James Cameron 2009-ben filmtörténelmet írt az Avatarral, amely azóta is a filmipar egyik, ha nem a legnagyobb pénzügyi és technológiai sikere. A folytatás szinte garantált volt, de arra senki sem számított, hogy tizenhárom évet kell majd várni rá. 2022 decemberében végre bemutatták a második részt, az Avatar: A víz útját, a számok pedig ezúttal is kasszasikerről árulkodnak. De vajon felér a folytatás az első filmhez?

James Cameront a szakma előszeretettel ruházza fel a „látnoki” jelzővel, ami többé-kevésbé meg is állja a helyét. A hasonlat különösen találó abban az összefüggésben, hogy a rendező egy interjúban azt mesélte: először még egyetemista korában volt egy álma Pandora holdjáról és annak élővilágáról. Arra a kérdésre, hogy az anekdota mennyiben igaz, csak a rendező tudna biztos választ adni, az első Avatar-filmet mindenesetre nagy gonddal és odafigyeléssel készítette el, nem spórolt a vizuális részleteken. A folytatásról pedig ugyanezt mondhatjuk el.

A víz útja cselekményét viszont nem jellemzi részletesség, az ugyanis fájdalmasan egyszerű, egyedüli funkciója az, hogy a produkció ne minősüljön „természetfilmnek”. A háromórás játékidő nagy részében újabb tájakat és egy másik Na’vi törzset ismerhetünk meg. Ez könnyen elvarázsolhatja a National Geographicot szerető nézőket, azonban kellemetlen meglepetést okozhat azoknak, akik az első részre alapozva látványos akciójeleneteket várnak.

Cameron nyilvánvalóan fontos döntés előtt állt abból a szempontból, hogy a folytatásban a „több, nagyobb, látványosabb” elvét követi-e majd, vagy nagy egészként tekint a franchise-ra, és olyan filmet készít, amellyel kiszélesíti Pandora világát, de a történetet csak kismértékben mozdítja előre. A rendező érezhetően az utóbbi utat választotta, ezzel pedig meg is osztotta mind a kritikusokat, mind a nézőket. Ha különálló alkotásként tekintünk A víz útjára, akkor döntése érthetetlen és nehezen értékelhető. Ha viszont azt vesszük alapul, hogy a film egy ötrészesre tervezett sorozat második darabja – amely a Na’vik birodalmának részletes bemutatására hivatott –, akkor Cameron nagyon is jó munkát végzett.

Pandora hangulatának megteremtésében ezúttal sem csak a páratlan látványvilág játszik jelentős szerepet, hanem a zene és a hangeffektek is. Simon Franglen zeneszerző lelkiismeretesen használta fel a dallamokat, amelyeket a 2015-ben elhunyt James Horner komponált az első Avatar-filmhez, és azokhoz hű stílusban alkotott új zenei betéteket.

Az Avatar: A víz útja hatalmas ugródeszka a következő részek elkészítéséhez. Pandora világa kitágult, a nézők pedig várva várják a beígért nagyszabású történet kibontakozását. Nem kívánom, hogy Cameron bukással zárja munkásságát, ezért sok más nézővel együtt remélem: a sorozat következő részében inkább a cselekményt helyezi majd előtérbe. Mert ha célja újfent egy „természetfilm” készítése, akkor a közönség talán nem lesz olyan elnéző vele, mint A víz útja esetében.

Gergely Máté