Március 17-én a Korossy Kvartett Bartók-sorozatának ötödik koncertjét hallhatta a BMC közönsége. Mozart F-dúr vonósnégyese (K. 590), illetve Bartók 5. vonósnégyese (Sz. 102, BB 110) volt műsoron.
A Korossy Kvartett még 2023 őszén vállalkozott arra, hogy két év alatt eljátssza Bartók összes vonósnégyesét. A sorozat koncepciója szerint mindegyik estén a magyar mester műve mellett különböző komponisták egy-egy kvartettje is elhangzik. Ezúttal Bartók darabja mellé Mozart utolsó vonósnégyese társult.
Mielőtt az előadásról részletesebben beszámolnék, szükségét érzem, hogy kiemeljem ennek a sorozatnak a jelentőségét. A Korossy Kvartett célkitűzése többek között a magyar vonósnégyes-hagyomány továbbörökítése. Ez könnyen hathat egyszerű reklámszövegnek, amit bármelyik, többségében magyar tagokból álló vonósnégyes elmondhatna magáról. Ez a credo mégis inkább feladat, kihívás és főleg felelősség, ami minden egyes fellépéskor a zenészek fölött Damoklész kardjaként lebeg. Mit jelent a magyar vonósnégyes-hagyomány? Mindenekelőtt hangzásideált, munkamorált és kottahűséget, de leegyszerűsítve: Bartók hat vonósnégyesének elsőrangú, referenciaszerű interpretálását. Ezek a kompozíciók, amik átívelnek Bartók egész életművén, a vonósnégyesirodalom legösszetettebbjei. A sorozat egészének színpadra vitele a legfelszínesebb előadásban, vagyis a pontos hangok pontos időben való eljátszása is elképesztő teljesítmény. A Korossy Kvartett előadása annál inkább értékesnek bizonyult, hiszen itt már mélyebb szférákat érintő interpretálásnak lehettünk fültanúi.
Mindezek előtt azonban Mozart F-dúr vonósnégyesét hallhattuk. Az úgynevezett ,,Porosz” kvartettek utolsó darabja ez, ami Devich Gergely szavaival élve egyfajta önironizáló távolságot tart a műfajtól. Ahogyan azt konferálásában is kiemelte, a késeiség vonása erősen érezhető a műben: Mozart mintha ,,maszk mögé” bújva komponálna. A tételekhez választott tempók elképzelésben korrektek voltak, azonban előadásban nem mindig a legkézenfekvőbben hatottak, kiváltképpen az első tételben. A bécsi klasszikában ugyanis a retorika legtisztább közvetítő műfaja a vonósnégyes: párbeszéd négy hangszer között. A tempóingadozások hamar megszűntek, kialakult a konszenzus a négy zenész között. Ezt követően minden humor, deklamálás és ,,töltelék” futamozás brilliánsan hatott. A prímhegedű és cselló ritka dialógusa Korossy-Khayll Csongor és Devich Gergely között rendkívül kifinomult volt. A szekund hegedű és a brácsa közbeszólásai, témaközlései Osztrosits Éva és Kurgyis András tolmácsolásában egységet eredményeztek. Olykor olyan hangzást idéztek elő, mint amit bizonyos magyar vonósnégyesek felvételeiről ismerhetünk. Ez a teljes örömzenélés, ami azonban az ütemvonalak ,,rácsain” belül, a kottaszövegből kiindulva történik.
A második, Andante tételt az együttesen repetált nyolcadmozgás jellemzi. A variációsorozat ebből a témából építkezik, de a szonáta kontextusába helyezve valójában egy monotematikus tételről van szó. A gyakorlatban ez a négy hangszeres megmutatkozására ad lehetőséget, ahogy a különböző hangnemeket, hangulatokat érintve más és más felrakásokban nyilvánul meg. A bensőséges légkört Korossy kifejezetten fényes és szép tónusa ékesítette.
A tradícióhoz tartozó Menuetto tétel agresszív unisonói, kromatikái, az ütemeken átkötött hangok mind a konvenció ellen vannak, egy eljárhatatlan táncot eredményezve. Indokolatlan drámaiság ez, a zenészek mégsem estek az őszinte értelmezés csapdájába: ,,leolvasták a lapról” a humort. A Trio szakasz végleg leleplezte a komolytalanságot, ami mosolyt, sőt nevetést (!) csalt elő a hallgatóságból. A beékelt előkék, a mélyvonósok erőltetett kettősfogásai, az ügyetlen orgonapontszakaszok mind Mozart géniuszának ismérvei. Ez a humor ugyanakkor a szépség ideálját szolgálja: a Korossy Kvartett előadásában egyszer sem hallottunk durvaságot, kicsapongó virtuozitást, bármit, ami ne lehetne visszavezethető a kottaszövegre.
