A lehetőségek tárháza tulajdonképpen végtelen, ha a múlt szellemi örökségének újszerű felhasználása a cél. Akár hagyományos formamodellek átértelmezéséről, akár konkrét zenei idézetek feldolgozásáról van szó, a miért és a hogyan kérdése megkerülhetetlen. Fontos, hogy a szerző megtalálja az arany középutat: az adott zenei tényező és a saját stílusa közötti olyasfajta kohéziót, amely megerősíti a hallgatóban a megvalósítás mögötti szándék létjogosultságát.

Kettősfúgától a versenyműig – ezt a címet viselte a KOMP (Magyar kortárs zenei platform) koncertsorozat első előadása, amelyet október 13-án hallhatott a közönség a Tesla Loftban. Ezúttal az Anima Musicae Kamarazenekar, valamint kiváló hangszeres szólisták (Rózsa Richárd, G. Horváth László, Dratsay Ákos, Bokor Pál és Thiago Bertoldi) nyújtottak átfogó képet a jelenkori magyar zeneszerzés gazdag stílusvilágáról. A közel három órán át tartó esemény házigazdája a fiatal komponista, Bucz Magor volt, aki az előadás előtt, majd a művek között Tóth Árpád karnagy-pedagógussal beszélgetett. Noha számos, igen aktuális kérdést érintettek, a leglényegesebbnek a címadással kapcsolatos felvetések bizonyultak. Kortárs művek értelmezésekor – az egységes korstílus hiánya miatt – meglehetősen fontos szerepet játszik a cím, és ahogyan azt Tóth Árpád is megfogalmazta, az elnevezések alapvetően két csoportba sorolhatók: jelölhetnek műfajt, vagy lehetnek témát ábrázolók. A program-összeállítást érdemes inkább e két kategória szerint áttekinteni, nem pedig a művek elhangzásának sorrendjében.

A koncert mottója kétségkívül azt sugallja, hogy a műsorra tűzött kompozíciók többségének alapjául hagyományos formamodellek szolgáltak, ugyanakkor néhány esetben még ennél is többről – pontos zenei idézet megjelenéséről volt szó. Utóbbi igaz az előadást nyitó Ach Gott und Herr-re is: Tornyai Péter művének kezdetén az eredeti Bach-korál szólalt meg, amelyet könyörtelenül szakított félbe a zenekar kaotikus, elképesztően súlyos zenei anyaga. A különös ötlet mögötti szándék a kompozíció végére vált világossá, az elemeire bontott téma ugyanis fokozatosan állt össze a zenei folyamat során, végül üveghangokkal, magas regiszterben hangzott el – kifejezve valamiféle sajátosan misztikus, transzcendens tisztaságot. Horváth Barnabás Bevezetés és Passacaglia Dietrich Buxtehude témáira című szólófuvola-darabjának nemcsak kölcsönanyagai, hanem szerkezeti tulajdonságai is szervesen kapcsolódtak az észak-német barokk mester munkásságához. A szerző koncepciója kissé bizonytalan talajon állt: már a Bevezetésben megjelenő szó szerinti témaidézetek sem bizonyultak indokoltnak, majd azok közjátékszerű visszatérése a Passacaglia során egyenesen a zenei folyamat megtöréséhez és a mű egységének hiányához vezetett. Olsvay Endre meglehetősen intellektuális elképzeléssel állt elő, vonószenekarra írt Akrosztichonjában ugyanis a címadó versforma zenébe való átültetését tűzte ki elsődleges célul. A sajátos ritornellelvet követő struktúrában rendkívül izgalmas, nagyszerűen kidolgozott zenei anyagok kaptak helyet, és a legfontosabb hangok (amik vers esetében a sorok kezdőbetűi lennének) nyomatékosítása iránti szándék egyértelműen megmutatkozott, csakhogy vizuális benyomás nélkül a hallgató nehezen érthette meg az adott hangok kiemelésének valódi funkcióját.

