Bach Karácsonyi oratóriumából (BWV 248) négy kantáta, az első, a harmadik, az ötödik és a hatodik hangzott el december 10-én az Avilai Nagy Szent Teréz plébániatemplomban. Az előadás telt házas volt, nagyon is jogosan.
Ezen a hangversenyen egy új magyar régizenei együttes mutatkozott be. A korhű hangszereken játszó, a historikus előadói praxist követő Capella Exclamatio vezetője és egyben continuósa Szabó Balázs orgonaművész, egyetemünk oktatója. Tagjai között olyan kiváló magyar muzsikusokat találunk, akik a régizenejáték legkiemelkedőbb alakjaival dolgoztak már együtt neves külföldi zenekarokban. Ilyen többek között a koncertmester, Tóth Mónika, az első oboista, Tábori Péter, Hara Fruzsina trombitaművész vagy Király Dóra fagottművész. Nem véletlenül tapasztalhattunk igen kulturált, kiegyensúlyozott játékmódot a hangszeres közreműködők részéről, amelyet csak ritkán tört meg pillanatnyi bizonytalanság vagy intonációs nehézség. Ehhez persze hozzá kell tenni, hogy az előadás helyszíne (akárcsak Bach idejében) egy templom volt. Márpedig a templomi közeg – akármennyire tud jót tenni az interpretációnak – sok tekintetben nehezített pálya a hangszereknek és a hangszereseknek; többek között azért, mert a hangolás kevésbé tartós ott, mint a sterilebb koncerttermi környezetben.
Noha friss formációról van szó, a Capella Exclamatio tagjai mégis nagy összhangban játszottak egymással, és azt is világossá tették, hogy azonos álláspontot képviselnek a barokk zene tolmácsolását illetően. Hangszínük igen homogénnek bizonyult, egyként szüremkedtek át a vokális erőkön: a szólisták, illetve a kórus hangján. Csak bízni tudunk abban, hogy az együttes hosszú életű lesz, és projektzenekarból előbb-utóbb a hazai zeneélet állandó szereplőjévé növi ki magát.
A december 10-i hangverseny azért is tudott kifejezetten intenzív zenei élményt adni, mert a Capella Exclamatio és a Coro Canto énekegyüttes ugyanabból a nézőpontból és ugyanakkora alázattal közelített Bach zenéjéhez. Fontos megjegyezni, hogy a Coro Canto alapvetően nem hivatásos énekesekből áll, viszont elmélyülten foglalkozik Johann Sebastian Bach zenéjével – erről a mostani koncert is tanúskodott. A nyitó kórustételek kellőképp karakteresek voltak, tele elevenséggel és energiával. Már az 1. kantáta kezdetén, a Jauchzet, frohlocketben feltűnt a kifejező szövegmondás, valamint az, hogy a kórustextúra testes, valamelyest mégis áttetsző. Időnként azért a szoprán magasságából hiányzott az erő és a fény, de a kórustételek dinamikája összességében szép ívet, amolyan természetes folyást adott a négy kantátának. Az pedig különösen intim pillanatot jelentett, amikor a 6. kantátában a cappella szólalt meg az Ich steh an deiner Krippen hier kezdetű korál első versszaka.
A szólisták előadásában már nagyobb különbségeket tapasztalhattunk. Kissé kilógott az interpretációból Elena Dietrich szoprán, aki mint ígéretes kórustag került most szólista szerepbe. Nála többször előfordultak bizonytalanságok, és eléggé félénken, visszahúzódóan nyilvánult meg. Ezt egyrészt Bach zenéje iránti alázatával ellensúlyozta, másrészt azzal a bátorsággal, amelyet a többi szólistával való együtténeklésből nyert – például a határozott és magabiztos basszussal, Yves Brühwilerrel közös duettjeiből. Ennél azonban lényegesebb, hogy a kiváló alt és tenor szólista attitűdje az egész interpretációra hatással volt. Marion Eckstein előadásának ereje a dús és telt hangban, a kifejező líraiságban és az érzékletességben rejlett, ami legteljesebb valójában talán a Schließe, mein Herze kezdetű áriában mutatkozott meg. Florian Michael Cramer tenor pedig megrendítő érzelemgazdagsággal alakította az evangélistát: még a mimikának is kulcsfontosságú szerepet adott, emellett énektechnikája, frazeálása bővelkedett a finomságokban, és hihetetlen érzékenységgel hangsúlyozta szövegét (például a történetben szereplő neveket, mint Jézus, Mária és így tovább).
Akiről még nem esett szó, nem más, mint a hangverseny összetartó ereje, az est karmestere, Frank Mehlfeld (aki egyben a Coro Canto művészeti vezetője). Mehlfeld végig egységes koncepciót szolgált, és biztosította a megfelelő arányokat mind hangzásban, mind a zenei folyamat tekintetében. Ugyanakkor bőségesen teret engedett az előadók szubjektivitásának, alkotói fantáziájuk szabadon engedésének. E hozzáállásnak az eredménye lehet az, hogy egy őszinte zenei pillanatokban gazdag, friss és élettel teli interpretáció született ezen az estén, amely a hallgatók számára is közelivé, maivá, nem utolsósorban átélhetővé tette Johann Sebastian Bach zenéjét. Ilyen koncertélményre gyakrabban lenne szükségünk.
Németh Kira
Frank Mehlfeld, Elena Dietrich, Marion Eckstein, Florian Michael Cramer, Yves Brühwiler, a Coro Canto és a Capella Exclamatio, 2023. 12. 10. 19:30, Avilai Nagy Szent Teréz plébániatemplom
