Március 7-én, Ravel születésének 150. évfordulója alkalmából Maxim Rysanov vezényletével tartott ünnepi koncertet a MÁV Szimfonikus Zenekar a Zeneakadémia Nagytermében, a szerző születésnapján. A hangverseny programját olyan közkedvelt klasszikus zenei ,,slágerek” alkották, mint a Lúdanyó meséi zenekari szvit, Ránki Dezső közreműködésével a G-dúr zongoraverseny, és Muszorgszkij Egy kiállítás képei című művének Ravel által készített zenekari átirata. 

Ezek a nagy népszerűségnek örvendő zeneművek éppen annyi előnyt jelentenek az előadók számára, mint amennyi veszélyt hordoznak magukban. Ravel egyedülálló hangszerelési zsenije ugyanis lehetőséget biztosít mind a  zenekar, mind a dirigens és a szólista számára, hogy a differenciált hangszínek, zenei textúrák és karakterek révén megcsillogtathassák előadói készségüket és szakmai tudásukat. Nem véletlenül kapta tehát a koncert ,,A zenekar virtuóza” elnevezést. Elkerülhetetlen azonban, hogy a közönség ne rendelkezzen bizonyos előzetes elképzelésekkel az általa ,,kívülről fújt” darabok esetében. Bátran kijelenthetjük viszont, hogy a MÁV Zenekar minden elvárásunknak teljességgel megfelelt, és a zenészek, valamint a karmester maximális egymásra hangoltságának, felkészültségének és nagyfokú muzikalitásának eredményeképpen garantált volt az egész estét átható emelkedett hangulat. 

Mindez rögtön a tempóválasztások terén megmutatkozott: a hangverseny során elhangzó rendkívül eltérő hangvételű, hol virtuóz, hol játékos, vagy épp súlyosan ünnepélyes, néha pedig groteszk és rémisztő karakterrel bíró tételekhez Rysanov egyaránt megfelelő sebességet diktált, amely minden esetben alkalmas volt az egyes zenei anyagok sajátosságainak kidomborításához, elegáns, lendületes interpretálásához. 

Már a Lúdanyó meséinek esetében világossá vált, hogy mind a sűrű szövésű, dús hangzások, mind az áttetszőbb felrakású, lebegő textúrák jól elkülöníthetően jelennek meg a zenekar előadásában, amelyek a sokszor effektusszerű, hangutánzó elemekkel kibővülve a karmester kiváló színkeverési  készségéről és kreativitásáról adtak tanúbizonyságot. A darab hatásán még a harmadik tétel végébe belecsörgő telefon, és talán az ezáltal keltett zavarodottság eredményeként létrejövő tételközi ,,tüdőszanatórium” kiábrándító pillanatai sem csorbítottak. 

A hangverseny második darabjaként elhangzott G-dúr zongoraverseny szólóját a magyar zenei élet méltán egyik legelismertebb élő legendája, Ránki Dezső játszotta, aki a rá jellemző mélységes zene iránti alázattal és kifogástalan precizitással tolmácsolta a művet. Alapvetően az egész koncertről elmondható, hogy mintha a darabok indításakor érzékelhettünk volna valamiféle apró szétszórtságot, vagy megilletődöttséget az előadók részéről, a zene előrehaladtával azonban ez mindig szétoszlott és felszabadult örömzenélésbe torkollott, a művek végéig egyre fokozva a hangulatot. Szintén ezt a tendenciát figyelhettük meg a zongoraversenyt hallgatva, amelynek az első tételére jellemző tűzrőlpattant hirtelenség ezúttal nem érvényesült kellőképpen, vagy indulhatott volna valamelyest nagyobb extravaganciával, lendülettel. A sodró érzelmi intenzitás és az extatikus hevület azonban idővel betöltötte az előadást, és az elragadtatott hangvételű második tételben a harmóniai fokozás tetőpontján valósággal felragyogott. A finálé groteszk izgágaságát talán karakteridegenebbnek gondolhatnánk Ránki letisztult előadói profiljától, ám megítélésem szerint az interpretáció az első félidő méltó megkoronázásaként itt érte el a csúcspontját. 

A hangverseny második felében elhangzott Egy kiállítás képei című mű csak megfelelően virtuóz, fantáziadús és összehangolt előadásban tudja érvényre juttatni elementáris hatását. Mindannyiunk nagy örömére ebben az esetben ezek egyike sem hiányzott a művészek játékából. Az artikuláció, a hangulati tartalmak, a különböző tételek természetének változatossága mind jól érvényesült a MÁV Zenekar előadásában, így a ,,kiállítás képei” valósággal megelevenedtek előttünk. Ez az erősen vizuális zene ennek köszönhetően ténylegesen szinte látható formát nyert a közönség képzeletének elragadásával. 

Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az este ezen pontja a klasszikus zene ünneplése volt. A jól ismert dallamok, mesebeli figurák és képeskönyvekbe illő zenei ábrázolások ellenállhatatlan intenzitással ejtették ámulatba a hallgatóságot, amelyet az arcokon megjelenő mosolyok és az öröm őszinte megnyilvánulásai – ahogyan a művet követő felszabadult ováció is – jól igazoltak. Mi más is lehetne tehát a kétségkívül emlékezetes este konklúziója, mint hogy: Éljen a zene! Éljen Ravel!

Juhos Fanni Mária

,,A zenekar virtuóza – Ravel születésének 150. évfordulójára”; Ránki Dezső és a MÁV Szimfonikus Zenekar, 2025. 03. 07. 19.30, Zeneakadémia, Nagyterem

A cikk megjelent a Papageno oldalán található Figaro blogban is.