Az ember keresve sem talál kitüntetettebb évet a jazz történetében, mint az 1959-es esztendőt. Négy alkotó, négy mérföldkő, négy irányvonal – az elkövetkező évtizedek változásainak egymástól független, mégis közös megalapozása.
Az ötvenes évekre már minden jazz-zenész magáénak érezhette a negyvenes évek kulcsfontosságú innovációját, a bebop zenei nyelvet. Ezen időszak lezárásának egyértelműen John Coltrane Giant Steps című albuma tekinthető. Noha a Giant Steps négy úttörő lemezzel egy évben készült el, zenei gondolkodása sokkal inkább a hard bop stílus megkoronázása, mintsem új fejezet a jazztörténetben. A jazz világában addig ismeretlen módon feszíti szét a nyugati zenekultúra tonális kereteit, nem meglepő tehát, hogy meghatározó szerepet játszott az új korszak kezdetén. Hatása megfigyelhető például a Miles Davis Sextet emblematikus, Kind of Blue című albumán, amelyet elsőként tekintek át a következőkben az 1959-es év négy legfontosabb lemeze közül.
Miles Davis Sextet: Kind of Blue
A Miles Davis Sextet ikonikus alkotása etalonná vált a későbbi generációk számára. Egyrészt a valaha legtöbbet eladott felvétel a műfajban, másrészt az egyedüli olyan jazzalbum, amely a Rolling Stone The 500 Greatest Albums of All Time című listáján az első ötven lemez közé került. Miles Davis a jazz-zeneelmélet-tudós George Russell ötlete alapján indította útjára a modális jazz irányzatát. Ezen stílus alapvető vonása az, hogy a klasszikus zene funkciós gondolkodása helyett a modális hangsorok világát helyezi előtérbe. Egy-egy skála több perióduson keresztül szolgálhat az improvizáció alapjaként, bármiféle változtatás nélkül, így a zenészek szabadsága az akkordfordulatok használata helyett a dallamalkotásban teljesedhet ki.
Dave Brubeck: Time Out
A megnyerően elegáns és visszafogott, egyetemi klubokban és értelmiségieknek koncertező Dave Brubeck Quartet elismertsége 1954-re a New York-i Time Magazine címlapjára juttatta a formáció vezetőjét. Ez azért számított meglepőnek, mert a folyóirat 1923-as megalakulása óta ezzel a kitüntetéssel egyetlen jazz-zenészként a New Orleans-i trombitás-énekes legendát, Louis Armstrongot tisztelte meg. A Dave Brubeck Quartet népszerűsége innentől kezdve töretlenül ívelt felfelé, majd a formáció az 1959-es Time Out című lemezzel végérvényesen bekerült a jazz halhatatlanjai közé. Ahogyan Bartók Bélát, úgy Dave Brubecket sem hagyták nyugodni a bolgár ritmusok; a Balkánon megismert páratlan, váltakozó ütemmutatók használatával új szintre emelte a kvartetthangzást.
Charles Mingus: Mingus Ah Um
A bebop érájából kiemelkedő nagybőgős zenekarvezető, Charles Mingus 1959-es lemezében a blueshoz és a gospelhez nyúlt vissza. A hard bop stílusjegyeit olyan elemekkel ötvözte, amelyek a kifinomult jazz normáinak már nem feleltek meg. Például a zenészek belekiabálnak, beleénekelnek a témákba és a szólókba, átadják magukat az önkifejezés legautentikusabb formájának. Ezáltal a lemez hangzásvilága sokszor az afrikai népzenéből ismert kollektív improvizálásra emlékezteti az embert, vagyis arra az állapotra, ami a jazzből kikopott az évtizedek során. Mingus mesterien gyúrta össze a két egymástól eltávolodott kultúrát, új inspirációt teremtve a hallgatóknak és az előadóknak egyaránt.
Ornette Coleman: The Shape of Jazz to Come
Ornette Coleman lemeze mutat a leginkább előre, annak ellenére, hogy Coleman nem állt elő zeneelméleti innovációval, és nem nyúlt vissza semmiféle ősi kultúrához. A szerző elmondása szerint sohasem aggódott az akkordok, a dallamok vagy a hangnemek miatt, kizárólag a hangzás érdekelte. Egyenlőként kezelte a tizenkét félhangot, azt vallotta, hogy „vagy kihozol belőlük valamit, vagy nem”. Ettől függetlenül Coleman zenéjében is felfedezhető a klasszikus zenei hagyomány, ugyanakkor a zenekar felállásában nincs akkordikus hangszer, így nagyobb tér nyílik a sajátos dallamok és hangzások számára.
A négy album vívmányai ma már minden zenész számára inspirációként szolgálhatnak, nekünk pedig nincs más dolgunk, mint figyelemmel kísérni a jelenkor legígéretesebb alakjait. A téma iránt érdeklődőknek ajánlom Paul Bernays 2009-es dokumentumfilmjét, amelynek címe 1959: The Year That Changed Jazz.
Szabó Gergő