A zárótétel a korábban említett önirónia tetőzése: egy ereszkedő se füle, se farka főtéma, gyenge metrumérzet, váratlan regiszterváltások az elsőhegedűben, hangsúlyeltolódások, lobbanékony modulálások, kromatika… A teljes káoszban a négy zenész bástyaként állta meg a helyét. Olykor Kurgyis brácsajátéka került az előtérbe, remekül szerepelt a kitett fekvésekben is. Osztrosits és Korossy párbeszéde, de egyébként az egész együttes felelgetése teljes egységről vallott, nagyon élvezetes előadást eredményezett. Korossy klasszisan oldotta meg a kvázi-hegedűversenybe illő szakaszokat. Az eszeveszett kidolgozás a várt tonalitás helyett Desz-dúrban indul. Ez, és a visszatérést záró szinkópált szakasz a műsorszám egyik kiemelkedő része volt: talán ez a tétel aratta a legnagyobb sikert a Mozart műben.
A rusztikus zárótételt mégis a félidő türelmetlensége követte. Bartók mesterműve, az 5. vonósnégyes monumentális öt tétele a kifejezés és technikai tudás teljes spektrumát igényli. Az egységes koncepciót az ún. hídforma keretei szabják meg. A legintenzívebb hevület a nyitótételben fogalmazódik meg. A zaklatott, vad unisonók fokozatosan bonyolultabb felrakásokban tűnnek fel: a négy zenész technikai felkészültségét demonstrálhatta ebben a változékony textúrában, ahol számolni nincsen mód.
Ezt követi az Adagio molto tétel, ami valójában egy éjjeli zene. Harmóniavilága teljesen egyedi, gyönyörű. Az éjszaka zajvilága ún. Bartók-pizzicatók és szordinált tremolók hangján szólal meg. A muzsikusok tudatosan, mesterien építették fel ezt az éteri világot.
A bolgár ritmusú Scherzo üdítően hatott, rendkívül virtuózan és tűzrőlpattantan, ahogyan annak lennie kell. Az egyes hangszerek olykor saját maguk szavába vágva, önmaguk által kísérve játszottak. Az erős táncos jelleg mégis emberi hangot adott a komplex tételnek.
Az Andante olykor a gépzenei hangzás tartományát is érintette, mégsem egyszerű effekteket hallottunk. Hasonlóan a második tételhez, itt is az éjszaka hangvilága körvonalazódott. A tétel erősen akkordikus zárását Devich a kiváló mértékkel szabott cselló glissando pengetésével törte meg. A zárótétel a nyitásból ismert intenzitással keretezi a darabot. Az aprólékosan kimunkált, szabdalt anyag az est tetőpontját hozta el. Itt éreztem a legátütőbben, hogy a nálam alig idősebb előadóművészek teljesen feloldódtak, szinte másik térbe kerültek, és a színtiszta zene szólt belőlük. Teljes összehangoltság jellemezte játékukat, és egy ponton azon kaptam magamat, hogy velük együtt élem meg hangról hangra a tételt. A felbukkanó torz népdal, ami hamar nevetségesen hamissá foszlott, ugyanúgy erős reakciót keltett a közönségben. A Coda vágtája elsöprő zárást hozott, fellélegezhettünk. Izzasztó zene ez, a vele való munka azonban ezzel együtt (vagy pontosan emiatt) rendkívül feltöltő lehet. Láthatóan a Korossy Kvartett tagjai is sportteljesítmény, vagy üres bravúr helyett szellemi mélymerülésként élték, élik meg a zenélést.
Bartók szövegét folyékonyan, anyanyelvi szinten beszéli a Korossy Kvartett. A feloldódást, szabadabb játékot az idő és a gyakorlat csak még tovább fogja tökéletesíteni, hiszen minden eszköz rendelkezésükre állt ahhoz, hogy emlékezetes koncertek sorát nyújthassák a szerencsés nyilvánosságnak. Legközelebb április 23-án, a Zeneakadémián hallhatják őket az érdeklődők Fejérvári Zoltánnal közös kamaraestjükön, ahol Eötvös Péter és Schumann művei mellett Bartók 4. vonósnégyese (Sz. 91, BB 95) is elhangzik majd. Kihagyhatatlan továbbá a Bartók-sorozat zárókoncertje, amit május 12-én szintén a BMC-ben rendeznek meg.
Éry Botond Medárd
,,Korossy Kvartett: Bartók vonósnégyesei 5.; Bartók és Mozart”; 2025. 03. 17. 19.00, Budapest Music Center, Koncertterem
