorlati megvalósítást képviselte. A koncerten a kórus tagjai konferáltak, meséltek saját életükről, sérülésük kezdeti állapotáról. Így még inkább megfoghatóvá vált az az átváltozás, amin saját nehézségeiket leküzdve keresztülmentek. Ehhez biztosítottam nekik a minőségi zenei hátteret, hívtam hangszeres zenészeket, itt-ott kiegészítő szólamokat írtam, ám a koncerten ők voltak a fontosak, belőlük fakadt az alkotás. Tehát rengeteg olyan élményt szerezhetnek az afáziás betegek, amelyek által kiléphetnek a mindennapok betegség-terápia kéttényezős mókuskerekéből. Ezek közül kiemelkedik a zene, hiszen elképesztően sokat segít nekik: hatására egyszerűen kivirulnak!