Az alábbi versekben a szerző az elmúlt két év karanténélményeire adott mentális reakciók széles skáláját dolgozza fel: mit kezd az ember a külvilágtól való elszigeteltséggel, a magánnyal, az emlékekként tovább élő emberi kapcsolatokkal? Erre keresi a választ.
„Karantén-versek”
Hiány
A bennem űrt hagyó
intellektuális vonzerőd
előteremti számomra
a magam intellektusának
fejlesztésére irányuló
lehetőségek
végtelen tárházának
olvasójeggyel való
látogatását.
Egyszóval
hiányzol.
2020. 03. 15.
Levél szavak nélkül
Szavak nélkül írom levelem,
s falra hányva borsóként a gondolatot,
hazátlansággal nem törődve adom fel neked.
Szavak nélkül írom levelem,
s hogy sorsom által büszkén zárja kulcsra
mély sebeket rejtő orákulumát az élet,
túloldalon száraz, petrezselyem színű
dadogás foszlánya marad vissza épen.
Ok-okozati összefüggéseim belső rendszerét
halovány lila köd borzolja, majd tépi fel,
de szemem elől a minduntalan
homályba révedő horizont alatt
féltve őrzött könnyed így is feldereng.
Körvonalak híján bár, de látom önmagam,
tikkasztó nyári napon, zordon pusztaságban,
hogy könnyekért a földig hajlok meg.
2020.08.15.
Csak kérdezek
Szemeimre pihentető álmot ki csepegtet,
Ha számra andalító eszmét te lehelsz?
S búval árnyalt jókedvemet mi borítja lángba majd,
Ha látatlanban szánalomból felemelsz?
Bódulatból ki szövöget fülbe csengő terveket,
Ha nyári napon télbe fagyva megremegsz?
S bánatában ki jutalmaz dalba illő perceket,
Ha megélni azt hangok által nem lehet?
Láncra vert, rab emlékeim akkordokként elvetem,
Ha könnycsatornák féktelenül rajtad tépnek sebeket,
Mert mit érek a bocsánattal,
Ha kérni azt már nem lehet?
2020. 08. 21.
Idill – SZ. V-nak
útszéli kocsmában
ezrek által elhagyott lázban
mi ott ültünk
emberarcú ködben
zongora szólt közben
a bárban ahol mi ültünk
és szóltunk nagyokat
Istenrőlsorsrólzenéről
pohárcsörgés
nevettünk nagyokat
szemtelen gondolattal
tépázva füleket
felmerült a „bárcsak”
szép emlék fűtené a
falakon át poharakba
csorduló reményt a
szürkületben búvó
szellő rázta a kerteket
táncoltak a bálban és
mind igaz folt volt e bárban
hiszen láttuk
mi ott ültünk már rég
2021.04.10.
Tét nélkül
a legnagyobb veszélyt
magamra egyedül én jelentem
húzom az úton a testem, tépem, cibálom
lázálomból Pesten egy életre kivárom
hogy ébredjek és ne térjek le
az útról ha hibázom
én megélni vágyom
nyomorult világom
a legnagyobb veszélyt
magamra csak én jelentem
hogy van-e még lelkem, kérem, világos
álomköpenyéből egy életre kirázom
a szavakat, melyeket a fülembe suttog
éjszakák ködfoltos derűjében
keresem irányom
e nyomorult világon
a legnagyobb veszélyt
rám te magad jelented
ki búcsúzni felejtesz, értem, virágos
réteken távolodó alakod kizárom
a szavakat, melyeket a fülembe suttogsz
forró nyári reggelen a pillanat hevében
keresem olvadó világom
ha több ennél, ha nem álom
2021. 06. 31.
Varga László Dávid
