Öt oktávnál is szélesebb hangterjedelmével és szuperhallásával vált ismertté. Egyedi improvizációs stílusa azonnal felismerhető. 2012-ben adta ki első, saját szerzeményeiből álló lemezét, és számos koncerten improvizált a Művészetek Palotájától egészen a Sziget Fesztiválig. A Zeneakadémia befejezése óta zeneszerzőként, énekművészként és karvezetőként is tevékenykedő Magyaróvári Viktorral beszélgettem.

Gergely Máté: Nem mindennapi hallással rendelkezel, hiszen a Hertz-különbségeket is meghallod. Mesélnél erről?

Magyaróvári Viktor: Ez egy rendellenesség miatt alakult ki, egyszerűen nem fejlődött ki a jobb fülem. A bal oldali azonban megörökölte – ahogyan én hívom – a másikhoz tartozó energiákat is, és ezáltal fejlettebb lett. Ötéves koromban derült ki, mert a zene iránti érzékenységem már ekkor megmutatkozott, és azóta tanulmányozom, tisztítom a hallásomat. Az abszolút hallásnak ehhez nincs sok köze, hiszen az számomra csak annyit jelent, mint másoknak, hogy a zöld, az zöld. Persze, csak ha nem színvak az ember… A saját fejlődésemet inkább annak köszönhetem, hogy mindig kiálltam magam mellett, és új utakat kerestem azokkal a képességekkel, amelyeket a fülemmel kaptam.

GM: Több mint ötoktávos a hangterjedelmed, és ezt énekes improvizációidban rendszerint ki is használod. Hogyan találtad meg az egyéni stílusodat?

MV: A főiskolai énektanárom azt javasolta, hogy ha úgy érzem, már megtanultam mindazt, amit egy tanártól lehet, akkor vagy keressek másik oktatót, vagy induljak el a saját utamon. Én az utóbbi mellett döntöttem: autodidakta módon kezdtem érdeklődni a különböző zenei stílusok iránt, emellett pedig sokat foglalkoztam a hangképzésemmel. Rengeteg felvételt készítettem, majd hallgattam vissza, figyelve arra, mi hogyan hangzik.

GM: A közönség Kayamarként ismer. Honnan ered ez a művésznév?

MV: A Harry Potterben Tom Rowle Denem nevének anagrammája „Lord Voldemort”. A Magyaróvári Viktor betűi összekeverve: Kayamar Vorti Virgo. Ez a háromtagú név viszont sokszor hosszúnak és nehezen megjegyezhetőnek bizonyult, ezért maradtam végül a Kayamar becenévnél. Ebből származik egyébként az együttesem, a KVVKamarakórus neve is.

GM: Mesélnél ennek a megalakulásáról?

MV: Az énekkar még az egyetemi éveim alatt, az előadói gyakorlat tantárgy teljesítéséhez állt össze. Mivel rajtam kívül minden csoporttársam rendelkezett már kórussal erre a célra, segítséget kértem Ugrin Gábor tanár úrtól. Ő volt az, aki – miután csendre intette a saját kórusát – feltette a kérdést, hogy ki tudna segíteni nekem. A jelentkezők a KVVK alapító tagjai, akikkel a vizsgakoncert után is folytattuk a közös munkát. Évekkel később elérkezett az a pont, amikor már éreztem, hogy egy-egy koncert nem véletlenül sikerült jól. Ekkor kezdtem el komolyan foglalkozni a kórussal, és elindulni a felfelé vezető úton.

GM: Milyen eredményeket értetek el eddig?

MV: Legutóbb Keszthelyen, a KÓTA-n szereztünk arany minősítést. Most azonban leginkább a turnézás volt soron. Más kórusokkal szoktunk kölcsönösen ellátogatni egymáshoz, és adni egy-két koncertet. Legutóbb például egy barcelonai kórus hirdette a Facebook oldalán, hogy magyar partnert keres. Nem mi jelentkeztünk elsőként, de végül minket választottak.

GM: Mindig is kóruskarnagy szerettél volna lenni?

MV: Az eredeti terv szerint azért jelentkeztem a Zeneakadémiára, hogy később átvehessem Ugrin Gábor tanár úr szerepét a Bartók Konziban. Első próbálkozásra viszont nem vettek fel, ezért beiratkoztam a Semmelweis utcai tanárképző főiskolára, ahol négy évig jártam zeneelmélet-szolfézs és karvezetés szakra, ezután végeztem el a Zeneakadémián az MA kóruskarnagy szakot. Művész diplomát szereztem, habár én tanárit szerettem volna, hogy taníthassak a konziban. Sajnos későn vettem észre, hogy arra is lett volna lehetőségem; addigra már másfelé fordítottam a figyelmemet: olyan zenére, amelynek a komolyzene csak egy része.

GM: A KVVKamarakórussal nagy hangsúlyt fektettek a kortárs művek előadására is. Szerinted kinek „szabad” kortárs műveket előadni?

MV: Ez a kérdés eléggé sokrétű. Sokat számít, hogy ki szeretne kortárs koncertet adni: nem mindegy, hogy az előadó még tanuló zeneakadémista, vagy már profi előadóművész, de ettől függetlenül bármi elképzelhető. Kellő hozzáállással az amatőr előadó is lehet éppen olyan jó, mint a profi. A KVVK-ba is rengetegféle ember jár, és az a közös bennük, hogy olyan lelkesedéssel és akaraterővel tanulják a darabokat, amivel a műveket nagyon magas szinten képesek elsajátítani. Lehet, hogy kétszer annyi idő alatt, de az eredmény ugyanaz lesz, mint profi kórusok esetében. Másfelől viszont, ha még kiforratlan technikájú karnagy tanítja be a kórust, akkor a legfontosabb elkövetni minden olyan hibát, amit csak el lehet követni. Mindenkinek meg kell találnia a saját útját, amelyen tovább tud haladni.

GM: Milyen hatással van a munkádra a karanténidőszak?

MV: A magam részéről nem élem meg rosszul a bezártságot, sohasem voltam olyan társaságfüggő, mint az emberek többsége. Könnyebben el tudok vonulni a külvilágtól. Ennek ellenére sajnos nagy veszteséget jelent ez az időszak, mert az énekkarral kapcsolatos tevékenységem a szakmai életem egyik fontos része. A másik pedig a „Kayamarkodás”: hangképzés- és hangegészségórák, valamint egyéb projektek, amelyek inkább otthoni unaloműzések.

GM: Mik a terveid a jövőre nézve?

MV: Ilyen szempontból számomra megállt az idő. A kórussal arra az ősbemutatóra készülünk, amin Barabás Árpád madrigáljait adtuk volna elő még a világjárvány kitörése előtt. Keressük a belföldi és külföldi lehetőségeket is, már amennyire a mostani helyzet engedi. Ha szerencsések vagyunk, eljuthatunk majd a következő Europa Cantat fesztiválra Ljubljanába. Úgy gondolom, mindannyian céllal születünk a világra. Mindannyiunkban rejlik egy apró részlet, amiről nem tudjuk, hogy miért, de megkaptuk. Ezt a szikrát kell megmutatnunk a világnak, mindenkinek a maga módján. El kell érnünk, hogy meglássanak és meghalljanak bennünket.