Kettősfúga vonószenekarra – a szerző, Derecskei András (aki nem mellesleg az est karmestereként működött közre) egészen új, mondhatni bájos oldalát mutatta meg a fúga műfajának. A barokk zenei elemeket és swinges stílusjegyeket ötvöző, ígéretes alapkoncepció végül szórakoztató, könnyen befogadható, ugyanakkor kissé monoton zenei világot teremtett. A konkrét műfaji megjelöléssel rendelkező kompozíciók sora ezúttal Beischer-Matyó Tamás Concerto anticójának ősbemutatójával vált teljessé. A hegedű-cselló kettősverseny három tételében különböző keletkezési időből és területről származó dallamokat dolgozott fel a komponista – egyúttal megelevenítve a 18. századi olasz concertók világát. A konvencionális zenei eszközök újszerű, logikus használatához a különféle vonóstechnikák és hangszínrétegek magabiztos kezelése társult. Az apparátusban (és magában a műfajban) rejlő konfrontáció-koherencia aránya megfontoltságot jelzett, az egyes tételek között pedig egyfajta magasabbrendű, összetett tematikus kapcsolat állt fenn. Ennek legemblematikusabb példája a 3. tétel, amelyben – voltaképpen összegzésként – a darab minden főbb zenei anyaga megjelent.

A témaábrázoló címek semmiképpen sem tudnak olyasféle támpontot nyújtani a befogadó számára, mint a műfaji-formai megjelölések, mégis, sokszor hagyományos, könnyen átlátható struktúrára épülnek, ahogyan ezen a hangversenyen is megfigyelhettük. Huszár Lajos Álomtöredékek néven önállósította Álom-monológok című dalciklusának szólófuvola-tételeit. Noha a tételek közötti tematikus kapcsolat és a letisztult formahasználat meggyőző volt, a mondanivaló, ezáltal pedig a szerzői szándék értelmezése – vélhetően a vokális tételek hiánya miatt – kissé problematikusnak bizonyult. Dinyés Dániel más jellegű akadályba ütközött két szólófagott-tételében: míg az első, …a víz csendje valóban állóvízszerű közeget teremtett (egy állandó bázishang segítségével), addig a második, vagyis a …rossz gondolatok sehogy sem tudott kitörni ebből az állapotból – pedig alapvetően kontrasztlehetőséget hordozott magában. Ráadásul folyamatos, fel-le mozgó akkordfelbontásai miatt etűd hatását keltette, tehát nemigen illusztrálta a cím által kijelölt témát. Dukay Barnabás négy hangszeres motettáját a szerző vezényelte, közülük, a Dél királynője feltámad az idők végeztével címűt ezen a koncerten mutatták be. Dukay koherens egyéni stílusának és egyedülálló anyagkezelésének köszönhetően ezúttal is maradéktalanul létrejött a motettáira jellemző összetéveszthetetlen, éteri állandóságérzet, az interpretáció pedig rávilágított arra, milyen nagymértékű őszinteség húzódik meg a hangok mögött. A sort ebben a csoportban Solti Árpád két piccolo-zongora duója, a Rontás elleni imádság és a Boszorkányszombat zárta. A tételek zenei anyaga kiválóan reflektált a címekben feltüntetett, egymással ellentétes témára, a zenei folyamatban minden egyes gesztusnak és frázisnak megvolt a maga helye és ideje.

A konvencionális struktúrákhoz való görcsös ragaszkodás legalább annyira helytelen lehet, mint a logikus rendezőelv teljes hiánya. Egy zenei gondolat szó szerinti idézése pedig annyira kilóghat új kontextusából, hogy hiábavalósága egyenértékű lehet a teljes felismerhetetlenségig lebontott matériával. Az egyensúly megtalálása meglehetősen nehéz, ugyanakkor hálás feladat, hiszen kapcsolatot teremt értelem és érzelem, intellektus és ösztön között. A KOMP első előadása ennek megvalósítására számos (meggyőző és kevésbé meggyőző) megoldási lehetőséget kínált, így óhatatlanul felmerül a kérdés: van-e ennél méltóbb mód közös zenei múltunk páratlan szellemi örökségének újjászületésére?

Németh Kira

2020. október 13. 19:00, Tesla Loft, KOMP 3.1 – Kettősfúgától a versenyműig