Kétszáz éve született Petőfi Sándor magyar költő, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc ikonikus alakja. Rövid, de annál tartalmasabb életében zsánerképeket, helyzetdalokat, könnyed stílusú adomákat és oly sok minden mást alkotott. 1843/44-től írt népdalszerű verseket, melyek hangulatukban a paraszti világgal, szövegezésükben a népi költészettel azonosulnak.

Ha Petőfi népdalszerű költeményeit olvassuk, nem kell ahhoz képzett zenésznek lennünk, hogy dallamokat képzeljünk hozzájuk. Ha hangosan szavaljuk őket, önkéntelenül is ritmizálva tesszük azt. A paraszti kultúrába is efféleképpen szivároghattak be, a szövegek ismerős érzéseket kelthettek a népben, így átmentek azon a „szűrőn”, amely a közösségben az új dolgok befogadását segítette elő. Petőfi egyes versei olyan nagy hatással voltak a falusiakra, hogy több helyen népdallá váltak. Az adatközlők olyan természetességgel énekelték (és éneklik ma is) autentikus dallamokra ezeket a műköltészeti alkotásokat, hogy a végeredmény akár hamisítatlan népdalnak is tűnhet.

Ilyen Petőfi-szövegeket alkalmazó népdalok az ország egész területén élnek különböző változatokban. Lajtha László például Erdélyben, a Kolozs megyei Szék faluban gyűjtötte fel a „Hegyen ülök, búsan nézek le róla” kezdetű éneket. Erre a „lassú” elnevezésű aszimmetrikus ritmusú táncot járták. A verset még az 1900-as évek második felében is az e tánchoz használt dallamra énekelték a helyiek. Csodálatos, hogy a falusiak körébe, egy homogén, többnyire zárt társadalmi közegbe bekerülhetett egy vers, melyet annyira magáénak érzett a magyarság, hogy a keletkezése után száz évvel, a felgyűjtése idején is szerves része lehetett a nemzet kultúrájának.

Talán a legnépszerűbb, leginkább elterjedt népdallá vált Petőfi-vers az Alku. Ki ne hallotta volna már, vagy látta volna az énektankönyvében a juhászlegény történetét, akinek pénzt ígérnek a kedveséért. Petőfi 1845-ben, Szalkszentmártonban írta a költeményt, de a Kárpát-medence számos pontján megtaláljuk a szöveg énekelt változatait a keleti Nyitra vármegyétől egészen az erdélyi Maros–Küküllő-vidékig. A két versszakot gyakran kitoldotta a nép saját ízlése szerint, hogy egy kerekebb történet rajzolódjon ki, és nagyobb hangsúlyt kapjon a szerelem. Petőfi és a nép stílusa itt egybefonódik, szorosan, szinte megbonthatatlan egységet alkotva:

Juhászlegény, szegény juhászlegény,
Tele pénzzel ez a kövér erszény.
Megveszem a szegénységet tőled,
Ráadásul add a szeretődet.

Ha ez a pénz volna csak foglaló,
Százszor ennyi meg a borravaló.
S fél világot adnád ráadásnak,
Szeretőmet mégse adnám másnak.

Mert az a pénz egyszer csak elfogyna,
Se pénzem, se szeretőm nem volna,
Akkor volnék csak igazán szegény,
Szegény legény, szegény juhászlegény.

Kallós Zoltán erdélyi népzenegyűjtő úgy fogalmazott: ezeknél dallamoknál sokszor nem is lehet eldönteni, hogy a zene vagy a szöveg létezett-e először a nép ajkán. Nem véletlenül foglalkoztatja a néprajz- és népzenekutatókat a „nép Petőfije”. Barsi Ernő például Népdallá vált Petőfi versek Győr-Moson-Sopron megyéből címmel adott ki gyűjtést ebben a témában.

Számos klasszikus zenészt, zeneszerzőt is megihlettek már Petőfi versei, közöttük például Farkas Ferencet, aki gyermekkarra komponált két művet (Meddig alszol még, hazám?, Már minékünk). De nem kell ilyen messzire mennünk az időben, hiszen az „Itt van az ősz, itt van újra…” kezdetű verset nemrég a Kávészünet zenekar dolgozta fel könnyűzenei formában.

Legendás költőnk születésének 200. évfordulójáról a népzenészek is több programmal megemlékeznek. Március 10-én Tímár Sára népdalénekes és zenekara tartott előadást „Népdallá vált Petőfi-versek” címmel, amelyben megmutatták, hogy mennyire változatos létmódjai voltak ezeknek a költeményeknek a paraszti kultúrában. Egyetemünk Népzene Tanszéke szintén intenzíven részt vesz az ünneplésben: több versfeldolgozás született egy pályázatra, ennek sikeres győztesei a Dankó Rádió műsorában kapnak majd helyet.

Pirbus Virág